„Orbánt könnyebb lesz leváltani, mint utána kormányozni”

Gyurcsány Ferenc szerint ez azért van, mert annyi feszültség és jogos igény halmozódik fel, hogy bárki is kerül hatalomra, nehéz lesz eldöntenie, mire költsön.

A Demokratikus Koalíció elnöke országjárása hétfői székesfehérvári állomásán, mintegy háromszáz jelenlévő előtt kiemelte: ellenzékből egy kampányban bármit megígérhetne, de nem tenné, mert kormányzása tapasztalatait felhasználva nagyon visszafogott lenne. Mint mondta, az öregségi nyugdíjak „rendben lesznek”, de a hosszú évekig minimálbérre bejelentettek nyugdíjba vonulása, a visszaminősített rokkantnyugdíjasok, a nyugdíj helyett járadékot kapó rendvédelmi dolgozók gondjának megoldása sok munkát adna.

A pártelnök egy, az interneten feltett kérdésre válaszolva elmondta: a baloldali kultúra „nem tüntetős”, inkább megbeszélik egymás között a problémákat, de a balhét nem szeretik, a békés kormányváltás pártján állnak. Kijelentette, hogy

„jövő hétvégén biztosan nem, és belátható közelségben sem biztos, hogy lesz országgyűlési választás, mert stabil a kormánypárt, stabil a többségük is”.

Szívesen fizetnének az emberek vizitdíjat

Hírdetés

Gyurcsány Ferenc szerint a jelenlegi hatalom a saját súlya alatt fog összetörni, mert „lopásra és gazemberségre nem lehet felépíteni egy országot”. Úgy vélte, a jelenlegi kormány „ellopta Magyarországot, a törvényhozást és törvényesítették a lopást”, ami ellen fel kell lázadni, de a hatalmat demokratikus eszközökkel kell megtörni.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy 2004 óta Magyarországról több orvos ment el, mint amennyit az ország azóta képzett. Az egészségügyi dolgozók maradásához a béreket két-háromszorosára kéne emelni – mondta. Hozzátette ugyanakkor, hogy már az ágazat 30 százalékos béremeléséhez is plusz 80 milliárd forint kellene évente. Kijelentette: az emberek ma már szívesen fizetnének vizitdíjat és kórházi napidíjat, hogy abból rendezzék az egészségügyi dolgozók bérét.

Nemet mondott a nagy béremelésekre

Gyurcsány Ferenc az MSZP béremelési törekvéseivel és az iránnyal egyetért, a mértékével és a „tempóval” azonban nem. Szerinte nem lehet nagy béremeléseket végrehajtani, hanem sok éven keresztül az infláció felett kell emelni, miután minden érintettel megállapodtak ebben.

A fórum közben, a pártelnök beszédét néhány fiatal zavarta meg, egyikük megafonba beszélve vonta kérdőre a politikust a nemzetről és Trianonról elmondott gondolataiért. A hallgatóság zúgolódása és tapsa azonban elnyomta beszédét, majd a biztonságiak kivezették őket.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »