Örök nyugalomra helyezték Karsai Dánielt

Örök nyugalomra helyezték Karsai Dánielt

Eltemették Karsai Dániel alkotmányjogászt – számolt be a hírről testvére a közösségi médiában, jelezve: úgy vettek tőle búcsút, ahogyan azt a testvére szerette volna.

A Facebook-bejegyzésben közölte Karsai Péter, hogy eltemették testvérét, Karsai Dánielt. Az ALS elnevezésű gyógyíthatatlan betegségben elhunyt 48 éves alkotmányjogász tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, mert szerinte az élet végi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető emberi jogokat sért.

Hírdetés

„Danit ma örök nyugalomra helyeztük. Végakarata értelmében szűk családi körben és legközelebbi barátai által kísérve, Mike Oldfieldot hallgatva, némi alkoholt fogyasztva” – olvasható a bejegyzésben.

Hozzátette, hogy október 30-án, szerdán 21:30-tól a 6SZÍN Teátrumban Csáki Judit moderálásával szerveznek egy közösségtalálkozót. „Beszélgetünk majd az Egy tökéletes nap című darabról, valamint mindkét nagybátyánk, Karsai György és Soke Kelemen István fognak megemlékezni Daniról (tervek szerint én is tartok egy rövidebb beszédet)” – idézi szavait az Index.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »