Óriási bevándorlási hullám indulhat meg Afrikából

Óriási bevándorlási hullám indulhat meg Afrikából Európa felé, amennyiben nem hozzuk meg a szükséges intézkedéseket, mert a klímaváltozás, a szegénység és a terrorizmus tízmilliókat ösztönözhet arra, hogy meginduljanak az Európai Unió irányába – mondta Szijjártó Péter az MTI-nek Ghánából telefonon adott szerdai nyilatkozatában.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak (EU) együtt kell működnie a stabil, jó gazdasági teljesítményt nyújtó afrikai országokkal a kontinenst Afrika Szaharától délre eső térsége felől érő bevándorlási nyomás mérséklése érdekében. Hozzátette, a Szaharától délre eső régióban legalább 12,5 millió belső menekült él.

Szijjártó Péter szerdán Accrában, Ghána fővárosában folytatott tárgyalásokat. A tárcavezető John Dramani Mahama köztársasági elnökkel és Hanna Tetteh külügyminiszterrel egyeztetett, később pedig mások mellett a sport- és egészségügyi miniszterrel, valamint vállalatvezetőkkel fog tárgyalni.

A migrációs nyomást kellene mérsékelni

A külügyminiszter szerint a nyugat-afrikai ország kész együttműködni az EU-val a bevándorlási nyomás csökkentése érdekében. Elmondta, Hanna Tettehhel egyetértenek abban, hogy a térség országaiban úgy kellene felhasználni az európai fejlesztési forrásokat, hogy azok minél inkább hasznosuljanak a migrációs nyomás mérséklésének terén is.

A Ghánának nyújtott európai támogatások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az ország, mint fejlődő gazdaság, egyre jobb életkörülményeket kínálva képes legyen felfogni a szubszaharai térségből Európa irányába irányuló bevándorlási nyomást – közölte Szijjártó az MTI-vel. Hozzátette: Magyarország javasolni fogja az Európai Bizottságnak, hogy a fejlesztési forrásokat kösse olyan feltételekhez Afrikában, amelyek nyomán csökkenhet a bevándorlási nyomás.

Hírdetés

Szijjártó szerint Ghána egyelőre rendkívül visszafogott támogatást kap az Európai Uniótól, és ezt is olyan feltételekhez kötik, amelyekkel a ghánaiak rendkívül elégedetlenek. Elmondta, reméli, hogy az Európai Bizottság hamarosan megváltoztatja a fejlesztési források odaítélésének rendszerét.

Aláírták a magyar-ghánai együttműködési megállapodást

A miniszter arról számolt be, hogy látogatása során aláírták a Magyarország és Ghána közötti gazdasági együttműködési megállapodást, amelynek alapján gazdasági vegyes bizottság jön létre. Emellett ösztöndíj-megállapodást kötöttek, megegyeztek a diplomata csereprogramról, valamint parafálták a két ország közötti vízummentességi megállapodást a diplomata és a szolgálati útlevelekkel rendelkezők számára.

A tárgyalások során beazonosították a lehetséges együttműködési területeket. Szijjártó szerint a két ország leginkább az információtechnológia és a kibervédelem, valamint az energiarendszerek modernizációja terén tud együttműködni.

Fél év múlva megnyitják a magyar nagykövetséget

Szijjártó Péter tudatta, hogy a ghánai magyar nagykövetség megnyitása a tervek szerint halad, a képviselet jövő márciusban fog megnyitni Accrában.

A külgazdasági és külügyminiszter június elsején jelentette be, hogy Magyarország öt új nagykövetséget nyit másfél éven belül Latin-Amerikában, illetve Afrika Szaharától délre eső részében. A három afrikai nagykövetségként az angolait, az etiópiait és a ghánait nevezte meg.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »