Míg keleti szomszédunknál, tőlünk úgymond egy hajításnyira, az eurázsiai pusztán a fegyverek durva erejével, addig a nyugati kultúrkörben a jogvédő ideológia lopakodó, ravasz módszereivel igyekeznek elfoglalni és uralmuk alá hajtani a nagyok és a még nagyobbak a nemzeteket. Aki ellenáll, vagy más véleményen van, megbélyegzik és kirekesztik a „kirekesztésellenesek”.
Lehet, hogy a párhuzam meredeknek tűnik, de a putyini Oroszországban éppen a kommunizmus és a birodalmi eszme vetette el azt a sárkányfogat, amelyet nyugaton most ásnak elő az elhülyült genderpaleontológusok.
Helsinkiben a helyzet fokozódik
Nemrég lapunkban is hírt adtunk a legújabb botrányos ügyről. Finnországban egy keresztény politikus ellen indult boszorkányper.
Päivi Räsänen asszony, a finn parlament kereszténydemokrata képviselője ellen a főügyész azért emelt vádat, mert idézett a Bibliából. A vád: gyűlöletkeltés és uszítás a homoszexuálisok ellen. A képviselő asszony már túl van a második tárgyaláson, ítélethozatal március végén várható. Bár a börtön ténye túlzottnak sejthető, lehet, hogy „megússza” büntetéssel (plusz perköltséggel), de ez az eset azért is felháborító, mert sok finn polgárban kételyeket ébreszthet, hogy szabad-e nyíltan véleményt mondani, ha az ember nem ért egyet a fősodorral.
Azt hihetnénk, hogy ez a per felkorbácsolja az európai közvéleményt, és felébred az emberek igazságérzete.
Elvárható lett volna egy uniós ejnye-bejnye is, mert hát mégiscsak a szólásszabadság elfojtásáról van szó. Ó, dehogy! A brüsszelitákat csak a magyar gyermekvédelmi törvény tudja lázba hozni, különösen az országgyűlési választások közeledtével. Az Európai Unió Bíróságának döntését is ehhez passzintották, amit a bíró röhejes, tört magyarsággal igyekezett felolvasni. De most már legalább tisztán láthatjuk, hogy a tisztelt EUB is beállt az „igazságosztók” sorába.
Amíg Helsinkiben alig vet hullámokat Päivi Räsänen ügye, Magyarországon tömegtüntetésen tiltakoztak a család és a keresztény értékek védelmezői.
A sajtó mindebből keveset mutatott meg, különösen a mindenki jogát világgá kürtölő liberális média lapított, és nem tartotta fontosnak, hogy foglalkozzon vele. A CitizenGo családvédő nemzetközi egyesület honlapján mintegy 30 ezer tiltakozó magyar aláírás gyűlt össze, amit a kereszténydemokrata politikus meghatódva köszönt meg.
Gondolkodni még szabad
Emlékeztetőül: az ügy azzal kezdődött, hogy a finn evangélikus egyház vezetése 2019-ben állásfoglalásban támogatta a helsinki LMBTQ-felvonulást, lánykori nevén a Pride-ot. Päivi Räsänent, aki öt gyermek édesanyja és hívő evangélikus, megdöbbentette a dolog, és úgy döntött, hogy nem hagyja el a süllyedő hajót, hanem megszólal, hogy az emberek gondolkodjanak el, mi történik körülöttük. Közösségi oldalán közzétette Pál apostol levelét a rómaiakhoz (Róm. 1,24-27). Egy jótét lélek feljelentette, a főügyész buzgón vádat emelt ellene. Ha bűnösnek találják, akár két évig terjedő börtönt kaphat vagy jókora pénzbírságot.
Az ügyész azt állította, „mindenkinek joga van azt gondolni, amit akar, de erről nincs joga beszélni”, ha az másokat sért. Magyarán: éljen a cenzúra! Ugye, milyen ismerős? Miközben nem Kínában vagyunk vagy Észak-Koreában, hanem az Európai Unió egyik mintaállamában.
Az USA „progresszív forradalma”
Ennél is kiélezettebb a helyzet a demokrácia és a szabadságjogok virágoskertjében, az USA-ban, ahol az „erőszak” fogalmát egyre elasztikusabban kezdik értelmezni. Természetesen az LMBTQ tarkabarka „közösségébe” tartozó emberek elleni erőszakot.
A washingtoni képviselőház ugyanis elfogadta a Globális Tisztelet törvényét (Global Respect Act), amelyet egy homoszexuális képviselő kezdeményezett.
Az ügy egyik legtekintélyesebb képviselője (Joe Biden elnök mellett) éppen Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke. Szerinte a Kongresszus alsóháza bátor lépést tett a globális LMBTQ-közösség fundamentális jogainak és méltóságának érdekében. (A fundamentális jog és méltóság kapcsán jut eszünkbe a Biden-adminisztráció legújabb üdvöskéje, Sam Brinton, aki a nukleáris energia szakértőjeként és főosztályvezetőként pórázon vezetgeti meleg barátait és gyakorolja velük a szodómiát. Hja, méltóság…)
A fő gond ezzel a gendertörvénnyel, hogy az amerikai külügynek feladatul adja, hogy globális szinten (értsd: világszerte) megfigyelje a „szexuális kisebbségek” ellen elkövetett bűncselekményeket.
Aki célkeresztbe kerül emiatt, nem kap vízumot Amerikába, legyen szó akár állami képviselőkről. Ugye, emlékszünk még bizonyos Mark André Goodfrend budapesti ideiglenes ügyvivőre, akinek az ajánlásai révén minden alap nélkül tagadták meg a vízumot magyar köztisztviselőktől?
Az amerikai törvényhozás tehát fel akarja zárkóztatni a globális törvényhozást a maga progresszív mércéihez, és kész a vízumot is megtagadni attól, aki konzervatív értékrendjének megfelelően kritizálni (kriminalizálni) merészeli az LMBTQ-emberek díszes társaságát.
A képviselők által szentesített törvénytervezet a Szenátus Külkapcsolati Tanácsa elé került, és a júniusi Pride-hónap előtt döntés születhet róla.
Az EU is buzgólkodik
A nemzetközi kihatással bíró amerikai gendertörvény számunkra – azon kívül, hogy szabad véleményük miatt esetleg sokan nem láthatják meg a Szabadság-szobrot – azért is veszélyes, mert már Brüsszelben is hangolják a hegedűket. Von der Leyen, az EB elnöke is szeretné felszámolni a „gendermentes övezeteket” Európában, hiszen a deviánsok jogai sokkal előrevalóbbak, mint a 60 milliónyi lakost kitevő őshonos kisebbségeké az Európai Unióban.
Látva Leyen buzgólkodását, talán csak idő kérdése, hogy az EU-ban mikor ébredünk arra, hogy bűncselekménynek számít a melegházasság elutasítása a keresztények részéről.
A németországi egyházak (köztük a katolikus is) már kezdik feladni állásaikat. Kérdés, mit szól ehhez a Vatikán, amely a Szentatya legutóbbi nyilatkozata szerint még a cölibátus ügyében is megingathatatlan álláspontot képvisel? Igaz, a keresztény hívek száma drámai módon csökken, amit végső soron nálunk is visszaigazoltak a népszámlálási adatok.
Persze, azt is mondhatnánk, hogy sok évszázados civilizációnknak, kultúránknak és államiságunk pilléreit alkotó értékeinknek az álságos, fondorlatos támadása és szisztematikus leépítése ahhoz képest, amit az orosz agresszió végez a szemünk láttára, semmiségnek tűnik. Legalábbis marginálisnak. Azt azonban tudjuk, hogy
egy-egy társadalom leépülése az önfeladással kezdődik, ahonnan nehéz megtalálni a visszavezető utat.
Nem mindegy hát, hogy törvényerőre emelkedik-e és társadalmi normává válik-e a deviancia dőzsölése, és mehetünk vissza a katakombákba, vagy normális, élhető marad az egyelőre demokratikus világunk.
Megjelent a Magyar7 2022/9. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
