Orbánék nacionalisták ellen harcot hirdető csúcsjelöltje áttelepítési programmal oldaná meg a migráció kérdését

A májusi európai parlamenti (EP-) választás után új esély nyílhat a menekültügy körüli kérdések rendezésére az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje, Manfred Weber szerint.

A „migráció kérdése továbbra is nyílt politikai seb a kontinensen” és sok kárt okoz, mert megosztottsághoz és vitához vezet, és ezzel akadályozza a munkát a közösség jövőjét tekintve fontos területeken – mondta a politikus egy vasárnapi interjúban.

A Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban kiemelte, hogy az Európai Bizottság (EB) elnökeként magához vonná a kérdés megoldását.

https://giphy.com/embed/Yj788zcV5pZ8fK7mgd

Manfred Weber Budapesten

Mint mondta, a brüsszeli testület vezetőjének „be kell mennie a miniszteri tanácsba, ahol a belügyminiszterek ülnek és el kell mondania, hogy barátaim, most tisztáznunk kell ezt az ügyet.”

Hozzátette: reméli, hogy az EP-választás után „másmilyen lesz a légkör” és ebben az új helyzetben azt lehet majd mondani, hogy „rendben, a választók megadták nekünk a felhatalmazást, de most aztán neki is kell veselkedni a feladatoknak és meg kell oldani őket”.

Azonban a „rendezésének az előfeltétele az Európai Unió (EU) külső határának ellenőrzése, különben nem lehetséges a megegyezés. Csak akkor lehet a „belső szolidaritásról” és egy „belső menekültkvótáról”, „ha biztosítjuk, hogy az állam dönt arról, hogy ki jön Európába és nem az embercsempész bandák” – húzta alá Manfred Weber.

Kifejtette: az EB elnökeként már a ciklus kezdetétől kiemelt kérdésként kezelné a menekültügyi szabályozást, ami azt is jelenti, hogy ismét tárgyalni kell a már elkészült javaslatokról.

Mint mondta, „nagyon-nagyon komoly első lépéseket” jelentenek Sebastian Kurz osztrák kancellárnak az Ausztria 2018 második félévi soros EU-elnökségének idején tett javaslatai a “rugalmas kvótáról”, de az elképzelést ki kell egészíteni a határvédelemmel.

Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: elfogadhatatlan az EU-s belügyminiszteri tanács döntése, miszerint 2027-re emelik 10 ezer főre a Frontex EU-s határ- és partvédelmi szervezet létszámát, ezt a fejlesztést sokkal hamarabb, 2022-ig végre kell hajtani.

Elkeserítő, hogy míg az EB „jó javaslatokat tesz”, az EP pedig egyetértésre tud jutni, a harmadik intézményben, a tagállami kormányokat összefogó tanácsban “teljes káosz van” a menekültügy kérdésében – fogalmazott.

Hírdetés

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa aláhúzta: az államnak képesnek kell lennie a határ ellenőrzésére és arra, hogy megtagadja a belépést az illegálisan érkező emberektől, ez azonban csak az első elem.

És a lényeg: az áttelepítési program

A második elem egy „áttelepítési program”, amelyben az állam az ENSZ közreműködésével korlátozott időre és kontingensekben, előre meghatározott létszámú csoportokban befogad embereket.

A fokozottan védelemre szoruló embereket, „az időseket, a megerőszakolt asszonyokat és a gyerekeket kell Európába hoznunk és nem a 18 éves fiatalembert, aki egy törökországi táborban is viszonylag jól tud boldogulni” – mondta Manfred Weber.

Pénzt is öntene Afrikába

Az EB elnöki tisztségére pályázó politikus hozzátette, hogy mindezt ki kell egészíteni egy gazdasági fejlesztési programmal, egy „Marshall-tervvel”, amely Afrika felemelkedését szolgálja és ki kell dolgozni egy tervet a Földközi-tengeren folytatandó embermentő műveletekre.

Egy egész rendszert kell létrehozni, a műholdas és a dróntechnológia bevetésével is biztosítani kell, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a hajótöröttek mentése, az afrikai oldalon fekvő államoknak pedig segíteniük kell, hogy „az emberek ne szálljanak be a halálhajókba” – mondta az EPP csúcsjelöltje.

(MTI)

A belső ellenség hangja: Weber a muszlim invázió idején a hazájukat védeni akaró nacionalisták ellen hirdet harcot

Weber addig népszavaztatná a briteket, amíg az EU-ban maradás mellett döntenek

A budapesti Soros-keltető megmentése az újnáciktól, nacionalistáktól Európát féltő Weber legfontosabb feladata

Weber inkább nem lesz EB-elnök, ha a Fidesz voksain múlik, mert nem akar "jobbos" szavazatokkal nyerni

Weber legújabb ötlete szerint csak az a párt kaphatna EU-s pénzt, amelyik behódol a vezetésnek

Orbán Weberéknek: garantáljuk, hogy a CEU tovább oktathat és kutathat Magyarországon

Orbán bocsánatot kért azoktól, akik magukra vették az idiótázást

Weber: nem volt semmiféle tárgyalás, egyszerűen megmondtam Orbánnak, mit kell tennie

Manfred Weber és a hasonszőrű uniós káderek igazi értékrendje

A "keresztényszociális" Weber a CEU-n kezdett, majd a zsinagógában tartott sajtótájékoztatót


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »