Öregedésnél ezek a vitaminok kellenek

Öregedésnél ezek a vitaminok kellenek

Az évek múlásával nemcsak testünk működése változik meg, hanem az igényei is. Éppen ezért fontos tisztában lenni azzal, hogy a kor előrehaladtával milyen vitaminok, ásványi anyagok bevitelére kell fokozott figyelmet fordítanunk.

Az egyik ilyen a kalcium, amely mennyisége a testben folyamatosan csökken, ezáltal törékenyebbé téve a csontokat – ez különösen a menopauza után lévő nőkre igaz. Emellett ez az ásványi anyag az izmok, idegek, sejtek megfelelő működéséhez is szükséges. Az 50 fölötti nőknek, és a 70 fölötti férfiaknak 20 százalékkal érdemes megnövelnie a napi kalciumbevitelt – írja a Házipatika.com.

A vérsejtek és idegsejtek termelődéséhez szükséges B12-vitamin felszívódási zavara 50 éves kor felett az emberek 30 százalékánál jelentkezik, ezért ilyenkor érdemes kifejezetten keresni az olyan ételeket, készítményeket, amelyekhez hozzáadják.

Hírdetés

Szintén fontos a D-vitamin, már csak azért is, mert mindenképpen szükség van rá a kalcium felszívódásához is, emellett segít az izmok, idegek, és az immunrendszer megfelelő működésében. Napozással lehet a legjobban tölteni a szervezet D-vitamin raktárait, de a napsugarakat az öregedéssel egyre kevésbé képes a szervezet átalakítani ezzé a fontos vitaminná, éppen ezért az orvosunkkal egyeztetve meg lehet fontolni azt is, hogy táplálék-kiegészítő formájában szedjük. Mindezek mellett a rostbevitelre érdemes még külön gondot fordítani: az 50 fölötti nőknek napi 21 gramm, a férfiaknak pedig 30 gramm bevitele javasolt.

A B6-vitamint a szervezet az energiatermeléshez és a kórozók leküzdéséhez használja, ebből is többre van szükségünk idősebb korban, akárcsak magnéziumból, amely fontos a csontjaink egészségéhez és a megfelelővércukorszintfenntartásához is. A kor előrehaladtával utóbbiból kevesebbet viszünk be, pedig valójában pont, hogy többre van belőle szükség, mint fiatalabb korunkban.

Az egészséges immunrendszer, illetve bélflóra érdekében probiotikus hatású ételekből is többet kellene fogyasztani, a szív és az érrendszer, valamint a kognitív funkciók védelmében pedig az omega-3 zsírsavak bevitelét is megnövelni. A gyulladáscsökkentő hatású cinkből is többre van szüksége egy idős szervezetnek  – ez a mikrotápanyag egyébként abban is segíthet, hogy ne tompuljon a szaglásunk, illetve az ízérzékelésünk.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »