Óriás festményt inspirált egy dunaszerdahelyi fa, amely megúszta a kivágást Havran Kati2025. 10. 28., k – 17:58
Az idős, tekintélyes lucfenyő a város szívében található, Helen Tóth vele együtt nőtt fel. Most megfestette a portréját, majd belehelyezte egy szakrális térbe: arról mesélt, hogy mit jelentenek számára a fák, és hogyan áll kapcsolatban az aktivizmus a művészettel.
A somorjai At Home Galériában nyílt This is the Skin of a Tortured Forest című kiállítás fő eleme egy óriási fenyőt ábrázoló festmény, amelyet szokatlan, kék színben festett meg Helen Tóth. A színválasztás porcelán- és kerámiaalkotásokra utal, tehát alapvetően törékeny matériát juttathat eszünkbe – az alkotó a fák és az erdők sebezhetőségére figyelmeztet.
Vagy akár, ahogy arra cím is utal, egy levedlett bőrrétegre. Mi történik, ha az erdő elveszíti védőrétegét? – teszi fel a kérdést Helen Tóth. A zsinagóga felső terében található másik alkotás a holdfényes éjszaka hangulatát eleveníti meg. A Hold csendes tanúja a lent zajló eseményeknek.
Helent arról faggattam, hogy miért érdekli ennyire az erdő, hogy miből építkezik műveiben a természet iránti felelősség, és hogy elmúlt években hogyan került a nemzetközi képzőművészeti színtér figyelmébe.
Honnan ez a szoros kötődés a fákhoz és az erdőhöz? Dunaszerdahelyi vagy, nem egy fenyvesekkel borított vidéken nőttél fel.
Pont ezért. Dunaszerdahelyen rengeteg fát vágtak ki, mióta felnőttem. A mostani kiállítás számára egy olyan fát festettem meg, ami még éppen megvan. Ott él, ahol felnőttem, a Vidékfejlesztési Szakközépiskola mellett, ahol édesapám tanított. Gyerekként együtt nőttem az iskola melletti fákkal. Kevés olyan helyszín van a városban, ahol többféle tűlevelű fa nő, ráadásul ilyen gyönyörű. Valójában akkor tudtam meg, hogy tervben van a fa kivágása, amikor elmentem lefotózni ehhez a festményhez. Azóta már tudjuk azt is, hogy egyelőre megúszta a kivágást, a föld alatti parkolót nem fogják megépíteni.
Gyerekkoromban sokat jártunk a Tátrába. Akkor még nem tudtam megfogalmazni miért volt rá szükségem, de már akkor rajzoltam a fákat.
Később, a főiskolán állt össze a kép: nekem az erdő az a hely, ahol teljes nyugalmat érzek. Szinte fenomenológiai nyugalmat.
Az erdőben nem kell semmit tenni azért, hogy az ember lelke kiüresedjen. Az erdőben nincsenek szabályok, más elvek szerint működik minden. Egy teljesen más világ ahhoz képest, amiben úgy egyébként az életünk zajlik.
Milyen fák érdekelnek?
A tűlevelűek. A drámaiságukkal és a teatralitásukkal tudok azonosulni. Azzal, ahogy megviselten, magányosan állnak a domb tetején. A lomblevelű fák vázát nem látjuk, a tűlevelűekét igen, annak ellenére, hogy rajtuk vannak a tűlevelek. Nincs két egyforma fa, nálam pedig nincs két egyforma festmény, hiszen úgy festhetem meg, rakhatom egymás mellé az ágakat, ahogy én szeretném.
Azoknál a fiatal művészeknél, akiknél megjelenik a környezet iránti felelősség a munkájukban, azt tapasztalom, hogy ez nagyon magától értetődően érkezik. Nálad aktivizmus ez? Hogyan tekintesz az aktivizmus és a művészet kapcsolatára?
Nem a környezettudatosság miatt jött a téma, hanem a környezettudatosság épült bele fokozatosan a munkámba a témából adódóan. Az érdeklődésem az erdő iránt több rétegű. Elsőként a lelkem miatt van szükségem fákra. Szükségem van rá, hogy körbevegyem magam velük, már csak azért is, mivel olyan helyen élek, ahol nincs belőlük sok. És ha már nem élhetek egyedül az erdőben, magányos alakként Šumaván (Miro Remo Raději zešílet v divočině című filmjének főszereplői – szerk.), akkor legalább a festményeimen veszem magam körül fákkal.
Számomra a fák a nyelvezetet szolgáltatják. Olyanok, mint másnak a billentyűzet. Az ágakból, a törzsekből rakom ki a magam mondanivalóját.
Hibridek jönnek létre, ahogy a természetben is: mindez arra is utalhat, hogy kénytelenek vagyunk – mi és a természet is – adaptálódni a klímaváltozáshoz.
Egyrészt tehát a saját személyes gondolataimat helyezem bele a festménybe, miközben megjelenik egy másik réteg is.
A galéria fenti részében látható képen egyébként egy olyan fa szerepel, amit Kisudvarnokon találtam tavaly. Egy éve figyelem: az eredetitől eltérő tűlevelek kezdtek rajta nőni. Biztosan nincs beoltva, ez valamilyen hiba. Az ilyenek érdekelnek.
Van egy performatív jellegű land art-projekted is: színesre festett fák részeit, az ágakat „átköltözteted” új természeti közegbe. Hova jutottak el ezek az alkotásaid?
Ez egy nagyrészt lokális projekt, tehát Szlovákián belül helyeztem el őket, egy barackfaág azonban Rómába is eljutott. Helyeztem el ilyen fát Besztercebánya mellett, az Alacsony-Tátrában, a Magas-Tátrában. Aztán megszólított a VLK Erdővédelmi Csoportosulás, azzal, hogy helyezzünk el egyet Kassán és egyet a védett Vihorlátban – ezeket egy petícióval kötöttük egybe, mely azt követelte, hogy Kassán ne hajtsanak végre egy tervezett fakivágást. Sokat helyeztem el a Csallóközben és került egy a Tőkési ághoz is. Visszajárok az egyes helyekre, hogy feltérképezzem, mi történik azóta az erdővel, ezt pedig feltöltöm a webre.
Mi történik az elhelyezett fákkal?
A java része eltűnik. Leesik, ellopják, vagy pedig az erdészek távolítják el egy idő után.
És a tájjal, ahol elhelyezted őket?
Van olyan hely, ahol például már nem is létezik az erdő, amelyben elhelyeztem. Ilyen Alsóbodok, az összes helyszín közül itt volt a legnagyobb pusztítás. Általában építkezés miatt vagy erdőgazdálkodás okán vágják a fákat ezeken a helyeken. A Tőkési ágat is rendesen „kitisztították,” Besztercebánya mellett építkezés miatt vágták ki az erdőt. Kassán még nem tudom, mi lett a fák sorsa. A legvédettebb terület, ahol elhelyeztem ágat, a Vihorlát.
De ebben a projektben is megjelenik egy másik réteg. Tavaly itteni barackfaágat vittem Rómába. Ezzel azt is akartam mondani, hogy ha egy szlovákiai barackfa létezni képes egy római erdőben, akkor nekünk sem kellene kategorizálni az embereket aszerint, hogy milyen országból érkezett, és azt mondani valakire, hogy ellenség azért, mert idegen. Attól, hogy valakinek más a bőrszíne vagy más az etnicitása, más nyelven beszél, attól még együtt élhet azzal a hellyel, ahova megérkezik.
A festményeid összefüggésben állnak a tájképpel, bár nyilván csavarsz a műfajon egyet. Egy nemrégi kiállításod kapcsán azt írta a kurátor, hogy úgy kezeled a fákat, mintha portrét festenél.
Sok kedvenc tájképfestőm van, de az én esetemben nem lehet klasszikus tájfestészetről beszélni. A fák az én alkotásaimban nem háttérként vagy a tér illúziójaként szolgálnak. Szokatlan helyzetekbe helyezem őket: az előtérben állnak, van, hogy szinte zavaróan hatnak. Arra öztönzik a nézőt, hogy vegyük őket észre.
Olyan helyzetekben jelennek meg a vásznon, amelyek nem természetesek. Van, hogy lógnak vagy épp fekszenek. Különböző kapcsolatokat teremtek közöttük, van, hogy egymásra támaszkodnak vagy egymáshoz kötve élnek. Ezek a helyzetek sérthetik a fizika törvényeit, hiszen van, hogy egy hatalmas törzs hirtelen könnyűnek tűnik. És azt is vizsgálom, hogy mit jelent a fák hiánya: az üresség érzete miatt is, ami akkor van jelen egy erdőben, amikor fákat vágnak ki.
Ezúttal is áthelyeztél egy fát valahova, csak épp festmény formájában és éppenséggel egy zsinagógába. Ez az első ilyen monumentális alkotásod?
Igen, 17 méter hosszú a festmény. A fa körülbelül 25 méter magas lehet, az iskola minden egyes emeletéről fotóztam, de a tetejét már nem tudtam megközelíteni, a csúcsát ezért egy másik dunaszerdahelyi fa alapján festettem meg – így ez is egyfajta hibrid lett. A kék több árnyalatát használtam, de az alap az egy szikrázó liláskék árnyalat.
A kék a modrai majolikát, a porcelánt juttatja az ember eszébe. Mindkettő törékeny anyag, csakúgy, ahogy a fák is törékenyek.
A műtermemben csak ötméteres falam van, tehát nem láttam az egészet, nem tudtam, milyen lesz a teljes kép. Azt szerettem volna, ha a csúcsa a fönti szentélybe ér – amikor minden a terv szerint alakult, és felkerült, azt hiszem, olyan boldog voltam, mint még egyetlen installációm láttán sem.
Az elmúlt két-három évben elég nagy a mozgás körülötted, nívós galériákkal közösen készítesz projekteket, csoportos és egyéni kiállításaid is voltak. Mit tekintesz fontos elrugaszkodási pontnak?
Ott indult be az egész, amikor két éve részt vettem a torinói művészeti vásáron. Felfedezett magának egy római galériatulajdonos és meghívott. A kiállítást megnézte egy olasz-londoni kurátor, aki beválogatta a munkámat egy kortárs római művészetekről szóló könyvbe. Minden éppen jókor jött. Itthon pedig Miroslav Haľák olvasott rólam egy cikket (Haľák az ausztriai Belvedere kurátora – szerk.), aki eljött hozzám a műterembe, meglátott egy négyméteres rajzot, és beválasztott a cseh Alšovka kiállításába (a Belvedere na Hluboké | Let it GROW again! című csoportos kiállítás az Alšova Jihočeská Galerie és Belvedere együttműködésében készült – szerk.).
Mindez egy nagyon komoly tempót kíván, hiszen évente három-négy, de volt, hogy hét kiállításom is volt. Ez a somorjai tárlat az egész folyamat csúcspontja, most muszáj szünetet tartanom. Szeretnék bezárkózni egy időre a műtermembe és festeni.
A This Is the Skin of a Tortured Forest című kiállítás december 12-ig látogatható a somorjai At Home Galériában. Kurátora Dominika Chrzanová.
Helen Tóth festőművész, elsősorban az erdők és a fák témájával foglalkozik, munkái leginkább a közép-szlovákiai és a tátrai régió tűlevelű fáival foglalkoznak. Dunaszerdahelyen született, a Josef Vydra Iparművészeti Iskolában tanult, majd a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán Ivan Csudai, később Daniel Fischer műtermének diákja volt. Műterme Pozsonyban, a Nová Cvernovkában található.
Háromszor volt az Év Festménye-díj döntőse, 2022-ben a The Others művészeti vásáron a Piero D´Amore E Colore díjra jelölték az olaszországi Torinóban, ugyanebben az évben a STRABAG Artaward International díjra is kapott jelölést Bécsben. Legnagyobb sikere a Belvedere na Hluboké | Let it GROW again! című csoportos kiállításon való részvétele volt az Alšova Dél-csehországi Galériában, amelynek társszervezője az osztrák Belvedere volt. Munkái az Unfolded Ways: Rome as Never Read Before című művészeti kiadványban is szerepelnek.
A természeti közegek változásait feltérképező land art-projektje a helentoth.com oldalon követhető nyomon.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
