Orbánról is írt a Frankfurter Allgemeine Zeitung

A lengyel dilemma című kommentárban a szerző, Reinhard Veser kiemelte, hogy Lengyelország néhány év alatt a harmadik uniós tagország, amelyben szabad választások révén megalakult kormány megsérti a jogállami alapelveket, hogy ellenőrzése alá vonjon állami intézményeket; Romániában posztkommunisták, Magyarországon és Lengyelországban nemzeti konzervatív pártok jártak így el.

Az EU mindegyik esetben gyorsan reagált az „alapvető elvek megsértésére” – tette hozzá a FAZ szerzője. Magyarországgal kapcsolatban kifejtette, hogy a román esettel ellentétben nemcsak uniós alapszabályokról volt szó, hanem egy politikai vitáról is, hiszen Orbán Viktor kormányfő számos alkalommal elmondta, hogy tévútnak tartja az európai egységfolyamat alapját jelentő liberalizmust.

Ez a magyar kormányfő „vitathatatlan joga”, mert éppen ilyen kijelentésekkel nyert választást, és így rendelkezik felhatalmazással arra, hogy ennek megfelelő politikát folytasson – hangsúlyozta Reinhard Veser.
 A gond csak az – tette hozzá -, hogy a két szintet nehéz elválasztani egymástól.

Az igazságszolgáltatás függetlenségét korlátozó és a médiát az állami nyomással szemben „sérülékennyé” tévő törvények ugyan „ellentmondanak azoknak az elveknek, amelyekre az EU felépül”, de „ha komolyan vesszük Orbánt”, akkor ezek a jogszabályok egyben kifejezik a választott magyar kormány politikai meggyőződését – írta a FAZ szerzője.

Hírdetés

Az EU nem talált „igazi kiutat ebből a dilemmából” – tette hozzá, kifejtve, hogy az Európai Bizottság hevesen bírálta a budapesti vezetést, de kötelezettségszegési eljárásai csak „súrolták a konfliktus tulajdonképpeni politikai magvát”, és végül „patthelyzet” állt elő, amellyel mindkét fél együtt tud élni.

A FAZ szerzője kiemelte, hogy a lengyelországi fejlemények a „magyar dilemma” kiéleződését jelentik, hiszen az új varsói kormány nemcsak gyengébb demokratikus legitimációval rendelkezik, mint „budapesti példaképe”, hanem „gyorsabban és brutálisabban” bontja le a jogállami alapelveket.

Szerző: MTI


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »