Orbánék elszámolták magukat: már áprilisban meghaladtuk az egész évre tervezett hiánycélt

Április végéig 2597,5 milliárd forint a költségvetés hiánya – derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön kiadott gyorstájékoztatójából.

Mint arra a hvg.hu felhívta a figyelmet,

eredetileg egész évre 2514,8 milliárd forint hiánnyal számolt az Orbán-kormány, de az adatok szerint ezt már most 3,2 százalékkal túlléptük, és csak áprilisban 259,2 milliárd forinttal nőtt a hiány.

"A kormány erősíti a költségvetés stabilitását"

Április végéig a kamatkiadásokra fordított kifizetések 1507,8 milliárd forintot tettek ki, 632,4 milliárd forinttal többet az előző évi azonos időszaki teljesítésnél. A kamatkiadások év eleji megugrása a lakossági kötvények kamatfizetésében történt változások miatt tapasztalható, tekintve, hogy a Prémium Magyar Állampapír sorozat kamatfizetési időpontja az első negyedévre került – írta a tárca "A kormány erősíti a költségvetés stabilitását" címmel kiadott közleményében.

Hírdetés

Azt is hozzáfűzték: „A kormány elkötelezett a hiány és az adósság csökkentése mellett, ezért folyamatosan figyelemmel kíséri a költségvetés alakulását, ennek érdekében döntéseket is hozott: a kormány a 4,5 százalékos kitűzött hiánycél elérése érdekében 675 milliárd forintnyi állami beruházást ütemezett át, miközben több ezermilliárd forintnyi fejlesztést még idén megvalósít.”

(Címlapkép: Alfahír grafika)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »