Öregszőlőben a férgek, negyven fokban a padláson érnek

A nagy kánikula ellenére sem halasztottuk el tegnap a Magyar Önvédelmi Mozgalom, természet bejáró sorozatának keretében történő kirándulásunkat, amelynek célállomása Gyomaendrőd Öregszőlő volt. Az egy részében tanyavilág jellegű külterület, bejárása közben több ott élő lakossal volt szerencsénk találkozni, akik a vidéki élet szépségeinek bemutatása mellett, egyöntetűen arról is panaszkodtak, hogy bizonyos kolóniák magatartás zavarai miatt lassan élhetetlenné válik szeretett otthonuk.

Lehet, hogy mi vonzzuk be magunknak, de bármerre is kirándulunk a csonka honban, minden felé akad egy-két „család” aki azon fáradozik, hogyan tudja megkeseríteni az adott lakóközösség életét.

Ez itt az Öregszőlőkben sincs másképpen mint megtudtuk és ezeknek a famíliáknak köszönhetően folyamatosak a betörések, lopások és életellenes cselekmények. Mint alkalmi informátorainktól megtudtuk éppen a napokban történt egy késes támadás is. Egy munkából kerékpárral hazafelé tartó fiatalemberre támadt rá egy a helyiek által csak féregként megnevezett egyén, akinek talán nem meglepő módon a férfiági felmenője is, hasonló cselekmény miatt tölti hűvösben a nyári kánikulát.

Mivel egy internetes hírportál megbízásából készítek mostanában híranyagokat, a korrekt tájékoztatás jegyében szerettem volna az állítólagos támadót is megkérdezni a cselekmény valóságtartamáról.

Mikor a kirándulásunk résztvevőivel odaértünk az átlagosnál kevésbé otthonosnak tűnő ingatlanhoz, életjelre csak az egyik ablakon keresztül látható televízió működése utalt. Kapucsengő hiányában így kezdett reménytelennek tűnni a helyzet a további kapcsolatlétesítéshez, mikor a viszonylag magas melléképület padlás szellőzőjénél megpillantottunk egy kitolt és feltételezhetően kamerázó okos telefont.

Hírdetés

Mivel a készülék enyhe remegést mutatott ezért vélhető volt, hogy valaki a tartása közben kezd elfáradni, meg egyébként is kitudja mióta kuksolhatott fent a nagy kánikulában, ott a tetőtérben. Ezért szerencsét próbálva és empátiától vezérelve megkértük a feltételezhetően padláson tartózkodó késelős-megfélemlítős egyént, hogy legyen kedves behúzni a telefont mivel valószínűleg elfáradt már a keze. Ezt rövid kérlelés után sikerült is kiharcolni, de a további kommunikációra, személyes megjelenésre már hiába is kérleltük, mivel látszólag elzárkózott mindennemű további kapcsolatlétesítésétől.

Pedig már tényleg mindent bevetettünk és már azt is felajánlottuk, hogy közösségi célra megvásárolnánk az amúgy állaga tekintetéből kiindulva nem sokat érő ingatlant (mert tényleg megtetszett a fekvése miatt).
Majd rövid tanácstalanságot követően továbbálltunk, mivel nem sikerült sehogy lecsalogatni. A továbbiakban pedig szerettük volna mindenképpen elkerülni, hogy a nagy kánikulára való tekintettel, túlérlelődjön a padláson.

Így az interjút, sajnálatos módon már nem nekünk, hanem várhatóan a területileg illetékes rendőr-kapitányságnak fogja adni a feljelentését követően.

Mi pedig ezt követően berekesztettük a kirándulást aznapra, majd még minimális információk begyűjtését követően hagytuk el az egykor szebb életet, nyugalmat és megélhetést biztosító Öregszőlőt.

Természetesen biztosítottuk az ottaniakat, hogy amennyiben hiányozni fogunk nekik és szeretnének velünk szorosabban is kapcsolatba kerülni, örömmel állunk a továbbiakban is rendelkezésükre.

Ránk máskor is lehet majd számítani!
László Attila


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »