Óriási fordítással lépett közelebb a bajnoki címhez a Real Madrid

Óriási fordítással lépett közelebb a bajnoki címhez a Real Madrid

A Real Madrid az első félidőben kétgólos hátrányba került a Sevillával szemben a spanyol labdarúgó-bajnokság, a La Liga vasárnapi rangadóján. A második játékrészben, részint a kiválóan sikerülő cseréknek is köszönhetően feltámadt és óriásit lépett a bajnoki cím felé.

A tartalékos összeállításban kezdő Madrid ellen a Sevilla az első félidő végén Ivan Rakitic és Eric Lamela egy-egy találatával kétgólos előnmybe került. Carlo Ancelotti váltott a szünetben, Camavinga helyére beállt Rodrygo, aki aztán a mérkőzés legjobbja lett.

Daniel Carvajal a balhátvéd (!) helyéről küldött átadásából szépített az ötvenedik percben, majd ő alakította ki a 92. percben Karim Benzemának a helyzetet, amelyet a francia szupersztár, szokásához híven, gólra váltott. A kettő között az ugyancsak csereként beálló Nacho is szerzett egy gólt, ugyancsak Daniel Carvajal előkészítése után.

A játékvezető 2-1-nél nem adta meg Vinícius Júnior teljesen szabályos gólját.

A bajnoki táblázaton a 75 pontos Real Madrid vezet, még hat mérkőzése van hátra. A kettővel kevesebb találkozót letudó Barcelona hátránya 15 pont, a Sevilla kiszállt a bajnoki versengésből, miután csak 60 pontja van, tizenöt pontos hátrányt nem lehet ledolgozni a Real Madrid ellen hat forduló alatt.

Hírdetés

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(“y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(“uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

A Barcelona holnap, hétfőn este fogadja a Cádizt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »