Orbán Viktort gyászolja, Soros Györgyöt áldja Iványi Gábor

A strasbourgi emberi jogi bíróság ítélete szerint az államnak a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek (MET) csaknem egymilliárd forintot kell fizetnie kártérítésként.  

– Illetlen lenne annak örülni, hogy elítélték a magyar államot – mondta Iványi Gábor, a MET vezetője a 168 órának adott interjújában. Mint mondta, ez az intézményrendszer életben maradásának záloga.  

– Talán év végén vagy 2018 elején juthatunk hozzá a pénzhez – mondta Iványi Gábor. És hogy mihez kezdenek majd vele? – Lényegében már elköltöttük. Azt a pénzt kapjuk most vissza, amit az elmúlt években loptak ki az intézményeink működtetéséből. (…) Csaknem ezer alkalmazottunk van, szolgáltatásaink tizenöt-húszezer emberhez érnek el. (…)

Megfogalmazása szerint „Isteni csodákkal” sikerült elkerülni eddig a csődöt. 

A MET nem kevés pénzt költ az interjú alapján jogászokra és perekre: 

Három jogtanácsost alkalmazunk, és szerződésben állunk egy ügyvédi irodával is. Kéttucatnyi peres ügyünk van folyamatban a magyar állammal szemben

– folytatta a lelkész, aki egy másik kérdés kapcsán elmondta: – Megalázó és elfogadhatatlan jogszabály készül, amely megpróbálja egymás ellen fordítani a civileket.

Soros Györggyel kapcsolatban kijelentette: 

Hírdetés

Tőle is kaptunk már támogatást. Isten áldja őt érte. 

És akkor jöjjön az interjú lényege, Orbán Viktor és a vele való kapcsolat:   

– A Biblia szerint a király bölcsességét a tanácsosok sokasága biztosítja, sőt az igazán bölcs uralkodó még az ellenségeitől is tanul. Úgy tűnik, a jelenlegi kormányfő ezt elfelejtette és nem is igényli. 

Bár Iványi Gábor keresztelte a kormányfő több gyermekét, nem kezdeményez találkozót, mert úgy érzi, nem neki kell magyarázkodnia, nem ő változott meg.

– Gyászolom őt, és nehezen dolgozom föl, ami történt.

Pontosan emlékszem, mit gondoltam Orbán Viktorról 1989-ben. Előttem van, amint levezetett egy politikai fórumot, és én csak bámultam a frissességét, az energiáját. Romlatlan volt, bátor és tiszta beszédű.

El sem tudtam volna képzelni, hogy ez az ember, aki a lobogó szabadságvágy ikonikus alakjának tűnt, két évtizeddel később porig rombolja mindazt, amiért akkor közösen küzdöttünk – mondta Iványi Gábor, majd később hozzátette: – Nehéz mit kezdenem azzal a fájdalommal, hogy az a férfi, akit valaha sokra tartottam, megátalkodottan, két lábbal tipor mások jogain, gúnyt űz a leggyengébbekből, koncentrációs tábort épít fel a déli határon. Ha most találkoznék Orbán Viktorral, figyelmeztetném, hogy ez a kárhozat útja. (…) A megtérésre a környezetéből Balogh Zoltán lelkésznek is is figyelmeztetnie kellene. Más kérdés, hogy jelenleg

Balogh miniszter is a kárhozat útját járja, arról előbb valakinek őt is le kellene térítenie. 

Az interjú végén elmondta: eddig soha nem sikerült békében-nyugalomban élnie, elesett emberekért harcol, mint valaha Mózes. 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »