Orbánnak alig van egy kis pénze, Pintér Wartburggal jár – idén is folytatódik a néphülyítés a „vagyonnyilatkozatokkal”

Orbánnak alig van egy kis pénze, Pintér Wartburggal jár – idén is folytatódik a néphülyítés a „vagyonnyilatkozatokkal”

Nyilvánosan elérhetőek a miniszterelnök, a köztársasági elnök, a miniszterek és a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai.

A parlament 2022. július 19-én igazította a vagyonnyilatkozati rendszert az európai parlamenti gyakorlathoz. Ennek értelmében az új nyilatkozatba már nem kellett feltüntetni az ingatlanokat, a nagy értékű ingóságokat, a megtakarításokat, helyette a jövedelmükről és az érdekeltségeikről kellett számot adniuk a képviselőknek. Az Európai Bizottság elvárásaihoz igazítva azonban ismét módosították, illetve lényegében visszaállították a korábbi vagyonnyilatkozati rendszer szabályait.

Orbán továbbra is "szegényesen éldegél", de a feleségével együtt már van egy kis pénze

Orbán Viktor ingatlanjaiban továbbra sem állt be változás a tavaly január 31-ig és a májusban leadotthoz képest: felerészben tulajdonosa egy 2002 májusában vásárolt XII. kerületi ingatlannak, illetve tulajdonosa a 2013 szeptemberében vásárolt felcsúti házának.

Nagy értékű ingóságokat nem tüntetett fel, tartozása nincs. Orbán Viktor a feleségével, Lévai Anikóval 2002-ben közösen felvett egy 20 millió forintos hitelt, hosszú évekig törlesztette, míg végül a 2022. január 31-ig leadott nyilatkozatában már nem jelent meg.

A korábbi nyilatkozataiban nem volt megtakarítása, a mostaniban azonban hitelintézeti számlakövetelésként fel van tüntetve 13 millió 995 ezer forint (a feleségével közös számlán).

Pártelnöki feladatait díjazás nélkül látja el, miniszterelnökként 2019 és 2022 között a havi bruttó 1 millió és 5 millió forint közötti jövedelmi kategóriába tartozott. Országgyűlési képviselőként 2019-ben az 500 ezer és az 1 millió forint közötti jövedelmi kategóriába, 2022 és 2022 között az 1 millió és az 5 millió forinti közötti kategóriába esett.

Novák Katalin továbbra is többszörös ingatlantulajdonos

Novák Katalin első államfői vagyonnyilatkozatában nyolc ingatlan szerepelt, ezeket most is feltüntette:

  • felerészben tulajdonosa egy XI. kerületi, 240 négyzetméteres családi háznak,
  • szintén a XI. kerületben felerészben tulajdonol egy 90 négyzetméteres lakást,
  • a XI. kerületben 1/1-es tulajdoni hányadban az övé egy 56 négyzetméteres lakás is,
  • Szegeden egy 67, egy 166, valamint egy 174 négyzetméteres lakása is van. A városban felerészben tulajdonol egy garázst is,
  • Balatonlellén egy 47 négyzetméteres üdülőt birtokol.
  • Nagy értékű ingósága és tartozása nem volt, és most sincs. Első államfői nyilatkozatában még 32 millió forintos hitelintézeti számlakövetelése volt, friss nyilatkozatában már 41 millió forint szerepel. Ingatlan-bérbeadásból havonta bruttó 200-500 ezer forintot keres, korábbi nyilatkozatában havi bruttó 225 ezer forint szerepelt.

    Az államfő emellett elnöki rezidencia használatára jogosult, amit köteles igénybe venni; személyi és hivatali célra személygépkocsi használatára jogosult; a szolgáltatást nyújtó egészségügyi intézmény és a hivatal megállapodása szerint valamennyi egészségügyi ellátást térítésmentesen veheti igénybe.

    Hírdetés

    Így állnak a miniszterek

    Szijjártó Péter harmincmilliós tartozását nem törlesztette szülei felé, viszont hitelintézeti számlakövetelése 13,5 millió forintról 27,4 millió forintra hízott. A külgazdasági és külügyminiszter továbbra is résztulajdonosa egy győri lakásnak, egy balatonedericsi zárt kertnek és üdülőnek, valamint egy családi háznak Dunakeszin.

    Varga Judit továbbra is felerészben tulajdonosa egy balatonhenyei családi háznak, balatonhenyei beépítetlen területeknek, két budapesti lakásnak és egy garázsnak. Az igazságügyi miniszternek megvan a mesterhegedűje és a Yamaha pianínója is. A férjével közös jelzáloghitelek összege a legfrissebb bevallás szerint 7,8 millió forint, valamint 93 millió forint.

    Pintér Sándornak megvannak a II. kerületi ingatlanérdekeltségei, ahogy a siófoki ház és a szilhalmi nyaraló is. A belügyminiszter a Wartburgján sem adott túl. A tárcavezető készpénzállománya a tavalyi 45 millió forintról 10 millió forintra csökkent, de dollárban és euróban is van megtakarítása. Beszámolt arról is, hogy „a cégeim eladásából származó, 2013-ban esedékes vételárrészletet nem egyenlítették ki, ezért az 500 000 000 forint követelésem továbbra is fennáll”. A családi, baráti kölcsönök kategóriában feltüntetett további 605 millió forintot.

    Lázár János feleségével fele-fele részben osztozik 260 négyzetméteres hódmezővásárhelyi családi házukon, valamint 13. kerületi fővárosi lakásukon. Az építésügyi miniszternek szántói, erdői és legelői vannak Mártélyon, Mindszenten és Hódmezővásárhelyen. Ezen kívül szőlője Mádon. A miniszternek egy lízingelt és egy vásárolt Land Rover Defendere van, valamint egy MINI Cooper S Cabriója. Lázár János 2011-ben vásárolta meg a vadászlegenda, Gróf Széchenyi Zsigmond karosszékét. Ezen kívül értékes műtárgyakat, festményeket és egy nagy értékű kéziratot birtokol. Lázár Jánosnak készpénzben és bankban összesen 28 millió forintos megtakarítása van, ugyanakkor több tartozását is feltüntette vagyonnyilatkozatában: személyi kölcsön 18 millió forint, beruházási hitel 32 millió forint, lízing 7,7 millió forint, a magánszemélyekkel szembeni tartozása 55 millió forint. Építésügyi miniszterként, országgyűlési képviselőként, kormánybiztosként és a földjei után havonta milliókat keres. A miniszter egy külföldi cég 100 százalékos tulajdonosa, valamint a Grosswiese Befektetési Zrt. csaknem 41 százalékát és a Divatcsarnok Projekt Zrt. 10 százalékát birtokolja.

    Rogán Antal jelenleg is résztulajdonosa Szakonyfalu környékén szántóknak, erdőknek és réteknek. Takarékbetétben elhelyezett megtakarítása jelentősen megcsappant, a tavaly május végén lenyilatkozott 616 millió forintról 245 millióra zuhant. Az viszont nem derül ki az idei nyilatkozatból, hogy mire fordította a 371 millió forintot. Lakóingatlant is vásárolhatott az összegből, hiszen ha abban él, akkor nem kötelező azt feltüntetni a nyilatkozatban. Magánszemélyekkel szembeni tartozása csökkent, a tavalyi 17,9 millióról 15,9 millióra. Idén találmányhasznosítási díjból is 24 millió forintot kaszált. Ez korábban több mint 400 millió forintot hozott a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének. Országgyűlési képviselőként havi bruttó 1 és 5 millió forint között keres, illetve a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjeként is ugyanezt az összeget viheti haza.

    Csák János felerészben tulajdonosa két harmadik kerületi lakóháznak, egy szigligeti és egy badacsonytomaji üdülőnek. A kultúráért és innovációért felelős miniszternek két motor (Triumph Bonneville és Yamaha Tracer) mellett van egy Toyota Aurisa is. A tárcavezetőnek állampapírokban 71 millió forintja, alapkezelőnél 90 millió forintja, takarékbetétben 18 millió forintja van. Csák János a Mobilnet Kft.-ben résztulajdonos.

    Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter 2014-ben vásárolt a 2. kerületben egy 89 négyzetméteres lakást, amihez egy 12 négyzetméteres terasz is tartozik. Nagy Mártonnak tulajdonrésze van egy 12. kerületi lakásban és a hozzá tartozó tárolóban is. A miniszter nevén nincs autó, viszont 90 millió forintja van állampapírokban és összesen 100 millió különböző biztosításokban. Bankban összesen 6 millió forintja van, készpénzben 3 milliója és több mint félmillió forintos önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítása van. Nagy Márton miniszterként és különböző tisztségekben (például a Mol felügyelőbizottsági tagjaként) milliókat keres havonta.

    Szalay-Bobrovniczky Kristóf valósággal fürdik a földi javakban: három háza, két telke, hétszázmillió forintot meghaladó értékpapír és számlakövetelése van. Budapest 12. kerületében található két lakóház, amelyből egy teljesen és egy felerészt az övé. Badacsonytomajban van háza és szőlője is, amit ajándékozás útján kapott. Tabajdon egy 10373 négyzetméteres gazdaság, egy 35 ezer és egy 42 ezer négyzetméteres erdő van a nevén. Gyulakeszin szőlője van, amely negyedrészt van a birtokában. Egy 102 négyzetméteres XII. kerületi lakás azonban kikerült a vagyonbevallásából. A védelmi miniszter értékpapírokban és számlakövetelésekben is jelentős vagyont tart: befektetési alapban 50 164 697 forintot, részvényben 28 000 forintot, kockázati életbiztosításban 2 904 924 forintot. A hitelintézeti számlakövetelései jelentősen megcsappantak, a tavalyi 1 067 467 854 forintról 773 060 374 forintra, azaz közel 300 millió forinttal. Hitelintézeti számlakövetelése devizában 956 028 forintnak felel meg. Más szerződés alapján fennálló követelése százmilló forintra rúg. A honvédelmi miniszternek 58 534 500 forint hitele van egy banknál. Gazdasági érdekeltségként hármat tüntetett fel a miniszter: a London Capital Zrt.-nek és az UJ Clinic Zrt.-nek is 100 százalékos tulajdonosa, a V4NA Ltd-ben pedig tagként szerepel. A VBPS Kft kikerült az érdekeltségek közül.

    Erről vallottak a fideszes vezetők

    Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője saját ingatlant és autót sem tüntetett fel vagyonnyilatkozatában, viszont még mindig tulajdonában van Szász Endre Paragrafus című festménye.

    Hollik Istvánnak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának Kocsissal egyetemben nincs autója, viszont műtárgyai sincsenek. Ugyanakkor több mint 13 millió forint értékben vannak részvényei.

    Kövér László házelnök vagyonnyilatkozatából kikerült a 143 négyzetméteres szigetszentmiklósi családi ház, viszont a Skoda Superbje maradt.

    Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos a nyugdíjas éveire készülhet: növelte a hosszú távú öngondoskodásra fordított összeget, a korábbi 199 ezer forint helyett most negyedévente 205 ezer forintot fordít nyugdíjcélú megtakarításra.

    Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezető-helyettese három BMW motorral büszkélkedhet, valamit egynegyed mértékben tulajdonol egy orrkiülős motorcsónakot. Több tisztsége is van, de ezekből nem származik bevétele. Sőt, a képviselő elfelejtette feltüntetni, hogy parlamenti képviselő, ami után illetmény jár.

    És az ellenzéki vezetők?

    Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének és frakcióvezetőjének értékpapírban 461 millió forintja van, a tartozásoknál 58,9 millió forint bankhitel és 293 millió forint értékpapír-fedezetű hitel szerepel.

    Gelencsér Ferencnek, a Momentum elnökének és frakcióvezetőjének nincs a nevén ingatlan, illetve nagy értékű ingóságok sem, kriptovalutával próbálkozik. Növelte megtakarítását: hitelintézeti számlakövetelése 7,2 millió forint, ami emelkedést jelent a korábbi 2,3 millióhoz képest.

    Lukács László Györgynek, a Jobbik frakcióvezetőjének Karcagon vannak érdekeltségei. Az MSZP társelnökének, Kunhalmi Ágnesnek befektetési jegyei vannak.

    Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője csökkentette a tartozását: hitelintézettel szembeni tartozása a tavaly májusi nyilatkozatban még 6,1 millió forint volt, a mostaniban már csak 5,6 millió forint szerepel.

    Toroczkai Lászlónak, a Mi Hazánk elnökének és frakcióvezetőjének nincs megtakarítása, azonban több millió forint tartozása van.

    (Index nyomán)


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »