Nem voltam ezzel egyedül. Hogy Moszkva és Peking rivalizálásában csípőből az utóbbira tegyünk, ahhoz nem kell a régió szakértőjének lenni – gondoltam én, és jól le is szavaztam a Mennyei Birodalomra. A konferencia során azonban kiderült, hogy akik valójában szakértői a térségnek, jóval összetettebben látják ezt a kérdést.
A kínai térnyerés mellett Krajcsír Lukács történész, nemzetközi kapcsolatokat kutató elemző és Bendarzsevszkij Anton, PAIGEO Alapítvány igazgatója, a poszt-szovjet térség szakértője foglalt állást míg a több mint két évszázada tartó orosz befolyás töretlenségére Dobrovits Mihály orientalista, turkológus, illetve Vasa László, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója sorakoztatott fel érveket.
Dobrovits a konferencia elején jelezte: Közép-Ázsia igen nehezen definiálható fogalom, és jóval tágabban is értelmezhető, mint a Szovjetunió felbomlása után függetlenné vált Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán – a tancsákozás témája azonban egyértelműen ennek az öt, ásványkincsekben gazdag, és stratégiailag kulcsfontosságú helyen fekvő országnak a jövőbeni sorsa volt.
„2000-ben a régió államai 7 milliárd dollárnyi kereskedelmi forgalmat bonyolítottak Oroszországgal és kevesebb mint 2 milliárdot Kínával. 2017-ben az oroszokkal 18, a kínaiakkal viszont már több mint 30 milliárd dollár cserélt gazdát”
– mutatott rá a gyorsan változó viszonyokra Bendarzsevszkij. A szakértő szerint emögött Kína nagy léptékű gazdasági fejlődése mellett Oroszország kimerülőben levő forrásai is állnak. Az ukrajnai válság nyomán bevezetett nemzetközi szankciók és az olaj világpiaci árának csökkenése tovább szűkítik Moszkva mozgásterét – tette hozzá. Az oroszok azonban aligha fogják könnyen feladni egyik legfontosabb geopolitikai befolyási övezetüket, így a kutató a jövőben egyre inkább kiéleződő versengésre számít a két nagyhatalom között.
Ezt a rivalizálást azonban szerinte egyértelműen a lényegesen jobb helyzetben levő Kína fogja megnyerni.
Dobrovits Mihály szerint sem vitaható a kínai jelenlét folyamatos erősödése, ám a turkológus óv attól, hogy Peking külföld felé sugárzott, erőtől duzzadó önképét kritika nélkül elfogadjuk. Idézett egy középkori kínai krónikát, amely szerint a fővárosba érkező „nyugati barbár” (feltehetően európai) kereskedőket a császár parancsára gyönyörűen kitakarított, gazdagon feldíszített piactér fogadta, ahol az ételért még pénzt sem fogadtak el tőlük, mondván: Kínában az élelem is ingyen van.
A távol-keleti országban évezredek hagyomány, hogy a külföld felé a valóságosnál jóval pozitívabb képet mutassanak, ám Kína nem csak Sanghajból, Pekingből és a gyorsan fejlődő tengerparti nagyvárosokból áll.
Úgy véli: Oroszországot messze nem lehet még leírni a térségben. A három évtizeddel ezelőtt függetlenné vált országokat a mai napig szoros politikai és kulturális szálak kötik Moszkvához, jelentős az orosz kisebbség szerepe is (Kirgizisztánban és Üzbegisztánban a lakosság 6-8 százalékát, Kazahsztánban több mint a negyedét alkotják– a szerk.) Jellemző példaként említette a kazah-orosz katonai egyezményt, amelynek értelmében Moszkva vállalja, hogy idegen támadás esetén megvédi Kazahsztán területi épségét. „Valószínűleg nem az üzbég hadsereg inváziójától tartanak” – jegyezte meg a szakértő, hozzátéve: a régió népeiben komoly félelmek élnek a kínai terjeszkedéssel szemben.
Hiába sikerül gazdaságilag egyre inkább teret nyerniük, ha a közvélemény többsége negatívan éli meg ezt. Dobrovits szerint igen sokat mondó precedens volt,
amikor a kazah kormány tartós földbérletet akart biztosítani kínai befektetőknek, olyan országos felháborodás kerekedett, hogy a hazáját vaskézzel kormányzó Nazarbajev elnök pályafutása során először kénytelen volt meghátrálni.
A kazahok nagy többségének ugyanakkor semmi problémája nem volt azzal, amikor az oroszok megmentettek egy csőd szélére jutott nagy agrárholdingot, és cserébe hatalmas területekre 99 éves földbérletet kaptak – tette hozzá Vasa László. Megjegyezte: a Pekinggel szembeni ellenérzéseket növeli az is, hogy a Kína északnyugati részén élő muszlimoknak – köztük egymillió kazahnak – etnikai és vallási tekintetben is komoly diszkriminációval kell szembenézniük, közülük sok ezer embert tartanak fogva különböző átnevelő táborokban.
„Ha a közép-ázsiai átlagembernek választania kell, hogy orosz, vagy kínai befolyás alatt kell élnie, akkor inkább az előbbit választja”
– szögezte le.
Bendarzsevszkij Anton viszont hozzátette: Moszkva imázsának sem tett jót az ukrajnai válság. A régió politikai elitje nyugtalanul szembesült azzal, hogyan reagál Putyin arra, ha egy volt posztszovjet ország lazítani próbál az orosz függőségen. Márpedig ilyen külön utak ma is léteznek, Türkmenisztán például kifejezetten jó viszonyt ápol az Egyesült Államokkal, amellyel biztonsági és katonai téren is szorosan együttműködik.
Krajcsír Lukács szerint ugyanakkor a kínai és orosz kötődés nem feltétlenül vagylagos.
A két nagyhatalom számos tekintetben kiválóan együttműködik egymással a világpolitikában és a régióban is.
Moszkva és Peking, miközben persze egymással is rivalizálnak, közösen törekednek arra, hogy minden más befolyást – mindenekelőtt az amerikait és az európait – kiszorítsanak a térségből. Mindkettejüknek érdeke a tekintélyelvű rendszerek stabilitása, a „színes forradalmak” megakadályozása.
Szintén közös kihívás a politikai iszlám elleni küzdelem, amely Oroszországban, Kínában és természetesen a túlnyomó többségében muszlimok lakta közép-ázsiai országokban is megerősödött az elmúlt években – mutatott rá az elemző.
Ezt pedig kiválóan ki tudja használni a vallásilag és – az iráni nyelvet beszélő tadzsikok kivételével – etnikailag is rokon Törökország, amely Kína és Oroszország mellett szintén egyre hangsúlyosabban van jelen a térségben – jegyezte meg Vasa László.
Dobrovits Mihály szerint könnyen lehet, hogy az oroszok és kínaiak versengéséből nevető harmadikként az iszlám kerül ki, hiszen a függetlenség elnyerése óta felnőtt generáció számára a tradicionális gyökerek újrafelfedezése egyre fontosabb.
Ez pedig nem csak a nemzeti, törzsi identitás, de a vallásosság megerősödésévvel járhat. Felhívta a figyelmet a Közép-Ázsiából Oroszország felé irányuló nagyarányú bevándorlásra is, amely ma már komoly társadalmi feszültségek forrása. Jellemző példaként Tádzsikisztánt említette, amely nemzeti jövedelmének közel felét az Oroszországban dolgozó vendégmunkások hazautalt fizetéseinek köszönheti. Ha a térség destabilizálódik, a jelenleginél is nagyságrendekkel nagyobb tömegek kelhetnek útra – mutatott rá.
„Ha a közép-ázsiai dominó felborul, még az is lehet, hogy egy jövőbeni konferencián már arról fogunk beszélgetni, hogyan segíthetnénk a Moszkvai Emirátusban élő keresztényeknek.”
– jegyezte meg ironikusan a kutató.
Mindazonáltal abban egyetértés volt a szakemberek között, hogy jelenleg a régió a történelmi, etnikai, társadalmi és politikai megosztottság miatt képtelen egységesen fellépni saját érdekeinek védelmében, így lényegében a két szomszédos nagyhatalom, Oroszország is Kína között „zsákmánylétre” van kárhoztatva. Hogy ebből a zsákmányból ki tud nagyobb szeletet kihasítani, azt egyelőre még nem látni tisztán. Ám, hogy a küzdelemnek jóval nagyobb tétje van, mint elsőre gondolnánk, az biztos.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
