Ördögi tervvel operál a Fidesz

Ördögi tervvel operál a Fidesz

Vona Gábor után, úgy tűnik, Hadházy Ákos vált aktuálisan közellenséggé a kormányban, és ezzel párhuzamosan a kormánypárti sajtóban. Az LMP-s politikus ugyanis egy olyan alapítvány pénzköltéseit kezdte el firtatni a napokban, amelyben kuratóriumi tag Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter felesége. Hadházy „bűnlajstromának” ez vélhetően csak a csúcsa, emlékezetes, hogy a trafikbotrány idején lépett ki a Fideszből, azóta pedig az LMP színeiben hétről hétre a kormányzat korrupciógyanús ügyeit veti fel sajtótájékoztatóin.

Most azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a koraszülöttek megsegítését célzó Korábban Érkeztem Alapítvány egyik projektjénél világított rá több, szerinte szemtelenül túlárazott költésre. Csepreghy Nándor – a Lázár János által vezetett Miniszterelnökség parlamenti államtitkára – a konkrét ügyre adandó magyarázat helyett egy szakmai rendezvényen tudatlan gazembernek nevezte Hadházy Ákost, és bocsánatkérésre szólította fel. A mára már nem kis számú kormányközeli médium közül pedig több szintén ezt sulykolta, az ellenzéki képviselő álláspontjának ismertetésének már nem szántak túl nagy figyelmet.

Az elmúlt időszak kormányzati kommunikációját ismerve már szinte sorozatba illő elem, hogy egy kormányzati kommunikáció és a kormánypárti sajtó egy ellenzéki politikus érdemi mondandójára való reagálás helyett a szavait forgatják ki. Az LMP-s politikus ugyanis arról beszélt, hogy csodálja a koraszülöttekkel foglalkozó orvosokat, hiszen rendkívül nehéz dolguk van, ami adódik abból is, hogy az újszülöttek még nagyon picik. Súlyuk gyakran az egy kilogrammot sem éri el, ezt pedig úgy igyekezett érzékeltetni, hogy kisebbek, mint egy tejeszacskó. A kormánybarát sajtóban azonban ez már úgy jelent meg, hogy Hadházy Ákos (képünkön) tejeszacskóhoz hasonlította a koraszülött kisbabákat.

– Ez már nemcsak gazemberség, hanem aljasság is – fogalmazott a Magyar Nemzetnek az LMP társelnöke. Szerinte az, ahogyan próbálják őt lejáratni, a bizonyíték arra, hogy „jó helyen jár”. Az alapítvány szerinte túlárazott költéseit firtató kérdésekre ugyanis nem tudtak magyarázatot adni sem a szakemberek, sem az olyan államtitkárok, mint Csepreghy Nándor. Hadházy Ákos kérdésünkre látott párhuzamot a most ellene zajló kampány, illetve a Vona Gáborral történtek között.

Hírdetés

Emlékezetes, a Jobbik elnökét is egy hosszabb Facebook-bejegyzéséből kiragadott mondat miatt szólították fel többször bocsánatkérésre, ráadásul – csakúgy, mint a tejeszacskós esetnél – szavait ki is forgatták. A politikus ugyanis egy vele történt konkrét eset kapcsán írt arról, hogy találkozott olyan nyugdíjasokkal, akiknek „szemeiben gyűlölet lobogott, szájukból pedig szennyvíz folyt”. Habár azt leszögezte, hogy „akinek nem inge, ne vegye magára”, a kormánypárti kommunikáció mégis úgy magyarázta mindezt, hogy Vona Gábor minden nyugdíjast megsértett. Még egy telefonos kampányt is építettek rá, felhívták az időseket, és saját interpretációjukban adták elő a történetet.

http://mno.hu/

A kiragadott és kiforgatott mondatokra alapozott támadások az MSZP miniszterelnök-jelöltjét sem kímélték: Botka Lászlóról többször is azt állították fideszes politikusok, hogy le akarja bontani a kerítést, holott a szocialista politikus annyit mondott, hogy majd ha fennállnak a feltételei, akkor szabadulna meg a szögesdrótoktól.

Hadházy Ákos mindenesetre újabb tényekkel igyekszik alátámasztani, hogy a Lázár János feleségének nevével is fémjelzett, a koraszülöttek megsegítését célzó alapítvány elherdálná a programjára kapott uniós pénzeket. Míg ugyanis a Korábban Érkeztem Alapítvány 1,2 milliárd forintot költhet, két másik szervezet ugyanezekre a célokra már csak 600-600 milliót kapott. Ráadásul az is látszik, hogy egészen máshogy osztják fel a pénzeket, sokkal több jut például a koraszülött gyermeket nevelő családok megsegítésére. Hadházy Ákos szerint míg a Korábban Érkeztem Alapítvány negyven mentor díjazására hatvanmillió forintot szán, addig a másik két alapítvány egyike húsz mentornak már lényegesen többet, összesen százötvenmilliót. Szembetűnő különbség még, hogy míg az LMP-s politikus által kifogásolt alapítvány ötvenmilliót tervez a módszertani tanulmányra – amely alapján elvégeznék a munkát – a másik szervezet mindezt nyolcmillió forintból megoldaná. Ráadásul utóbbi, jóval kevesebből gazdálkodó alapítvány nem tervezi azt, hogy havonta 900 ezer forintért béreljen mentorházat, nem akar azokba ötvenmillió forintért bútorokat vásárolni, és nem különített el ötvenmillió forintot jogi tanácsadásra sem.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »