Az orosz hadsereg áttörte az ukrán védelmet Pokrovszknál – közölte Igor Kimakovszkij, a „Donyecki Népköztársaság” vezetőjének tanácsadója csütörtökön az Pervij Kanal televíziós csatornán.
„A Centr csapatcsoportosítás alegységei Krasznoarmejszk (Pokrovszk orosz neve) délkeleti részén, Csunyisine település közelében áttörték az ellenség védelmét” – mondta.
Kimakovszij szerint az ukrán erők itt gyakorlatilag operatív bekerítésbe kerültek, az orosz hadsereg az összes kivezető utat elvágta, a Pokrovszkvól nyugatra vezető főutat pedig tűz alatt tartja.
Hozzátette, hogy az ukrán fél kénytelen Kosztyantinivka alól erőket átdobni Pokrovszk felé.
A RIA Novosztyi hírügynökség szerint
Pokrovszknak kulcsszerepe van a Donyec-medencében megmaradt ukrán helyőrségek ellátásában.
Az agglomeráció elfoglalása lehetővé tenné az orosz hadsereg számára, hogy kijusson a donyecki régió nyugati határára és hogy folytassa offenzíváját Zaporizzsja megyében.
A moszkvai védelmi minisztérium csütörtökön bejelentette a donyecki régióban lévő Olekszandro-Sultine település elfoglalását, és hogy az orosz erők az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak törni. A „különleges hadművelet” övezetében mintegy 1270 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan – közölték.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


