Óriásit robbant 2024-ben a közösségi gazdaságok listája. Mutatjuk, kikhez tudsz csatlakozni

Ha szeretnél megbízható forrásból friss, helyi, egészséges zöldséget vagy húst vásárolni, csak egyet mondhatunk: ne habozz, csatlakozz egy közösségi gazdasághoz! Azokat a közösségi gazdaságokat, amelyek 2024-ben várják új tagjaikat, idén is kizárólag a Tudatos Vásárlók listáján találjátok meg egy helyen. Idei listánkon nem kevesebb, mint 9 új gazdaság debütál. Találd meg a helyit, a neked megfelelőt térképünkön!

Magyarországon már több mint 13 éves a közösségi mezőgazdálkodás, és az elkötelezett gazdák és közösségeik idén 28 gazdaságba várják az új tagokat. A Tudatos Vásárlók Egyesületénél – mint minden évben – idén is sokat dolgoztunk azon, hogy összeálljon a lista arról, melyek 2024-ben ezek a gazdaságok, hol, hogyan lehet csatlakozni. Térképünkön az átadópontok is jól látszanak, ahol a zöldség dobozokat, valamint hústermékeket hétről-hétre átvehetitek.

Egy közösségi gazdaság szövetség egy gazdálkodó és vásárlói között. A vásárló hosszú távra, akár egy teljes évre elköteleződik a gazdaság mellett, ami a termelőnek kiszámítható bevételt, biztos megélhetést ad. Mi vásárlóként pedig hétről-hétre megbízható helyről származó, jó minőségű, egészséges, helyi élelmiszerhez jutunk. Ne maradj ki a jóból!

Az év eleje a gazdáknál a tervezés, a közösségépítés időszaka. Ilyenkor várják azokat a vásárlókat, akik idén tőlük szeretnék beszerezni az élelmiszerüket.

A Tudatos Vásárlók Egyesületénél már több mint 10 éve segítjük a közösségi gazdaságokat Magyarországon. Ha szeretnéd személyesen megismerni a gazdákat, vagy Te is indítani egyet akár gazdaként, akár szervezőként, akkor gyere el 2024. február 24-én Családi napunkra, vagy keresd Perényi Zsófiát a zsofi(kukac)tve.hu címen.

Sok új gazdaság indul, érdemes körülnézned!

Nagy örömünkre tavaly megnőtt az érdeklődés a közösségi mezőgazdálkodás iránt, és az ősszel indult 4 alkalmas képzésünkre többszörös volt a túljelentkezés. Részben a képzés eredménye, hogy idén 9 új közösségi gazdaság van a listán!

Közülük többen idén kezdenek bele a közösségi gazdálkodásba és zöldségközösséget fognak működtetni, ők az Élet Forrása Birtok, a  Gyurgyalagos Tanya és a Jászsági Biokert, a Kertszelet Zöldségközösség, és Tamás Gazda Vegyszermentes Gazdasága.

Idén debütál a listánkon a fóti Panoráma Ökokert is, akik már több szezont maguk mögött tudhatnak, és a tavaly indult Natúr Spájz  és Kertet Nevelek is.  Az idei szezon újdonsága a Vándorkovász Porta is, akik húsközösségében kárpáti borzderes borjúhúsra lehet előfizetni.

Nem csak Budapesten, de több vidéki kis- és nagyvárosban is találtok csatlakozási lehetőséget, például Mosonmagyaróváron, Szombathelyen, Székesfehérváron, Dunaújvárosban, Szegeden, Szolnokon, Pécsen, Balassagyarmaton és Miskolcon. A budapesti agglomerációban is számos átadópont működik, például Szigetmonostoron, Vácon, Szentendrén, Dunakeszin, Gödön, Nagymaroson, Szokolyán, Sződön, Budaörsön, Gyömrőn vagy Maglódon.

„Jó érzés, hogy valamit létrehozunk a saját kezünk munkájával a semmiből. Gondoskodunk a kis parányokról, akik a kertünkben élnek és közben az emberekről is, akik a tagjaink. Adunk, egy darabot magunkból. Enni adunk, és ez az egyik legfontosabb dolog, akárki akármit is mond.”

(Szilágyi Kriszta – Terápiás kert)

A közösségi gazdaság Neked való ha…

Ha kedvet kaptál és csatlakoznál egy ilyen zöldség- vagy húsközösséghez, fusd át listánkat, amiből kiderül, kinek való biztosan ez a vásárlási forma. A közösségi gazdasághoz tartozás akkor fog bejönni Neked, ha 

keresed a jó minőségű, egészséges bioélelmiszereket; szeretsz főzni és új alapanyagokat, ételeket kipróbálni;fontosnak tartod, hogy támogasd a közelben élő gazdálkodókat; környezettudatos vagy; szeretnél egy közösséghez tartozni; készen állsz arra, hogy hetente, ugyanabban az időpontban vedd át az élelmiszert.

Minden információ egy helyen

A térképhez csatolt táblázatban azon is végigfuthattok, melyik gazdaság milyen terméket kínál, hol lehet átvenni a dobozt és mennyi a tagdíj. Az első oszlopban található ˅ jelre kattintva érhetitek el a részletes infókat, például a gazdaságok bemutatkozását, elérhetőségét, a szállítási időszakot, az átvétel idejét, átvevőpontjaik helyét. Itt ellenőrizhetitek azt is, rendelkezik-e a gazda hivatalos bio-minősítéssel.

#shops-map .popover{ min-width:250px;}.gazdasagok-feature-content{ display: flex; justify-content: space-between; align-items: flex-start;}.gazdasagok-feature-content img{ border-radius:5px;}.gazdasagok-feature-content .feature-thumb{ padding-right:5px;}.gazdasagok-datatable tbody>tr>td.mobil-datas,td.atvevo_loc{ display:none;}.shops-datatable td.details-control::after,.details-control-mobil::after{ display: inline-block; vertical-align: middle; font-family: „Font Awesome 5 Free”; font-weight: 700; line-height: 1; text-align: center; width: 1.25em; content: „f078”; color: #819d87;}.datatable-atvevopontok{ padding-top:15px;}.shops-datatable tr.shown td.details-control::after,.details-control-mobil.shown::after{ content: „f077”;}.details-control-mobil{ padding:5px 10px;}.jelmagyarazat{ display: flex; justify-content: flex-start; align-items: flex-start; padding-bottom:30px; padding-top:10px;}.jelmagyarazat > div > span{ padding:0 15px 0 0px;}@media only screen and (max-width:1023px){ table.gazdasagok-datatable{ max-width: 100% !important; width: 100% !important; border:0; } .gazdasagok-datatable th{ display:none; } .gazdasagok-datatable tbody>tr>td{ width:100%; border:0 !important; display:none; padding:10px 0; } .gazdasagok-datatable tbody>tr>td.mobil-datas{ display:block; } .details-mobile{ border:1px solid #000; } .details-modile-title{ display: flex; align-content: center; align-items: center; } .details-modile-title>span>p{ padding:3px 0; } .details-modile-first{ padding:5px 10px; } .mobile-details{ border-top:1px solid #000; padding:5px 10px 10px 10px; display:none; } .mobil-datas p{ padding:0; margin:0; line-height: 1; } .jelmagyarazat{ flex-wrap:wrap; }} Gazdaságok Átvevőpontok Keresés Kategória Összes kategóriagyümölcs  (1)hús  (3)tojás  (0)zöldség  (27) Hely Összes helyBalassagyarmat  (1)Budakeszi  (2)Budapest 01. ker.  (1)Budapest 02. ker.  (1)Budapest 03. ker.  (3)Budapest 06. ker.  (2)Budapest 08. ker.  (2)Budapest 09. ker.  (1)Budapest 11. ker.  (2)Budapest 13. ker.  (2)Budapest 14. ker.  (1)Budapest 15. ker.  (1)Budapest 16. ker.  (0)Budapest 17. ker.  (1)Budapest 18. ker.  (2)Budapest 23. ker.  (0)Debrecen  (1)Dunakeszi  (1)Dunasziget  (1)Göd  (1)Gyömrő  (1)Hódmezővásárhely  (1)Keszthely  (1)Kiskunfélegyháza  (1)Kistelek  (1)Maglód  (1)Mosonmagyaróvár  (1)Pátka  (1)Sárvár  (1)Szanda  (1)Szeged  (2)Székesfehérvár  (1)Szentendre  (1)Szigetmonostor  (1)Szombathely  (1)Vác  (1)Veszprém  (1) Gazdaság neve Termékek Átvevőpontok Díj Lokációk Mit tudnak a közösségi gazdaságok?

A közösségi mezőgazdálkodás személyes együttműködés termelő és fogyasztó között, amelyben a gazdálkodással járó kockázatokat, felelősséget és a gazdálkodás gyümölcseit egy hosszú távú megállapodásban szabályozott módon közösen osztják meg egész évben.

A gyakorlatban ez a következőképpen néz ki: a gazda vállalja, hogy egész évben a közösség tagjainak termel, míg a vásárló vállalja, hogy átalánydíjért cserébe átveszi a terményeket. A terményeket, ami lehet zöldség, tojás, hús is gazdaságtól függően, jellemzően hetente ugyanabban az időben és helyen kapjuk meg, amíg a szezon tart.

Légy a részese!Szeretnél közvetlenül helyi termelőktől vásárolni?Kattints, és küldünk mindent, amit érdemes tudnod a közösségi mezőgazdálkodásról!

Hírdetés

A magyarországi közösségi gazdaságok több mint 1200 családot láttak el  friss, helyi, szezonális zöldséggel és hússal a 2023-as szezonban, ami becsléseink szerint, több mint 4000 fogyasztót jelent családtagjaikkal együtt.

“Nagyon jó érzés létrehozni egészséges élelmiszert egy kis magból, közben embereknek adunk megélhetést, egészséges élelmiszert és talán sokaknak inspirációt is. Mindehhez pedig az ökológiai gazdálkodás, mint életforma adja a keretet.”

(Dezsény Zoltán – Magosvölgy Ökológia Gazdaság)

 

 

Február 22. a közösségi mezőgazdálkodás nemzetközi napja. Az Urgenci, a közösségi gazdaságok nemzetközi szervezetének 2021-es adatai szerint 18 európai országban több mint 4600 közösségi gazdaság működik, amelyek közel 500.000 fogyasztót látnak el. Becslésük szerint ma a világon 2 milliót is eléri azoknak a vásárlóknak a száma, akik ilyen gazdaságokból szerzik be az élelmiszert.

Miért érdemes idén is közösségi gazdasághoz csatlakozni?

Ha közvetlenül a gazdától vásárolunk, vele szerződünk egy idényre, sok problémát megelőzhetünk. Lássuk, miért érdemes idén is egy közösségi gazdasághoz csatlakozni:

1) Biztos forrás egész évben – A közösségi gazda vállalja, hogy a közösségnek termel egész évben vagy szezonban, így biztos lehetsz benne, hogy a szerződött időszakban ellát majd zöldséggel vagy hússal. Előfordulhatnak nehézségek, és lehet, hogy nem minden úgy sikerül ahogy tervezte, például a földibolhák megtámadják a káposztaféléket, de a gazda a gazdaságon belül tudja ezt korrigálni és vet mást. Az ellátás kevéssé függ a hazai vagy külföldi beszállítóktól, vagy az alacsony felvásárlási áraktól, ezért biztos élelmiszerforrás az egész szezonban.

 

2) Friss, finom egészséges – Több közösségi gazdaság is rendelkezik hivatalos bio minősítéssel, és a többi gazdaságban is az ökológiai mezőgazdálkodás elvei szerint termelnek. Ez érezhető az élelmiszer ízén is, és itt mindent frissen kapsz meg, mert a gazdák az átadás napjának reggelén, vagy az előző napon takarítanak be, szednek le mindent a közösségnek.

3) Helyi – Egy közösségi gazdaság tagjaként közvetlenül a gazdától veszed át az általa megtermelt élelmiszereket. Nincs közvetítő, nincs felesleges szállítás, raktározás és csomagolás. A gazda egyenesen az átadópontra szállítja a terményeit, minimális az élelmiszerkilóméterek száma, minimális a csomagolás is, így a termékek árát a növekvő üzemanyag árak is kisebb mértékben befolyásolják.

4) Nem emelkednek az árak hétről-hétre – A gazdák egy évre vagy szezonra előre kalkulálják ki az árakat, amit a tagok havi átalány formájában fizetnek meg.  Az elmúlt 2 év sok szempontból extrém volt, az üzemanyag és ezzel együtt az élelmiszerárak az egekbe szöktek. A drágulás a közösségi gazdaságokat sem kíméli, de az árak még mindig sokkal kiszámíthatóbbak, mint a szupermarketben vagy a piacon.

5) Támogatod a gazdát – Egy közösségi gazdaság tagjaként elkötelezett gazdákat támogathatsz, akiknek a szívügyük a vegyszermentes termelés. Segíted őket azzal, méltányos fizetést kapjanak és munkájukat vidéken végezhetik a családjuk körében, egészséges környezetben. Ha őket támogatod, hozzájárulsz a vidéki térségek és a kisgazdaságok fennmaradásához is. Arról nem is beszélve, hogy egyre jobban inognak a nagy ellátási láncok, egyre több helyi termelőre lesz szükség, hogy biztosítsák az élelmiszerellátást. Mi úgy gondoljuk, ez a jövő!

6) Idén már 28 gazdaság közül választhatsz! – Nagy örömünkre idén 9 új gazdaság debütált a listánkon, így egyre több ponton elérhetők a közösségi gazdák zöldség- és húsrészesedései országszerte.

+) A gazda elkötelezetten neked termel – A közösségi gazdáknak is sokat ad, hogy személyesen ismerik azokat, akiknek az élelmiszert termelik:

 „Amikor dolgozunk a kertben, amikor a zöldségek közt vagyunk, majdnem minden salátának van egy neve. Sokkal személyesebb így a termelés, mert ha ránézek a salátára a tagok jutnak eszembe, hogy ők fognak ebből enni. Nem pedig az, hogy ezt most locsolni kell… teljesen más így a munka is. Van, hogy én is egész nap ugyanazt a mozdulatot csinálom, de teljesen más így a hangulatom, a munkához való hozzáállásom, mert tudom, hogy kinek termelem.”

(Keresztesiné Drevenka Orsolya – Szandaszögi Ökokertészet )

 Ahol várják a tagokat 

Azokat a közösségi gazdaságokat, amelyek 2024-ben várják új tagjaikat, idén is a Tudatos Vásárlók listáján találjátok meg. Amikor sorra felkerestük a gazdákat kiderült, hogy idén kettő kivételével valamennyiükhöz lehet csatlakozni. Ha kedvet kaptál, érdemes minél előbb érdeklődni a gazdáknál, mert gyorsan betelnek a helyek. Térképpel is segítjük a tájékozódást, amin jól látszik, melyik a legközelebb eső átvevőpont vagy gazdaság, és a termékkategóriák is itt kereshetőek.

Ismerd meg a gazdákat! 

A legtöbb közösségi gazdaság online hirdet tagtoborzó alkalmakat, ahol tájékozódhatsz a csatlakozási lehetőségről. Ha szeretnéd a közösségeket és a gazdálkodókat jobban megismerni, gyere el 2024. február 24-én Családi napunkra! Ha nem tudsz, az alábbi cikkek is segíthetnek. (Az összeállításba idén is azok a gazdaságok kerültek be, amelyek együttműködnek a Tudatos Vásárlók Egyesületével.)

Bio Pipacs közösségi gazdaságBiokert SzigetmonostorBirs KözösségEzerjó Farm és VendégházDunaszigeti ZöldségközösségMagosvölgy Ökológiai GazdaságPallagvölgyi BiokertSzandaszögi Ökokertészet Táncoskert TápiódobozTerápiáskertZöldAlmárium Virágosélet ZöldségközösségNe feledd, adód 1+1%-ával a közösségi gazdaságokat is támogathatod!

Idén is számítunk Rátok, mert együtt elérhetjük, hogy Magyarországon idén is több fiatal gazda vágjon bele a környezetkímélő és egészséges élelmiszert termelő közösségi mezőgazdálkodásba. 

Adóbevallástól függetlenül is támogathatod tevékenységünket, legyél alkalmi vagy rendszeres adományozónk, vagy fizess elő tesztjeinkre!

Támogatási lehetőségeidről ITT tájékozódhatsz.

Segítséged sokat jelent nekünk, köszönjük!

Ez a poszt Óriásit robbant 2024-ben a közösségi gazdaságok listája. Mutatjuk, kikhez tudsz csatlakozni először itt jelent meg: Tudatos Vásárlók.


Forrás:tudatosvasarlo.hu
Tovább a cikkre »