Óriási drágulás, elpárologtak az autósiskolák tanulói

Óriási drágulás, elpárologtak az autósiskolák tanulói

A katatörvény módosítása miatt jelentősen árat emeltek az autós iskolák, emiatt Budapesten és vidéken is csökkent a jogsira jelentkezők száma.

„Mi szeptember 1-től azonnal megemeltük 1500-2000 forinttal az óradíjat” – nyilatkozta a Vezess.hu-nak Mészáros Zoltán, egy vidéki autós iskola vezetője a katatörvény megváltoztatása miatt megnövekedő terheikre utalva. A kecskeméti oktató és mintegy száz kollégája országos demonstrációsorozatba kezdett a szakma megmentése és a jogosítványszerzés további drágulásának a megállítása érdekében.

A lap a többi között emlékeztet, hogy a hatályos jogszabály szerint 29+1 órát kell kötelezően levezetni, ebből a 30-ik a vizsga. Ez a minimum, de egy másik, ám kevésbé ismert előírás ezt az óraszámot a tapasztalatok szerint rendre és jelentősen megnöveli, ugyanis a 29 óra alatt 580 kilométernyi távolságot kell teljesíteni, ami az oktatók szerint szinte lehetetlen. Legalábbis, ha rendesen be akarják gyakoroltatni például a rutinfeladatokat, az elsők között a különféle parkolásokat.

„Egyes oktatóink már az elején elmagyarázzák, hogy 29 óra kevés lesz, mások úgy a 20-ik környékén, amikor már látják az addig megtett távot. Ilyenkor jönnek a dühös szülői telefonok és a panaszos levelek, hiszen rengeteg plusz pénz ez” – tette hozzá Mészáros Zoltán. Szerinte a tisztességes tanuláshoz heti 2-szer 2 órát minimum le kell vezetni, ami 36-40 ezer forint hetente, havi 160 ezer forint. (Ezt megelőzi persze az elméleti képzés, amit a KRESZ-vizsga zár, ami együttesen 60 ezet forint, és ehhez jön még az egészségügyi vizsga 11 ezer forintos költsége.)

A fent említett demonstrációk a katatörvény szigorítása miatt indultak, de a másként adózó oktatók és az iskoláik is bajban vannak, állítja egy budapesti, nem „exkatás” oktató. „Emelkedik a tanpályabérleti díj, a terembérleti díj, az autófenntartási költségek, az alkatrészek és a karbantartás ára, eleve az autó ára” – sorolta, aki szerint olyan magasak az óradíjak, hogy az elmúlt időszakban eltűntek a tanulóik.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */

Hírdetés

ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

A Vezess.hu által megkérdezett oktatók szerint Budapesten és az ország nyugati felén 8-12 ezer forint között kell fizetni egy-egy 50 perces vezetésért, az ország közepén 8-9 ezret, míg a keleti határszélhez közelebbi szegényebb területeken 6-8 ezret. Vagyis

a pótórákkal könnyen 500-600 ezer forint közé is emelkedhet a B-kategóriás jogosítvány végső ára.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »