Örökre elment egy testvérünk – Endzsel Zsoltot gyászolja a hagyományőrző közösség

Örökre elment egy testvérünk – Endzsel Zsoltot gyászolja a hagyományőrző közösség

53 éves korában, súlyos betegség következtében elhunyt Endzsel Zsolt lovasíjász, hagyományőrző testvérünk. Zsolt lovasíjászként kezdetektől fogva részt vett a Kurultajok lovas csapatainak szervezésében és a az ünnepek lebonyolításában.

Endzsel Zsolt harmincas évei elején került közel a lovasíjászathoz a Kassai Völgyben. 32 éves volt mikor első lova Mirza a társa lett, a lovasíjászatot vele kezdte. Zsolt sosem tanult lovagolni, ösztönösen ülte meg a lovat. Mirzához nagyon mély érzések kötötték, a ló a gondolataira cselekedett. 9 évig volt hű társa, hiányát az őt követő Cuki nevű angol telivér lova sem tudta igazán pótolni.

A közösségépítést élete egyik fő feladatának tartotta, melyet a lovasíjászatban valósított meg több mint 10 éven át Sóskúton, az Endzsel Törzs létrehozásával. A Kurultaj és az Ősök Napja ünnepeink nomád seregének lovasaként a hagyományőrző közösség megbecsült tagja volt. 2013-tól három esztendőn át neki jutott az a megtiszteltetés és egyben felelősségteljes feladat is, hogy Európa legnagyobb hagyományőrző ünnepeinek lovas seregét vezesse, s e feladatot mindannyiszor sikeresen elvégezte.

Hírdetés

A kezei közül kikerült fiatalok ma már gyermekes anyukák/apukák akik önbizalmukat az élethez való „harcos” hozzáállásukat az ő tanításának köszönhetik. Most fent, a hetedik égben van, magyar testvéreink között. Onnan vigyáz minket, ittmaradtakat, akik megyünk tovább az úton, amit ő is taposott.

Emlékét méltón megőrizzük, a Magyar Turán Szövetség valamennyi tagja nevében nyilvánítjuk ki részvétünket a családjának!


Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »