Óriási balhé Törökországban – VIDEÓVAL

Óriási balhé Törökországban – VIDEÓVAL

A török rendőrség 12 embert őrizetbe vett azután, hogy a házigazda Trabzonspor szurkolói berohantak a pályára és rátámadtak a győzelmüket ünneplő Fenerbahce labdarúgóira a két csapat bajnoki meccsét követően.

A 3-2-es vendégsikerrel zárult vasárnapi találkozó lefújása után a felbőszült trabzoni drukkerek elözönlötték a pályát, majd ütni és rugdosni kezdték a Fener futballistáit, akik közül többen felvették a kesztyűt és visszaütöttek. A játékosok végül a helyi biztonsági szolgálat embereinek segítségével tudták elhagyni a játékteret és bemenekülni az öltözőbe.

Hírdetés

A politikus a bejegyzés megjelenése előtt úgy nyilatkozott, hogy a nyomozás már elindult az ügyben és minden pályára rohanó személyt azonosítani fognak.

Az esetre Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke is reagált, hangsúlyozva, hogy elfogadhatatlan, ami történt és a tetteseket meg kell büntetni.

A török bajnokság mostani szezonjában nem ez volt az első komoly visszhangot kiváltó botrány. Néhány hónapja ugyanis egy rövid időre felfüggesztették a pontvadászatot, miután az Ankaragücü klubelnöke megütött egy játékvezetőt és letartóztatták.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »