Óriási erők mozdultak meg az emberek elhallgattatására

Óriási erők mozdultak meg az emberek elhallgattatására

Óriási erők mozdultak meg az elmúlt napokban a magyar emberek elhallgattatására, a támadásokat pedig Soros György személyesen vezényli – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, hozzátéve: a támadások a nemzeti konzultáció és Magyarország ellen egyszerre érkeznek Brüsszelből és New Yorkból a nemzetközi sajtóban, de az amerikai üzletember a magyarországi hálózatán keresztül is támadja hazánkat.

Sorolva a támadásban résztvevőket, emlékeztetett arra a listára, amelyen Soros György EP-szövetségesei, EP-képviselői szerepelnek, és megjegyezte: ezen képviselők sora üzenget hazánknak, hogy be kell fogadni a migránsokat. Azt is mondta: az LMP-től kezdve a baloldalon át a Jobbikig próbálják hitelteleníteni a nemzeti konzultációt, és megkérdőjelezni az emberek álláspontját. Ahogy fogalmazott, a Soros-listás ellenzéki képviselők is összehangolt támadásba kezdtek.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte: az ellenzék most sem az emberek véleményére figyel, hanem Soros és Brüsszel bevándorlás-politikáját képviseli. Hollik István kifogásolva, hogy nincs egyetlen olyan ellenzéki párt sem, amely képes lenne felülemelkedni saját hatalmi érdekein, és amelyre számíthatnának az emberek az ország megvédésében. „A magyar emberek csak magukra és a Fidesz-KDNP-re számíthatnak az ország védelmében” – szögezte le.

Hírdetés

Emlékeztetett arra is: az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága ismét Magyarországról szervez meghallgatást a jövő hétre, ahol Magyarország lejáratására készülnek a Soros-szervezetek. Az EP-ben készül a Magyarországot elítélő Soros-jelentés is, és Soros György még New Yorkban is magyarellenes rendezvényeket szervez.

A támadás része az is, hogy külföldi politikusok szerdán nyílt levélben szólították fel az Európai Bizottság elnökét, állítsa meg az uniós támogatások folyósítását Magyarország irányába – sorolta. A magyarok azonban el akarják mondani a véleményüket a Soros-tervről. A kormánypárti képviselő szerint ezt bizonyítja, hogy már több mint 2,2 millió ívet küldtek vissza. Kijelentette azt is: az ívek feldolgozása során minden törvényesen zajlik.

Kérdésre elmondta: Hadházy Ákos (LMP) akciójának, valamint azon akcióknak, amelyek vitatják a kormányzati tájékoztatást, az a céljuk, hogy megkérdőjelezzék a konzultáció legitimációját, szükségességét, ezen keresztül támadják a konzultáció intézményét. Megjegyezte: felháborítónak tartja, hogy az említett politikus nem volt a teljes információ birtokában, ennek ellenére hazugságokat fogalmazott meg.

A képviselő kérdést kapott azzal kapcsolatban is, hogy a Jobbik nyugdíjas tagozatának alelnöke zsidó- és cigányellenes, valamint az erdélyi magyarságot sértő kijelentéseket tett egy közösségi oldalon. Hollik István úgy fogalmazott: a Jobbik ugyanolyan szélsőséges, cigányellenes és zsidóellenes párt, mint amilyen volt öt-hét éve. Most húztak egy szép paravánt a párt valódi arca elé, de ez néha eldől – tette hozzá.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »