Orbán Viktort támadta Szlovákia magyar származású kormányfője

Orbán Viktort támadta Szlovákia magyar származású kormányfője

Elég volt!

Ódor Lajos az Atmosféra fesztiválon a Denník N által szervezett pódiumbeszélgetésen elmondta, szerinte Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői kijelentése, amelyben Szlovákiát Magyarország elszakított országrészének nevezte, arra szolgált, hogy üzemi hőfokon tartsa a választóit – számolt be az Új Szó magyar nyelvű szlovákiai napilap. 

Általában ezeket a dolgokat mondja ott, ahova jár. Nem gondolom, hogy extrém súlyt kell ennek tulajdonítani, de nálunk választási kampány van, ezért tízszer annyira rezonál minden, mintha tavaly mondták volna. Politikai nyilatkozatként tekintek erre, ami nem túl szerencsés számunkra, és a szlovákiai magyar kisebbségre nézve sem.

– jelentette ki Szlovákia miniszterelnöke, aki elmondta, hogy nem lát problémát a nemzetiségek között Szlovákiában, és kár volna ezeket a témákat újra megnyitni.

A lap szerint a pódiumbeszélgetésen Ódor elmondta, hogy a magyar miniszterelnök nem maradt teljesen magára az uniós csúcstalálkozókon, de a nézeteivel jobbára egyedül van. 

Amiket ők keresztül akarnak vinni, azokkal vagy egyedül vannak, vagy annyi ország támogatja őket, amennyit egy kezemen meg tudok számolni. A pozíciója tehát nem túl kellemes

 – mondta Ódor.

 A szlovák miniszterelnök kijelentéseire reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebookon. Menczer Tamás védelmébe vette a magyar miniszterelnököt, és elmondta, 

Hírdetés

Az összes nemzetközi válsággal kapcsolatban kiderült, hogy Orbán Viktornak van igaza. Ezért van a nemzetközi politikában sokkal nagyobb súlya annál, amekkorát Magyarország mérete indokolna.

Hozzátette: Orbán Viktor több mint harminc éve élvonalbeli politikus, ez a 18. éve miniszterelnökként. Orbán Viktor nem kapta a miniszterelnöki széket, hanem négyszer nyert egymás után kétharmaddal. Hangsúlyozta: Orbán Viktor mögött magyarok milliói állnak. A nem magyar támogatókról nem is beszélve – jegyezte meg.

Néhány nappal korábban, egy másik szlovák politikus, Rastislav Kácer volt szlovák külügyminiszter is bírálta a miniszterelnököt. A bukott külügyminiszter Magyarország külpolitikájáról és Orbán Viktornak az elszakított területekkel kapcsolatos kijelentéseiről nyilatkozott. A korábbi tárcavezető szerint az orosz elnök nagyon hasonló érvek alapján támadta meg Ukrajnát, mint amilyeneket Orbán Viktor és a „hozzá hasonló nacionalisták és irredenták” évek óta terjesztenek. − Itt nem vesszük észre, kevéssé figyelik, a média kevés figyelmet fordít rá. A diplomácia felfigyel rá, csak nem akarunk nyilvánosan konfrontálódni, mindig is csendben kezeltük a dolgokat – mondta az interjúban Kácer, 

aki Orbán Viktor politikáját és kormányzását fenyegetésnek nevezte, Vlagyimir Putyinéhoz hasonlította, és biztonsági kockázatnak minősítette a környező országokra nézve.

Az egykori külügyminiszter szerint a szlovák belpolitikában egy veszélyes „koktél” van kialakulóban, a szlovák politika nagy része ugyanis a magyar miniszterelnökkel és az orosz elnökkel egyaránt szimpatizál.

Rastislav Kácer Magyarországot olyan országként írta le, amelynek vezetése már az ukrajnai háború kitörése előtt is állandóan Moszkvába járt, és azokat az érveket használta, amelyeket a Kreml propagandagépezete szokott.

A volt külügyminiszter rámutatott a V4-eken belüli problémás együttműködésre is Magyarországgal, ahol szerinte Magyarország politikailag távol áll a többi V4-országtól, egy miniszteri vitában V3 plusz 1 formátumnak nevezve azt.

Magyarország helyzetét is értékelte a bukott külügyminiszter, akinek a véleménye szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elszigetelődött. Kácer szerint Orbán Viktor az EU összeomlására számít, nem hisz az európai integráció jövőjében, és egy alternatív forgatókönyvre is készül.

Borítókép: Ódor Lajos, az új, szakértői szlovák kormány magyar nemzetiségű miniszterelnöke (Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna)

www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »