Ordítozás az EP-ben: hogy merik a dánok elvenni a pénzt a több ezer euróval érkező "menekültektől"?

Ordítozásba torkollt az Európai Parlament (EP) emberi jogi bizottságának hétfői ülése, ahol a dán kormány kontinensfoglalókkal szembeni intézkedéseit kérték számon két dán miniszteren.

Az EP arra volt kíváncsi, hogy miért kobozzák el a dán hatóságok a menedékkérők értékeit 1300 eurós értékhatár felett. Inge Stojberg migrációért felelős miniszter úgy vélte, hogy a (valamivel több, mint 400 ezer forintnak megfelelő) összeg tisztességes, és egyébként már az 1990-es évek óta lefoglalják az érkezők bizonyos értéktárgyait, ha a menedékkérők rendelkeznek megfelelő forrásokkal. A személyes tárgyakkal egyébként is kivételt tesznek, és a befolyó bevételekből az ellátás költségeit fedezik. Náluk az az alapelv, hogy aki el tudja tartani magát, az maga állja a költségeket, most csak a dánokra is érvényes határt alkalmazzák.

Több képviselő mégsem értette, hogy milyen alapon terjesztik ki ugyanazt a plafont a menedékkérőkre, hiszen amíg a dánok dolgozhatnak, a menedékkérők nem. Azt is firtatták, hogy pontosan hogyan is használnák fel a lefoglalt értékeket.

A vagyonelkobzás mellett a koppenhágai kormánynak amiatt kellett magyarázkodnia, hogy miért tolnák ki három évre azt az időt, amely után a menedékkérőkhöz a családjaik is csatlakozhatnak. Ez csak az ideiglenes védelemben részesülőkre vonatkozik, és nemzetközi szinten is sokakat fogadtak be, ami anyagilag megterhelő volt, magyarázták dán részről.

Az ülés végén Louis Michel "liberális" képviselő, a belga miniszterelnök apja kiakadt, mert szerinte másfél óra alatt nem zajlott le valódi vita vagy párbeszéd a jelenlévő dán miniszterekkel, és a botrányos eseménnyel az EP "megalázta magát". Egyáltalán nem volt elégedett a dánok válaszaival: úgy gondolta, hogy több kérdésre nem adtak választ, miközben uniós alapértékeket sértenek.

Hírdetés

Az ülést levezető Gál Kingát, a szakbizottság alelnökét tette felelőssé, amiért szerinte nem akart rendes vitát folytatni a dán szabályokról.

„Felháborít, hogy az Európai Parlament a nevét adja egy szimulált vitához. Elfogadhatatlan! Amit rendezett, az nem egy demokratikus vita!” – torkollta le a fideszes EP-képviselőt. „Gál képviselőasszony, értem, hogy önnek kínos ezt hallani. Önnek nem tetszik, hogy Magyarországról beszélünk, nem tetszik, hogy Lengyelországról beszélünk, és az sem, hogy ma Dániáról beszélünk, mert önnek ez kényelmetlen.”

„Nem én határozom meg az időkeretet, nem én állítom fel a napirendet!” – vágott vissza a magyar politikus, aki a liberálisok svéd koordinátorával próbálta rendre utasíttatni Louis Michelt, majd berekesztette a már vége felé járó ülést, és a parlamenti frakciók koordinátorai elé utalta az ügyet, akik a napirendről döntenek.

A dán Ekstra Bladet tudósított az eseményről, az ülés felfokozott hangulatú lezárásáról itt nézheti meg a videót.

(Index nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »