Őrizetbe vették, mert nem kínálná teával Erdogant

Őrizetbe vették, mert nem kínálná teával Erdogant

Őrizetbe vették a török hatóságok a Cumhuriyet című ellenzéki lap üzemi étkezdéjének vezetőjét az államfő megsértése címén, miután a férfi kijelentette, hogy nem szolgálna fel teát Recep Tayyip Erdogannak – közölték hétfőn a férfi ügyvédei.

A Cumhuriyet isztambuli irodájának üzemi étkezdéjét vezető Senol Burant azután vették őrizetbe, hogy a rendőrök átkutatták szombat éjjel a lakását – mondta Özgür Urfa ügyvéd. A lap egyike a kormánnyal szemben bíráló hangnemet megütő kevés törökországi orgánumnak.

Az elnök megsértése négyévi börtönnel sújtható Törökországban.

Szépségkirálynőt és iskolásokat jelentettek fel

A törökországi politikában több mint egy évtizede államfői poszton lévő Erdogan ügyvédei több mint 1800 feljelentést nyújtottak be, többek között karikaturisták, egy volt török szépségkirálynő és iskolás gyerekek ellen azzal a váddal, hogy megsértették a politikust.

A júliusi elvetélt puccskísérlet után Erdogan azt mondta, hogy a nemzeti egység jegyében visszavonja a folyamatban lévő eljárásokat.

Buran: Nem becsméreltem az államfőt

Buran őrizetben várja a pert, a tárgyalás napját nem közölték. Az igazságügy-minisztériumnak még jóvá kell hagynia a bírósági eljárás megindítását.

Hírdetés

Burant azután vették őrizetbe, hogy a lap biztonságáért felelős rendőr meghallotta, amint lekicsinylő megjegyzést tett az elnökre, és közölte, hogy nem szolgálna fel neki teát, ha az étkezdébe látogatna – mondta az ügyvéd.

Buran tagadta, hogy becsmérelte volna az államfőt, de azt megerősítette, hogy tett olyan kijelentést, hogy nem szolgálna fel neki teát. Azt is mondta, hogy két évvel ezelőtt vitája volt az őt feljelentő rendőrrel.

A lap több munkatársát őrizetbe vették már

A Cumhuriyet tíz dolgozóját, közöttük a főszerkesztőt és a lap több vezetőjét novemberben vették őrizetbe. Azzal a váddal állítják őket bíróság elé, hogy bűncselekményeket követtek el kurd aktivisták, valamint – a kormány által puccskísérlet kirobbantásával vádolt, az Egyesült Államokban élő – Fethullan Gülen hitszónok javára.

A lap korábbi szerkesztőjét, Can Dündart tavaly vették őrizetbe azzal a gyanúval, hogy államtitkokat hozott nyilvánosságra, amikor megírta, hogy Törökország a szíriai lázadókat támogatja. Később szabadlábra helyezték, most külföldön él.

A július 15-i puccskísérlet óta több mint 110 ezer embert bocsátottak el vagy függesztettek fel az állásából, 40 ezren várnak börtönben a perükre. Nyugati országok és jogvédő szervezetek attól tartanak, hogy Erdogan tisztogatásra használja fel ürügyként az államcsínykísérletet.

A török hatóságok a múlt héten 54 újságíró számláját fagyasztották be, akik ellen vizsgálat folyik, illetve már börtönben van az Ankara által „gülenista terrorszervezetnek” titulált mozgalommal való kapcsolat vádjával – írta a Hürriyet című napilap.

Gülen közölte, hogy hamisak az ellen felhozott vádak és elítélte a puccskísérletet.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »