Orbánra uszították a Telexet

Orbánra uszították a Telexet

Akinek még kétségei volnának azzal kapcsolatban, hogy ki áll a helyes oldalon…

Nem hittem, hogy magátol lehet annyira gyökér még egy ballib újságíró is, hogy templomból kijövet bárkit is provokáljon, zaklasson. Pedig a szakmai minimumnak abban a mocsarában, amelyben a Telex munkatársai fetrengenek, úgy tűnik, van az a pénz, amiért nem csak a fejbőrük korpásodik. Történt ugyanis, hogy a minap a templom előtt vicsorítottak a politikai újságírás vérebei.

A százszor megválaszolt és cáfolt kérdésekbe rejtett hazugságaikat ugatták megint. Érteni vélem a kétségbeesést, ami hajtja őket egyre mélyebbre, hisz zsákkal önti rájuk a pénzt a Nyugat, amiért pedig eleddig semmit, semmi előre mutatót nem tettek. Azaz tettek, aminek rendre 2/3-ad lett az eredménye. Orbánnak.

 

Hírdetés

Most újítottak, és még jó fejek voltak, mert csak a templomból kijövet rohanták le Magyarország miniszterelnökét. Biztosak lehetünk benne, hogy közeledve a választásokhoz már bent a templomban is megteszik majd.

Mi pedig — a konzervatív értékeket képviselő óriási többség — addig azon gondolkodunk, hogy ha ennyi pénzből ilyen kontraproduktív, nyomorúságos produkció sikeredett, a következő választáson akár a 4/5-ös többség is megcélozható-e? Köszönjük hát meg ezt a produkciót is a Telexnek, mert ha valakinek 12 év után még kétségei volnának azzal kapcsolatban, hogy ki áll a helyes oldalon, annak ezek után már biztosan nincsenek.

U.i.: A Telex góréja is megszólalt (vagyis hazudott). A következőt mondta: „Mivel Orbán Viktort napok, hónapok, évek, sőt, bő 12 éve hiába kérdezzük, kénytelenek az újságírók…“ Egyrészt, pl. volt olyan három óránál hosszabb sajtótájékoztató (egy példa, amiről a Telex is beszámolt, saját kérdéseiről is: https://telex.hu/belfold/2021/12/21/kormanyinfo-orban-viktor-december-21), ahol ugyanúgy hazudtak, mocskolódtak kérdéseikkel, mint szoktak, másrészt, az aki templomból kijövet zaklat, az nem újságíró, hanem fizetett politikai provokátor.

Üdvözlet, KJ


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »