Orosz dróncsapás ért egy nyugat-ukrajnai települést

Két ember meghalt és három megsebesült a nyugat-ukrajnai Hmelnyickijben egy orosz dróncsapásban, amelyben több mint egy tucat iráni gyártmányú harci drónt vetettek be vasárnap este – közölték a helyi hatóságok.

Az egyik halálos áldozat a mentőalakulat tagja volt, aki szolgálat közben vesztette életét – jelentette a Telegram üzenetküldőn a település polgármestere, Olekszandr Szimtcsicin, aki egyben a csapások következtében megrongálódott épületekről is beszámolt.

Nem sokkal később a Hmelnyickij régió kormányzója, Szerhij Gamalij a Telegramban bejelentette, hogy egy másik mentőmunkás a kórházban halt bele sebesülésébe.

Hírdetés

Gamalij közölte, hogy éjszaka három dróncsapást intéztek a város ellen, amely a Kijevtől mintegy 350 kilométerre délnyugatra fekvő régió központja. A településnek az egy évvel ezelőtt indított orosz támadás előtt mintegy 275 ezer lakosa volt.

Oroszország összesen tizennégy iráni gyártmányú, Sahíd típusú drónt vetett be Ukrajna ellen – közölte hétfő reggel az ukrán légierő, amely szerint a drónok közül 11-et lelőtt az ukrán légvédelem.

Kilenc drónt Kijev környékén semmisítettek meg – derült ki a kijevi katonai közigazgatás tájékoztatójából. Ez utóbbiaknak nem voltak áldozatai, és károk sem keletkeztek.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »