Öröm nézni, ahogy leteperték a nyakláncletépő rohadékot – 12 évet is kaphat

Öröm nézni, ahogy leteperték a nyakláncletépő rohadékot – 12 évet is kaphat

Egy 29 éves férfi öt nap leforgása alatt összesen hét nőt támadott meg, és vette el az értékeiket erőszakkal a főváros XIII. kerületében. A rendőrök egy villamosmegállóban kapták el, amikor könnyen lehet, hogy éppen új áldozatára vadászott. Most emeltek vádat ellene, 12 évet is kaphat.

Az ügyészség honlapján megjelent közlemény szerint a vádirat arról szól, hogy a vádlott Angyalföld utcáin, metró aluljáróinál és villamosmegállóiban figyelte ki a sértetteket, akikről erőszakkal letépte az ékszereket.

Hírdetés

A férfi mindegyik esetben a megtámadott nők arany nyakláncát vagy fülbevalóját akarta megszerezni, ennek érdekében odalépett hozzájuk, majd hirtelen mozdulattal kitépte a nők nyakából, illetve füléből az ékszereket. Olyan is előfordult, hogy egy megállóban várakozó villamos nyitott ablakán keresztül benyúlva tépte ki egy nő nyakából az arany nyakláncát.

Egy villamosmegálló volt a végállomás is, a civil ruhás rendőrök ugyanis így kapták el őt:


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »