Óriási változás a tűzoltóságnál

Óriási változás a tűzoltóságnál

Huszonhat új tűzoltóautó állt szolgálatba az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál az Európai Unió támogatásával.

A több mint egymilliárd forint értékű fejlesztés átadásakor Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: manapság a biztonság az egyik legfontosabb közösségi érték, aminek meghatározó elemét a katasztrófavédelem nyújtja az emberek számára.

A magyar kormány eddig is mindent megtett és a jövőben is megtesz mindent a biztonság erősítése érdekében – tette hozzá az államtitkár, aki fontosnak nevezte, hogy hazai cég, magyar mesteremberek munkáját dicsérik az újonnan átadott járművek.

A fejlesztés keretében

  • 10 kritikusinfrastruktúra-bevetési járművet,
  • négy szimplafülkés erdőtüzes vízszállítót,
  • Hírdetés

  • hat duplafülkés erdőtüzes vízszállítót,
  • öt gyorsbeavatkozó járművet és
  • egy magasból mentő tűzoltógépjárművet adtak át
  • az Európa Unió Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programjának (KEOP) támogatásával.

    Az ünnepségen elhangzott, hogy egy korábbi, az elmúlt hónapban lezárult, szintén az Európai Unió támogatásával végrehajtott program végrehajtása során, három év alatt 108 új tűzoltóautóval gazdagodott a katasztrófavédelem.

    A hazai gyártású gépjárműfecskendők beszerzéséhez 14,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott az Európa Unió szintén a KEOP keretében – idézték fel.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »