Örömkönnyek és vastaps – a pozsonyi Év sportolója-gálán jártunk Orosky Tamás2026. 01. 20., k – 11:36 Pozsony |
Hétfő este Szlovákia legjobb sportolóit köszöntötték egy szűk kétórás ünnepi műsor keretében.
„Kezdem élvezni az ilyen eseményeket, hiszen nem sok van belőlük egy évben. A lámpaláz majd biztosan elkap, de most jól érzem magam, már nem okoz akkora gondot szerepelnem a gálán”
– mondta lapunknak a díjátadót megelőzően Zuzana Paňková. Hogy aztán a szimpatikus vízi szlalomozó remegő hangon, a könnyeit nyelve mondja el rövid köszönőbeszédét, miután – a tavalyi évhez hasonlóan – megkapta az Év sportolója-ankét 7. helyéért járó kis trófeát.
Paňková 2025-ben is elpityeredett a Szlovák Nemzeti Színház operatermének színpadán, és nem azért, mert túlérzékeny lenne: egyszerűen van abban valami felemelő, megkapó, amikor egy ország sportvilágának legjobbjait élő közvetítésben köszöntik, ünnepi körülmények között, patinás helyszínen.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
Gőgh Kálmán és Móder József az 1976-ban Eb-győztes csehszlovák labdarúgó-válogatott tagjaként kapta meg a Sportlegenda címet.
A sportújságírók szokásos év végi ankétjának ünnepélyes eredményhirdetésére hétfő este került sor a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban. (Cikkünk még a gála előtt készült.)
A 118 voksoló szavazócéduláin 116-szor szerepelt Emma Zapletalová, a 400 méteres női gátfutás világbajnoki bronzérmese neve; ebből 106 (!) alkalommal az első helyen. Győzelméhez így nem férhetett kétség, nagy különbséggel – az ankét történetének harmadik legnagyobbjával – utasította maga mögé Stanislav Lobotkát, a Napoli olasz bajnok labdarúgóját. Mögötte szintén egy focista végzett, az Atlético Madrid szélső védője, Dávid Hancko.
Egyéni
1. Emma Zapletalová (atlétika) 1133 pont
2. Stanislav Lobotka (labdarúgás) 663
3. Dávid Hancko (labdarúgás) 534
4. Zuzana Rehák Štefečeková (sportlövészet) 465
5. Viktória Chladoňová (kerékpár) 458
6. Juraj Slafkovský (jégkorong) 342
7. Zuzana Paňková (vízi szlalom) 281
8. Martin Fehérváry (jégkorong) 234
9. Tajmuraz Salkazanov (birkózás) 216
10. Adam Hagara (műkorcsolya) 205
Csapatok
1. az U17-es női kézilabda-válogatott 209 pont
2. a lévai férfi-kosárlabdacsapat 131
3. a labdarúgó-válogatott 130
Visszatérve Zapletalovához: Matej Tóth 2016-os sikere után ő a második atléta, aki az Év sportolója lett. A 25 éves futó egészségi gondjai elmúltával tavaly robbantott: harmadikként zárt 400 m gáton a tokiói vb-n, emellett pedig a nagy presztízsű Gyémánt-liga három állomásán is második lett. Tíz szlovák rekordot állított fel 2025-ben, immár egy holland szakember irányítása alatt.
A csapatok versenyében az U17-es női kézilabda-válogatott győzött. Az Európa-bajnokságot nyert gárda– soraiban nem egy magyar nemzetiségű játékossal – az első junior korú együttes, amely első lett az ankéton, egyúttal pedig az első kézilabdás kollektíva, amely diadalmaskodott a kategóriában. Érdekesség, hogy a második helyen végzett lévai férfikosárlabdázók mindössze egyetlen ponttal előzték meg a harmadik labdarúgó-válogatottat a szavazáson.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
Míg Magyarországon nem lehetett tudni, a sok olimpiai bajnok közül ki nyeri az újságírói ankétot, a szlovákiai Év Sportolója-szavazáson borítékolni lehetett a végeredményt.
A 2024-es év legfontosabb sporteseményén, a párizsi olimpián ugyanis csak egyetlen szlovákiai érmest jegyezhettünk, a vízi szlalomozó, Matej Beňuš harmadik helye révén. Érdekesség, hogy a 37 éves sportoló a 139 érvényes szavazólap egyikéről lemaradt. A többi, 138 sportújságíróból 108 tette őt az első helyre. Beňus negyedszer került be a top tízbe: amikor 2016-ban Rióban ezüstérmes lett, még csak ötödik lett az ankéton (ami jól jelzi, tavaly mennyivel gyengébb évet zárt az eredményeket tekintve a honi élsport).
A világkupa-sorozat győztese közel állt a rekorddöntéshez, 1323 pontja eggyel maradt csak el Peter Sagan 2017-es csúcsától.
A második helyen az atléta Gabriela Gajanová végzett. A római Európa-bajnokságon második lett, az olimpián pedig az előkelő 11. helyen zárt 800 méteren. De más távokon, 300, 400, 600 és 1000 méteren is egyéni csúcsot döntött, és tavaly belekóstolhatott a nagy presztizsű Gyémánt-liga versenysorozatba is.
Az ankét harmadik helyezettje Anna Karolína Schmiedlová tíz év elteltével került be ismét a díjazottak közé.
A 30 éves teniszező Párizsban negyedik lett egyéniben, ami az önálló ország történetében messze a legnagyobb szlovák siker olimpiai tornán. Emellett pedig Schmiedlová tagja volt a válogatottnak is, amely egészen a fináléig menetelt a Billie Jean King-kupában.
Ez utóbbi siker érthető módon sokat nyomott a latban az újságíróknál, akik a teniszcsapatot a legjobbnak találták a kollektívák kategóriájában. Viktória Hrunčáková, (az egyéni sportolók kategóriájában 4.) Rebecca Šramková, Tereza Mihalíková, Renáta Jamrichová és a már említett Schmiedlová ankétgyőzelme történelminek nevezhető, női csapat még sosem nyert a voksoláson. Mögöttük két, már sokszorosan díjazott gárda végzett: az Eb-nyolcaddöntős labdarúgó-válogatott és a BL-főtáblára bejutott Slovan focicsapata.
A sokévi hagyományokhoz hűen idén is bővült a Sportlegendák névsora. A megtiszteltetés ezúttal a műkorcsolyázó Jozef Sabovčíkot érte, aki olimpiai bronzérmesként és kétszeres Európa-bajnokként arról is híres volt, hogy elsőként ugrott négyfordulatost nagy világverseny kűrjében.
A 2023-as ankét győztese, a sportlövő Danka Hrbeková (akkori nevén Barteková) idén 20. lett.
Egyéni
1. Matej Beňuš (vízi szlalom) 1323 pont
2. Gabriela Gajanová (atlétika) 845
3. Anna Karolína Schmiedlová (tenisz) 684
4. Rebecca Šramková (tenisz) 558
5. Richard Tury (gördeszka) 556
6. Stanislav Lobotka (labdarúgás) 527
7. Zuzana Paňková (vízi szlalom) 442
8. Petra Vlhová (alpesi sí) 386
9. Vanesa Hocková (sportlövészet) 317
10. Juraj Slafkovský (jégkorong) 272
Csapatok
1. Női teniszválogatott 304 pont
2. futballválogatott 262
3. Slovana Bratislava 203
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
Egyéniben megnyerte a világbajnokságot és az Eb-t is, ami még sosem sikerült senkinek skeetben. Emellé társult csapatban egy-egy bronz a vb-n és az Európai Játékokon, a selejtezők abszolút világcsúcsa – nem kérdés, hogy Danka Barteková joggal nyerte el az Év sportolója-címet 2023-as teljesítményéért. A 39 éves, mosolygós sportlövő kitartóan állta az újságírók rohamát a hétfői pozsonyi gálát megelőzően.
Minek volt köszönhető a remek tavalyi éve?
Várakozáson felüli év lett a 2023-as. Mivel 2022-ben nem sikerült olimpiai kvótát szereznem, annál nagyobb volt a motivációm tavaly. De senki nem számított rá, hogy ennyire jó eredményeket érek el, mindenhol ki tudtam magamból hozni azt, ami bennem volt. Pályafutásom során először lettem világbajnok, megszereztem az ötödik Európa-bajnoki érmemet és – bár nagyságrendben ez nem ugyanaz a kategória – szlovák bajnok lettem, összejött a triplázás. Minden versenyemen magas pontszámot értem el.
Az ankéton kis különbséggel előzte meg az alpesi síző Petra Vlhovát. Számított rá, hogy kettejuk között fog eldőlni az elsőség?
Úgy voltam vele, ha Peťa győz, senki nem szólhat semmit, mert neki fantasztikusan sikerült a szezon első fele, a sérülése előtt egyik versenyt nyerte a másik után. Talán amiatt most kisebb hátrányban volt, hogy a világbajnokságon érem nélkül zárt. De egy nagy médiafigyelemmel kísért sportágról van szó, amelyben hatalmas a konkurencia, azaz az eredményei így is nagyszerűek Ugyanakkor letaszítani a hazai trónról Petrát, ebbe nem mertem belegondolni se.
Mennyire tartotta fontosnak, hogy legyen egy Év sportolója-címe is? Hosszú pályafutása során eddig kétszer szerepelt a top 10-ben, az olimpiai bronzérem megszerzésekor harmadik, 2019-ben nyolcadik volt.
Eszembe jutott, hogy az utóbbi években jóval többször voltam díjátadó, mint díjazott az Év sportolója-gálán, ami viszont a Szlovák Olimpiai és Sportbizottság alelnökeként, illetve NOB-tagként érthető. Az ankét először az Eb után futott át az agyamon, de nem sokáig foglalkoztam vele, egészen addig, míg valaki az Instagramon meg nem osztott egy olyan posztot, hogy ez kemény meló volt a vb- és Eb-elsőséggel. Akkor tudatosítottam, hogy tényleg nagyszerű évem volt, és lehetne visszhangja akár a szavazáson is. De úgy voltam, ez egy ankét, tisztában vagyok vele, a sportlövészet milyen helyet foglal el a sportágak között, és ezek a voksolások kicsit a népszerűségről is szólnak. Azaz tényleg nem sértődtem volna meg, ha alacsonyabb pozícióban zárok. A legjobb társaságba kerültem, bár azért nekem egy-két név azért hiányzik a top 10-ből. Például a síhegymászó Mariana Jagerčíkováé, aki leendő, 2026-os olimpiai sportágban lett világbajnok. Annak viszont nagyon örülök, hogy egy másik sportlövő, Marián Kovačócy is bekerült a legjobbak közé. Számunkra ez is egy fontos lehetőség, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet, hogy bekerüljünk a köztudatba, és az emberek elsimerjék a sportlövők eredményeit.
Idén viszont nyári ötkarikás játékok lesznek – ennyi jó eredménnyel a háta mögött érez nyomást Párizs előtt? Vagy inkább önbizalomnövelőként tekint a tavalyi sikereire?
Az Év sportolója-díjat a 2023-as év méltó lezárásának tekintem. A tavalyi érmeimet már elraktam a szemem elől, egy fiókban vannak, mert ez már a múlt. Január elsejével új évet kezdtem, és csak arra összpontosítok, ami vár rám. Nem tekintek a címre úgy, hogy ez most extrán kötelezne valamire vagy nyomás alá helyezne. De ismerem magam, tudom, hogy a díjra fogok gondolni, ha épp nem akaródzik edzenem, és legszívesebben elhajítanám a puskám a sarokba, hogy ilyen csábító jutalom is elérhető, ha folytatom a munkát.
Olyannyira, hogy a gála másnapján, kedden kora reggel már utazik is Marokkóba a világkupára…
Igen, nekem sosem egyszerű a logisztika… Az idei első verseny vár rám, mert az első fordulót kihagytam, hogy legyen elég időm a felkészülésre. El is tudtam végezni mindent, amit terveztem, szerencsére az időjárás lehetővé tette, hogy itthon gyakoroljak. Már decemberben elkezdtem a munkát Amerikában, aztán Olaszország következett, tavalyhoz képest talán egy kicsivel nagyobb mennyiséget lőttem. Ami ígéretes, persze, nem leszek rögtön csúcsformában, mert nehéz lenne kitartani azon a szinten a legfontosabb időszakig, júliusig-augusztusig. Marokkó egy fontos lépcsőfok ebben a folyamatban, amely megmutatja, milyen hibákat kell kijavítani, mivel kell még foglalkozni.
Ez már csak magát a sportteljesítményt fogja érinteni? Mert korábban úgy nyilatkozott, a technikai dolgokat szeretné 2023-ban maga mögött tudni.
Igen, december 31-ével lezártam minden, a puskával, a töltényekkel kapcsolatos technikai módosítást. Elkészült a másik puskatusom is, a felszerelésemen már semmit nem fogok változtatni. Ami nálam meglepőnek számít, mert állandóan variálni szoktam valamit, de most a tavaly sok sikert hozott dolgokkal vágok neki 2024-nek.
A hétfő esti gálaműsor keretében díjazták az Év parasportolóit és az Év tehetségeit, valamint idén is avattak Sportlegendát. A megtisztelő címet most először nem egyéni sportoló kapta, hanem egy egész csapat: az 1976-ban Eb-t nyert fociválogatott szlovákiai tagjai. A 15 játékos között ott volt Gőgh Kálmán és Móder József is.
Kapcsolódó cikkünk Budapest |
Hétfő este a budapesti Operában voltunk részesei a 68. Év sportolója-gálának. Aludtunk rá egyet, mielőtt összefoglaltuk volna a benyomásainkat.
Hóban-fagyban is kitartanak
A megszokott januári időpont ugyan mindig azzal jár, hogy a vörös szőnyeget hősugárzók övezik a Magyar Állami Operaház előtt, de ennyire havas-jeges-fagyos körülmények már rég nem voltak a díjátadó napján, mint idén. Lefogadtuk volna, hogy ezúttal nem találkozunk az autogramvadászok lelkes csoportjával, csak meg-megálló járókelőkkel.
Ehhez képest ugyanúgy ott szobroztak a patinás épület kordonjainál, és várták kedvenceiket. Igazán azonban akkor képedtünk el, amikor 45 perccel (!) a műsor vége után, jóval 23 óra után is ott láttunk egy kisebb csoportot. Egyik kezükben kisebb-nagyobb mappa, másik kezükben toll, topogtak, dideregtek, de kitartottak – nem véletlenül suhant át egy elismerő félmosoly Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda-szövetség elnökének arcán, amikor távozásakor ő is megállt néhány aláírásra és szelfire.
Kapcsolódó cikkünk
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
Az év legjobbja hagyományos csapatsportokban az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata lett, az egyéni sportágak csapatversenyei kategóriában pedig a világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok – Gémesi Csanád, Iliász Nikolász, Rabb Krisztián, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású – férfi kardcsapat győzött. Az edzők között Nyéki Balázs, a ferencvárosi vízilabdacsapat trénere kapta a legtöbb szavazatot.
A 68. alkalommal rendezett voksolás győzteseit a Nemzeti Sport Gálán, a Magyar Állami Operaházban hirdették ki hétfőn este.
Érdekes
AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA: Kós Hubert (úszó)
AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA: Márton Luana (tekvandós)
AZ ÉV CSAPATA AZ EGYÉNI SPORTÁGAK CSAPATAI KÖZÖTT: férfi kardcsapat (Gémesi Csanád, Iliász Nikolász, Rabb Krisztián, Szatmári András, Szilágyi Áron)
AZ ÉV CSAPATA A HAGYOMÁNYOS CSAPATSPORTÁGAK KÖZÖTT: az FTC-Telekom férfi vízilabda-csapata
AZ ÉV EDZŐJE: Nyéki Balázs (a Ferencváros férfi vízilabda-csapatának edzője)
AZ ÉV FOGYATÉKOS FÉRFI SPORTOLÓJA: Kiss Péter Pál (parakajakos)
AZ ÉV FOGYATÉKOS NŐI SPORTOLÓJA: Ekler Luca (paraatléta)
AZ ÉV FOGYATÉKOS CSAPATA: a szervátültetett asztalitenisz vegyes páros (Bácsi Bernát, Jakucs Edina)
Az ÉV SPORTPILLANATA: Molnár Attila győztes futása a fedett pályás Európa-bajnoki döntőben
ÉLETMŰDÍJ: Regőczy Krisztina, Sallay András (jégtánc)
Forrás: NSO
A győztesek Élőben a távolból
Általában visszaveti egy ilyen gála fényét, ha a díjazottak nem vehetik át személyesen a trófeákat. Pozsonyban ezt nem egyszer megtapasztaltuk, a futball-légiósok vagy a tengerentúli hokisok szinte sosem tudtak színpadra lépni és Petra Vlhová programjába sem nagyon fért bele sosem egy szezon közbeni hazaugrás az Év Sportolójára. (Sőt, volt, aki – Peter Sagan – gyakorlatilag sportot űzött abból, hogy ignorálja az újságírói ankét ünnepélyes eredményhirdetését.)
Magyarországon a leggyakrabban érintett sportágak (úszás, kajak-kenu, vívás stb.) jellege miatt ilyen problémával nem igazán szembesültek. Ezúttal viszont az Év férfi sportolója, a címét megvédő Kós Hubert nem lehetett ott a gálán – edzője, Bob Bowman nem engedte el –, és az Év csapatának választott ferencvárosi vízilabdázók legtöbb ásza is hiányzott az épp zajló belgrádi Eb miatt. Az élő videós bejelentkezéseik azonban kifejezetten jót tettek a műsor dramaturgiájának, Kós és Vogel Soma is frappánsan, jókedvűen köszönte meg a szavazatokat, humorosan, mégis tisztelettudóan nyilatkoztak.
Kínos pillanatok
S ha már a programnál tartunk: az élő adás varázsa mindig magában hordozza a bakik lehetőségét, de ezúttal (is) valahogy túl sok volt belőlük. Befuccsolt kisvideó, rosszkor indított bejátszás, a színpadra időnként besétáló főrendező vagy a közreműködők néha már-már erőszakos „pozícióba állítása” nem emelte az est fényét.
A műsorvezetői páros – a gála ugyancsak visszatérő fájó pontja – teljesítménye is hagyott maga után kívánnivalót. Sokszor inkább felolvasást tartottak a kezükben tartott lapokról, még a legegyszerűbb közlendőknél is, ha pedig „fejből” beszéltek, igen gyakran belebakiztak a mondandójukba. Míg az M4 riporterének, B. Németh Péternek azért testhez álló feladat volt egy-egy miniinterjú készítése, a színész Gubik Petra érezhetően idegenül mozgott a szerepében, szinte kiabálta a neveket.
Volt a megnyitóbeszédnek is egy olyan része, amely kisebb sóhajokat, de legalábbis vegyes érzelmeket váltott ki a nézőtéren: Szöllőssi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke zárásként megemlítette, hogy a hasonlóan jó sporteredményekhez a jövőben is stabilitásra, folytonosságra és – külön kihangsúlyozva – békére van szükség, majd váratlanul még köszöntötte a gálára a legtöbb sportolót delegáló Ferencváros elnökét, Kubatov Gábort, akit „igazgatóként” aposztrofált, ami az érintett pártpolitikai funkciója…
Felemelő pillanatok
A közelgő parlamenti választásra, politikára utaló mondatokat szerencsére gyorsan elhomályosította egy frappáns kiszólása („Na szia, Medárd!”), amikor az egyik páholyban ülő srácra vetült a reflektorfény (ő volt az a 4 éves fiú, aki cukorbeteg édesanyja rosszullétekor ezzel a beköszönéssel felhívta a mentőket, s akinek bátor – és nem utolsósorban életet mentő – tette bejárta a médiát).
Az első komoly tapsot aztán még sok követte, az életműdíjjal kitüntetett Regőczy Krisztina, Sallay András jégtánckettős vastapsáig bezárólag. A díjazottak őszinte boldogságát, a sport iránti alázatukat ismét felemelő volt látni, a parasportolókat pedig legszívesebben megölelgette volna az ember, mert ők mindig egész közösségüknek igyekeznek juttatni a dicsfényből.
Jó volt a bajnokok bajnokainak társaságában lenni.
S akkor mit szóljon a sportújságírók ankétját megnyerő Emma Zapletalová, aki úgy debütált a gálán, hogy sosem volt még tagja a top 10-nek sem a szavazáson. El-elcsuklott a tokiói atlétikai vb-n bronzérmes gátfutó hangja; beszélt kislánykori álmairól, másfél éves kényszerpihenőjéről, amikor nagyon mélyen volt, a boldogságról, amit most érez – az Év sportolója teljes joggal kapott vastapsot.
A másodikat az este folyamán: az elsőt a sportlegendák érdemelték ki. Az 1976-ban Eb-t nyert csehszlovák válogatott hazai tagjai első csapatként kapták meg a megtisztelő címet. A gálán Alexander Vencel, Ján Pivarník és Jozef Čapkovič képviselte a gárdát, és jólesően-meghatottan vették tudomásul, hogy 50 év múltán is eszébe jut még a (sport)közvéleménynek a sikerük. Már óvatosan lelépdeltek a színpad lépcsőjén és az asztalukhoz értek, amikor spontán módon felerősödött a taps, majd – a nézőtér mintegy háromnegyede – standing ovationnel fejezte ki elismerését a labdarúgók felé.
Kapcsolódó cikkünk Budapest |
Hétfő este a budapesti Operában voltunk részesei a 68. Év sportolója-gálának. Aludtunk rá egyet, mielőtt összefoglaltuk volna a benyomásainkat.
Hóban-fagyban is kitartanak
A megszokott januári időpont ugyan mindig azzal jár, hogy a vörös szőnyeget hősugárzók övezik a Magyar Állami Operaház előtt, de ennyire havas-jeges-fagyos körülmények már rég nem voltak a díjátadó napján, mint idén. Lefogadtuk volna, hogy ezúttal nem találkozunk az autogramvadászok lelkes csoportjával, csak meg-megálló járókelőkkel.
Ehhez képest ugyanúgy ott szobroztak a patinás épület kordonjainál, és várták kedvenceiket. Igazán azonban akkor képedtünk el, amikor 45 perccel (!) a műsor vége után, jóval 23 óra után is ott láttunk egy kisebb csoportot. Egyik kezükben kisebb-nagyobb mappa, másik kezükben toll, topogtak, dideregtek, de kitartottak – nem véletlenül suhant át egy elismerő félmosoly Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda-szövetség elnökének arcán, amikor távozásakor ő is megállt néhány aláírásra és szelfire.
Kapcsolódó cikkünk
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
Az év legjobbja hagyományos csapatsportokban az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata lett, az egyéni sportágak csapatversenyei kategóriában pedig a világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok – Gémesi Csanád, Iliász Nikolász, Rabb Krisztián, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású – férfi kardcsapat győzött. Az edzők között Nyéki Balázs, a ferencvárosi vízilabdacsapat trénere kapta a legtöbb szavazatot.
A 68. alkalommal rendezett voksolás győzteseit a Nemzeti Sport Gálán, a Magyar Állami Operaházban hirdették ki hétfőn este.
Érdekes
AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA: Kós Hubert (úszó)
AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA: Márton Luana (tekvandós)
AZ ÉV CSAPATA AZ EGYÉNI SPORTÁGAK CSAPATAI KÖZÖTT: férfi kardcsapat (Gémesi Csanád, Iliász Nikolász, Rabb Krisztián, Szatmári András, Szilágyi Áron)
AZ ÉV CSAPATA A HAGYOMÁNYOS CSAPATSPORTÁGAK KÖZÖTT: az FTC-Telekom férfi vízilabda-csapata
AZ ÉV EDZŐJE: Nyéki Balázs (a Ferencváros férfi vízilabda-csapatának edzője)
AZ ÉV FOGYATÉKOS FÉRFI SPORTOLÓJA: Kiss Péter Pál (parakajakos)
AZ ÉV FOGYATÉKOS NŐI SPORTOLÓJA: Ekler Luca (paraatléta)
AZ ÉV FOGYATÉKOS CSAPATA: a szervátültetett asztalitenisz vegyes páros (Bácsi Bernát, Jakucs Edina)
Az ÉV SPORTPILLANATA: Molnár Attila győztes futása a fedett pályás Európa-bajnoki döntőben
ÉLETMŰDÍJ: Regőczy Krisztina, Sallay András (jégtánc)
Forrás: NSO
A győztesek Élőben a távolból
Általában visszaveti egy ilyen gála fényét, ha a díjazottak nem vehetik át személyesen a trófeákat. Pozsonyban ezt nem egyszer megtapasztaltuk, a futball-légiósok vagy a tengerentúli hokisok szinte sosem tudtak színpadra lépni és Petra Vlhová programjába sem nagyon fért bele sosem egy szezon közbeni hazaugrás az Év Sportolójára. (Sőt, volt, aki – Peter Sagan – gyakorlatilag sportot űzött abból, hogy ignorálja az újságírói ankét ünnepélyes eredményhirdetését.)
Magyarországon a leggyakrabban érintett sportágak (úszás, kajak-kenu, vívás stb.) jellege miatt ilyen problémával nem igazán szembesültek. Ezúttal viszont az Év férfi sportolója, a címét megvédő Kós Hubert nem lehetett ott a gálán – edzője, Bob Bowman nem engedte el –, és az Év csapatának választott ferencvárosi vízilabdázók legtöbb ásza is hiányzott az épp zajló belgrádi Eb miatt. Az élő videós bejelentkezéseik azonban kifejezetten jót tettek a műsor dramaturgiájának, Kós és Vogel Soma is frappánsan, jókedvűen köszönte meg a szavazatokat, humorosan, mégis tisztelettudóan nyilatkoztak.
Kínos pillanatok
S ha már a programnál tartunk: az élő adás varázsa mindig magában hordozza a bakik lehetőségét, de ezúttal (is) valahogy túl sok volt belőlük. Befuccsolt kisvideó, rosszkor indított bejátszás, a színpadra időnként besétáló főrendező vagy a közreműködők néha már-már erőszakos „pozícióba állítása” nem emelte az est fényét.
A műsorvezetői páros – a gála ugyancsak visszatérő fájó pontja – teljesítménye is hagyott maga után kívánnivalót. Sokszor inkább felolvasást tartottak a kezükben tartott lapokról, még a legegyszerűbb közlendőknél is, ha pedig „fejből” beszéltek, igen gyakran belebakiztak a mondandójukba. Míg az M4 riporterének, B. Németh Péternek azért testhez álló feladat volt egy-egy miniinterjú készítése, a színész Gubik Petra érezhetően idegenül mozgott a szerepében, szinte kiabálta a neveket.
Volt a megnyitóbeszédnek is egy olyan része, amely kisebb sóhajokat, de legalábbis vegyes érzelmeket váltott ki a nézőtéren: Szöllőssi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke zárásként megemlítette, hogy a hasonlóan jó sporteredményekhez a jövőben is stabilitásra, folytonosságra és – külön kihangsúlyozva – békére van szükség, majd váratlanul még köszöntötte a gálára a legtöbb sportolót delegáló Ferencváros elnökét, Kubatov Gábort, akit „igazgatóként” aposztrofált, ami az érintett pártpolitikai funkciója…
Felemelő pillanatok
A közelgő parlamenti választásra, politikára utaló mondatokat szerencsére gyorsan elhomályosította egy frappáns kiszólása („Na szia, Medárd!”), amikor az egyik páholyban ülő srácra vetült a reflektorfény (ő volt az a 4 éves fiú, aki cukorbeteg édesanyja rosszullétekor ezzel a beköszönéssel felhívta a mentőket, s akinek bátor – és nem utolsósorban életet mentő – tette bejárta a médiát).
Az első komoly tapsot aztán még sok követte, az életműdíjjal kitüntetett Regőczy Krisztina, Sallay András jégtánckettős vastapsáig bezárólag. A díjazottak őszinte boldogságát, a sport iránti alázatukat ismét felemelő volt látni, a parasportolókat pedig legszívesebben megölelgette volna az ember, mert ők mindig egész közösségüknek igyekeznek juttatni a dicsfényből.
Jó volt a bajnokok bajnokainak társaságában lenni.
Apropó, spontaneitás. A legapróbb részletekig megtervezett programban a műsorvezetői megszólalások is pontosan fel voltak építve, a szövegek ott voltak a kártyáikon. Mégis, Marcel Merčiak és Oľga Konečná Hamadejová végig a lehető legtermészetesebb hangon beszélt, mintha egy sporteseményt kommentálnának vagy egy stúdiós beszélgetést moderálnának. Gördülékenyen, a bakijaikra azonnal reagálva – azaz maximálisan profin.
De ha egy hete ezeken a hasábokon „hasogattuk a szőrszálakat” a budapesti Év sportolójával kapcsolatban, az illendőség úgy kívánja, Pozsonyban is reálisan nézzük a gálát. Minden pozitívuma ellenére egy pici fapadosságot azért éreztünk rajta. Egy rövid megnyitóbeszéd emelhetett volna az ünnepélyességen, másrészt szükségtelennek tűnt, hogy a jelen nem levő díjazottak videóüzenetei után a helyettük színpadra lépő családtagok, edzők is válaszoljanak egy-egy műsorvezetői kérdésre. S bár Merčiakot jó volt hallgatni, a kisfilmek narrálását (egy másik hanggal) előre is fel lehetett volna venni.
Mindezek ellenére hét nap után jó volt megélni újra, hogy nincsenek vesztesek és legyőzöttek, csak néhányan még a többieknél is „gyorsabbak, magasabbra érnek és erősebbek”.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
