Orbánnak tervei vannak a háziorvosok számára is – ez a jövő hét témája lesz

Orbánnak tervei vannak a háziorvosok számára is – ez a jövő hét témája lesz

A kormány célja, hogy a háziorvosok praxisközösséget hozzanak létre, üres praxis Magyarországon ne legyen, a helyi ellátás színvonala pedig emelkedjen – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a koronavírus-járvány elleni védekezést irányító akciócsoportok üléseit követően videoüzenetben.

A kormányfő a Facebookra feltöltött felvételen kifejtette, a járvány felfutása jellemezte az elmúlt két hetet, és várhatóan ez jellemzi majd a következő heteket is a nemzetközi trendekhez illeszkedve.

Október végéig tartó előrejelzéseket hallgattak meg, amelyek szerint rendelkezésre áll a szükséges számú kórházi ágy, az átvezénylés pedig folytatódik. Utóbbiról szólva megjegyezte, eddig 106 orvost és 170 ápolót vezényeltek át, de ha szükséges, ez a szám növekszik majd.

Kiemelte, külön beszámolót kaptak az orvosi kamara és az operatív törzs közötti egyeztetések állásáról, a jövő héten pedig a háziorvosokra vonatkozó új szabályok megalkotásáról folynak majd a tárgyalások.

Hírdetés

"A mi célunk az, hogy a háziorvosok praxisközösséget hozzanak létre, üres praxis Magyarországon ne legyen, a helyi ellátás színvonala pedig emelkedjen" – fogalmazott Orbán Viktor, majd hozzátette, a kormány ennek pénzügyi feltételeit meg fogja teremteni.

A miniszterelnök közölte, ennek a munkának a befejeztével arra kérik az orvosi kamarát és az operatív törzset, hogy a magán és a közellátás viszonyát tisztázó tárgyalásokat folytassanak.

A miniszterelnök közölte: az iskolai őszi szünetet a szokott rendben, október 23-31. között tartják, a határokon pedig rend van.

(MTI)

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Forbanviktor%2Fvideos%2F1279771889025933%2F&show_text=false&width=734&height=411&appId


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »