Öreg komcsi nem vén komcsi (de)

Öreg komcsi nem vén komcsi (de)

Az MSZP volt elnöke, volt uniós biztosnak mást ér a Magyarországon élők szavazata, mint a Nagyváradon élő magyar állampolgáré.

A DK által átcsábított MSZP-s polgármesterek ügyében járt az MSZP elnök a Hír TV stúdiójában, ahol azzal kapcsolatban kérdezték, hogy tavaly nyáron kijelentette a Magyar Hírlapnak, hogy támogatja a DK és az MSZP egyesülését.

Azonban másról is kérdezték: így arról is, hogy napokkal ezelőtt miért beszélt a határon túli magyar állampolgárok szavazati joga ellen azzal, hogy helyesli a DK álláspontját ebben a kérdésben. A műsorvezetői kérdésre úgy válaszolt: „Magyarországon a magyar állampolgár és itt élő – ezen van most itt a hangsúly, az itt élő – választónak a szavazata az számomra más, mint a Nagyváradon élőé – esetleg Magyarországon sohasem járt, az is elképzelhető.” Arra a viszontkérdésre, hogy miért más, a volt MSZMP-s kormánytag úgy fogalmazott: „Hát azért más, mert nem itt él, semmi hatás nem éri őt a választás eredményéről.”

Hírdetés

Amikor a műsorvezető felhívta a figyelmét, hogy Magyarország mellett még tizennégy országban lehetséges a határon túl élő állampolgárok szavazása, Kovács nemes flegmasággal úgy válaszolt: „Én nem ennek a tizennégy országnak vagyok az állampolgára.” Miután európai gyakorlatnak nevezte a műsorvezető a szavazati jogot, Kovács kijelentette, szerinte ez téves általánosítás, ugyanis minden országban más és más a gyakorlat.

Végül az MSZP volt elnöke megmagyarázta, miért gondolja úgy, hogy mást ér a külhoni szavazat, mint az itthoni – igaz, sok újdonság nem volt benne: „Nekem a kettős állampolgársággal nincs bajom, nekem azzal a szavazati joggal van bajom, amelyik úgy szavaz, hogy a szavazása eredménye az számára teljesen közömbös.” Szerinte ugyanis a nagyváradi magyarnak nem nagyon befolyásolja „az életét, a sorsát, a politikai ízlését, hogy mi lesz a magyarországi választás eredménye, mert nem itt él.”

A műsorvezető felvetette Kovácsnak: akkor mi a különbség aközött a több tízezer uniós állampolgár – akik Budapesten szavazhattak – és a külhoni szavazók között. Kovács nem válaszolt a kérdésre, csupán azt mondta el, hogy szerinte elég nagy baj, hogy a jelenlegi rendszer megengedi a külhoniak szavazatait. Kiemelte, hogy egy ország sorsát azoknak kellene befolyásolnia, akik megérzik a szavazatuk hatását.

Kovács László különbséget tesz magyar és magyar között


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »