Orosz bombákkal néztek szembe az Iszlám Állam emberei

Orosz bombákkal néztek szembe az Iszlám Állam emberei

Iráni bázisról indulva mértek csapást szíriai dzsihadistákra orosz bombázók – közölte az orosz védelmi minisztérium. Ez volt az első alkalom, hogy az orosz légierő Iránból kiindulva támadott célpontokat Szíria területén. Eközben az Iszlám Állam uralma alól felszabadult Manbidzsban kezd visszatérni az élet a normál kerékvágásba. A várost a közelmúltban foglalták vissza a dzsihadistáktól a szír lázadók amerikai segítséggel.

Romokban hever az észak-szíriai Manbidzs városa bő kétéves Iszlám Állam-uralom után. A terrorszervezetet az elmúlt hetekben űzték ki a városból a szíriai lázadók az amerikai légierő segítségével – az összecsapásokban számos lakóépület mellett a helyi piac is megsemmisült.

„Ez volt az üzletünk. Nem vonultunk az Iszlám Állammal Jarablus felé, és úgy állt bosszút, hogy felgyújtotta az üzletünket. A piacot pedig azért gyújtotta fel, hogy a füst megvédje a bombázóktól” – mesélte egy üzlettulajdonos.

A helyiek örülnek annak, hogy megszabadultak a terrorszervezet uralmától.

„Az Iszlám Állam orvlövészekkel vett minket célba, amikor az ostrom volt. Kiéheztetett minket, semmink nem maradt, nincs mit ennünk, még kenyerünk sincs” – mondta Ibrahim Mahmoud.

A dzsihadisták harcosai a város dokumentumait is elégették, valamint hátrahagyták az általuk kibocsátott rendszámtáblákat.

Manbidzs elvesztése jelentős vereség az Iszlám Államnak, mivel a török határ felé vezető, stratégiailag fontos ellátási útvonalon fekszik. Visszafoglalása elvileg lehetővé teszi, hogy megkezdődjön a terrorszervezet fő szíriai bázisának, Rakkának az ostroma.

Bár a dzsihadisták az elmúlt hónapokban számos települést vesztettek, még mindig nagy területeket tartanak uralmuk alatt Szíriában és Irakban.

„Manbidzs városa és néhány tartománya már szabad, de továbbra is nagy területek szenvednek az Iszlám Állam alatt, köztük többtucatnyi falu és civilek lakta terület a délkeleti tartományban” – mondta Adnan Abu Amjad, a manbidzsi katonai tanács vezetője.

Az Iszlám Állam visszaszorulásában jelentős szerepet játszik, hogy az Egyesült Államok és Oroszország egyszerre bombázza a dzsihadistákat. Igaz, míg Washington az úgynevezett mérsékelt szíriai ellenzék, addig Moszkva a szíriai kormány oldalán avatkozik be a harcokba.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »