Óriás volt a törpék között (Csurka István emlékére)

Tíz éve hagyott itt minket.

Amikor halálhíréről értesültem, éppen útban voltam Mohácsra, ahol előadást tartottam Madách Tragédiájáról, a Jobbik által fenntartott Attila Király Népfőiskolán.

Ez most látszólag nem tartozik ide, pedig nagyon is! Merthogy a nevezett népfőiskolát nem sokkal ezután sikeresen verte szét a mozgalom fenegyereke, Z. Kárpát Dániel. (Hiába: az a gyanús, aki nem gyanús!)

Amikor Csurka még 2009-ben úgy nyilatkozott a Jobbikról, ahogy, ebben nem hittem neki. Aztán halála után hamarosan megtapasztaltam, hogy ebben is igaza volt.

Hírdetés

Sokat köszönhetek neki. 1992. augusztus 20-án az én kezemben is ott volt a Magyar Fórum, benne ama híres tanulmányával, ami nekem nem néhány gondolatot adott, hanem rengeteget. 1993-ban alapított folyóiratában, a Havi Magyar Fórumban két éven át rendszeresen publikáltam. Útjaink aztán elváltak ugyan egymástól, de a tisztelet bennem munkássága iránt töretlen maradt.

Lehet bírálni bőven mind emberileg, mind politikailag, de egy tény: könyvei és beszédjei nélkül most nem lennék az, aki és ami vagyok. Nyilván nem vagyok ezzel egyedül, csak van, aki bevallja ezt és van, aki nem.

Óriás volt a törpék között, ott a helye a Magyar Pantheonban.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »