Orbánnak is üzent Merkel: Beszélnünk kell!

Orbánnak is üzent Merkel: Beszélnünk kell!

„Nem elfogadható, hogy egy kormány azt mondja, nem érdekli az Európai Bíróság ítélete” – üzent egyértelműen a menekültügyben még mindig ellenálló magyar kormánynak Angela Merkel német kancellár a Berliner Zeitungnak adott, kedden megjelent interjúban. Merkel szerint az EU-nak mindenképpen új menekültügyi rendszert kell kidolgoznia, amely válságállóbb kell legyen, mint a korábbi.

A kancellár az ezzel kapcsolatos ellenérzésekről azt mondta: már csak három vagy négy ország van a 28 tagállam közt, amely egyértelműen elutasítja a menedékkérők elosztását a szolidaritási elv alapján. az Európai Bíróság múlt szerdai, a kvótaügyben hozott ítélete után szerinte már a szlovák miniszterelnök, Robert Fico is azok köz tartozik, akik „kifejezték hajlandóságukat” ezzel kapcsolatban.

Hírdetés

Arra a kérdésre, hogy ki kell-e zárni Magyarországot az EU-ból, ha mégsem hajtja végre az Európai Bíróság ítéletét, Merkel azt mondta: számára Európa a jog térsége, ezért ez a legalapvetőbb kérdéseket érinti. „Az októberi Európai Tanácson beszélnünk kell erről” – üzent a magyar miniszterelnöknek is.

http://mno.hu/

Az Európai Unió Bírósága múlt szerdán utasította el a magyar és szlovák keresetet, amelyet a 2015 szeptemberében a belügyminiszterek tanácsában született, 120 ezer menedékkérő áthelyezéséről szóló határozat ellen nyújtottak be. Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában erre úgy reagált: „Tudomásul vesszük az Európai Bíróság kvótaügyben hozott ítéletét, de ez az ítélet nem ok arra, hogy megváltoztassuk a migránsokat elutasító bevándorláspolitikánkat.”


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »