Orosz Atanáz megáldotta a felújított kazincbarcikai templomot

Alig több mint 25 évével viszonylag fiatal, de növekedő parókia a kazincbarcikai, a közösség temploma azonban már kisebb renoválásra szorult. A felújítási munkálatok befejezése után áldotta meg Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök Isten hajlékát május 29-én, a mennybemenetel ünnepe utáni vasárnapon.

Szent János evangéliumának 17. fejezetéből az 1–13. szakaszt olvasták fel ezen a vasárnapon a Szent Liturgián. „Szent János azt írja le, hogyan imádkozik tanítványaiért Jézus Krisztus.

meghallgatjuk, megszívleljük és magunkévá tesszük Megváltó Krisztusunk imádáságának szavait” – mondta Orosz Atanáz püspök.

Jézus „imájának elején hálát adott azért a hatalomért, amellyel az Atya megáldotta őt, hogy tanítványainak örök életet biztosítson – hangzott el a főpásztor tanításában. – Mi magunk is azért járunk templomba, hogy boldog legyen az életünk és örök életet nyerjünk. Odakint, a világban ez nem mindig sikerül. Egy ideig mennek a dolgok, aztán kisebb-nagyobb kátyúkba jutunk; és egy-egy kátyús úton lelkileg összeroskadva olykor hajlamos azt mondani az ember, hogy nem élet ez így.

„A tanítást, amit kaptam tőled, továbbadtam nekik” – idézte az evangéliumot a miskolci megyéspüspök. Hozzáfűzte: „Janka Gábor atya is ebben a felújított templomban adja tovább mindazt, amit az Úr Jézustól kapott. Mindig újabb és újabb tanítványoknak, szentségek felvételére készülőknek adja tovább a tanítást, azért, hogy örök életük legyen.

Sose veszítsük szem elől ezt a legfőbb bizonyítékot; azért vagyunk ezen a világon, hogy Istent szeressük, neki szolgáljunk, és hogy örök boldogságra jussunk. Ez mindennél fontosabb, és itt, ebben a közösségben épp’ ezért éneklünk, imádkozunk és munkálkodunk.”

Ezen a vasárnapon az első egyetemes zsinat igazhitű atyáinak emléknapját is tartjuk, amikor a keresztény egyházak püspökei, pásztorai bebizonyították, hogy „Isten kegyelme erősebb a nézeteltéréseknél. Együtt tudtak egy nagyon fontos igazságot, Jézus Krisztus Istenségét megvallani. Egy szájjal és egy szívvel tették ezt” – fogalmazott Orosz Atanáz.

A főpásztor az egység, a közösségi lét fontosságára hívta fel a figyelmet. „Az Úr Jézus azt akarja, hogy mi is egyek legyünk, ahogyan a Szentháromság is egy, ami csakis az Isten kegyelméből, csodásan valósulhat meg” – mondta. Kiemelte, hogy mennyire fontos az egy szívvel, egy lélekkel való együtt imádkozás. Az ősegyháztól kezdve csak ez illik Jézus tanítványaihoz. „Jézus azt szeretné, hogy szívünk egybeforrjon, és próbáljunk egymáshoz igazodni.”

Hírdetés

– folytatta szentbeszédét a miskolci megyéspüspök. – Jézus nem komor képű, búslakodó tanítványokat szeretne; azt szeretné, hogy a felújított templomban is mindenki tudjon örülni. Örömhírét, evangéliumát ezért olvastatja föl minden Szent Liturgián, hogy felszabadultan, a bűn rabságából kiszabadulva úgy tudjunk örülni, ahogyan ő örült. Jézus föltámadásával azt az örömet sugározta a vele találkozóknak, amely minden szorongattatás és viszontagság közben is lehetővé teszi a boldog életet.

Templomszentelés alkalmával eszünkbe jut Pál apostol üzenete, hogy „tisztítsuk meg magunkat a test és a lélek minden szennyétől, és így tegyük teljessé megszentelődésünket Isten félelmében”. Szabaduljunk meg a test és a lélek minden szennyétől, gonoszságától.

„Ez a mai templomszentelés akkor lesz teljes, ha Jézus imádságát megvalósítva minden testi és lelki szennyet lemosunk magunkról, és nemcsak templomfalak szintjén, hanem szívünkben-lelkünkben, családunkban is tökéletessé tesszük ezt a megszentelést.

– hangzott el a püspöki homíliában.

A kazincbarcikai görögkatolikus közösség korábban Szuhakálló filiája volt. Szarka József szuhakállói esperes most is osztozott a közösség örömében, csakúgy, mint Tran Si Nghi Ferenc kazincbarcikai plébános is.

A templom falait éppen harminc évvel a templom alapkövének elhelyezése után festették újra. Tizenhat méter magas, fából készült kupolája pályázati forrásból kívülről és belülről is megújult a kupola tetején látható, Pantokrátort ábrázoló festménnyel együtt.

Janka Gábor atya hálával sorolta azok nevét, akik a munkálatok kivitelezésében közreműködtek.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »