Őrjöngenek a feministák egy dokumentumfilm miatt

Őrjöngenek a feministák egy dokumentumfilm miatt

A címben használt kifejezés nem túlzás: valóban és szó szerint őrjöngenek, mivel a modern feminizmus képviselői kizárólag artikulálatlanul üvöltve, káromkodva, és újabban, mint végső fegyver, széklettel dobálózva képes kifejezni magát.

Gyilkos indulattal rontottak rá az amerikai Cassie Jaye „The Red Pill” (A vörös tabletta) című dokumentumfilmjére, mert az be merészelte mutatni a férfiak jogaiért küzdő csoportok életét, rávilágítva a feminizmus aljas és embertelen lényegére.

A huszonéves Cassie Jaye a közelmúltig maga is feminista volt, és saját bevallása szerint azért kezdett filmet készíteni a férfijogi csoportokról (MRA, Mens Rights Activists) mert társai folyamatosan arról hitegették, hogy ezek a csoportok gyűlöletet keltenek a nők ellen, a nemi erőszakot és a nőverést propagálják, és természetesen neonácik, fehér szupremácisták és rasszisták. Korábban már két liberális témájú dokumentumfilmet is készített. A tényekkel szembesülve azonban fokozatosan átértékelte saját álláspontját, és a végeredmény nem a férfiak, hanem az őrült nők mozgalmát leplezte le.

Hírdetés

A „The Red Pill” körbejárja a férfiakat eltaposandó féregnek tekintő nőmozgalmak elmebeteg világát, a férfiakat Amerikában sújtó diszkriminációt. Bemutatja, hogyan kerülnek férfiak az utcára egyetlen fillér nélkül, miután „elnyomott” feleségük kisemmizi őket a válóper során (ami Magyarországon is igen gyakori). Elmondja a valóságot a családon belüli erőszakról, amely a férfiakat is éppen úgy sújtja, mint a nőket, a kisfiúk elleni alattomos feminista hadjáratot, a két nem ellenségként való szembefordítását célzó médiahadsereg működését.

A militáns, agresszív feministák azonnal mozgósítani kezdtek a film ellen. Jaye és munkatársai több halálos fenyegetést kaptak. Több helyen, ahol moziban mutatták be a filmet, megpróbálták felvásárolni a jegyeket, illetve rendbontással megakadályozni a vetítéseket egyetemeken, közösségi helyeken. Bár Magyarországon szerencsére az ilyen elvakult, bigott szélsőséges csoportok nincsenek jelen, a filmben bemutatott jelenségek azonban nagyrészt igen, és ahogy a hazai politika alakulása jelenleg kinéz, előbb-utóbb megjelennek nálunk is azok a liberális nézetek, amelyekhez képest a letűnt SZDSZ ostobaságai csupán mulatságos ötletparádénak látszik.

A film jelenleg a http://theredpillmovie.com címen tekinthető meg, sajnos csak angolul, és 5 dollár ellenében. Azonban több nyelven is készül már a felirat hozzá, így magyar is lesz hamarosan, amelynek megjelenéséről a HunHíren be fogunk számolni.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »