Orbán Viktort dicséri a liberális sajtó

Még a liberális sajtóban is Orbán Viktort dicsérték a Merkellel való találkozóját követően. A francia Liberation például azzal kezdte beszámolóját, hogy a német kancellár migrációs politikája mekkora fordulatot vett 2015-höz képest, mint írják: Angela Merkel szavai és tettei nincsenek összhangban, mást mond, mint amit tesz.

A Politico „kellemetlen találkozóként” jellemezte a csütörtöki megbeszélést, a cikk alatt megjelent kommentek alapján pedig egyértelműen látszik, hogy Merkelben csalódtak a lap olvasói, akik közül néhányan arra emlékeztetik Bayer Lilit – aki rendszeresen publikál a Politico-ban Orbán-ellenes cikkeket –, hogy elfelejtett a most megjelent írásában párhuzamot vonni az 1930-as évek és a német kormány által javasolt új bevándorló internáló táborok között, ahogyan azt Magyarországon éppen csak néhány évvel ezelőtt tette.

„Milyen kínos”- írja a kommentelő. Érdekes adalék, hogy az olasz lapok többsége is egészen másként értékelte a megbeszélést, mint a Politico, Az Il Comizo szerint ugyanis végre tisztázta nézeteltéréseit a magyar és a német vezető, majd azt is megemlítik, hogy 2016-ban, Merkel diplomáciai támadást indított Magyarországgal szemben, mert „emberellenesnek” tekintette azt a módot, ahogyan Ausztria lezárta a „balkáni útvonalat ”, amelyet a legtöbb görögországi bevándorló használ Észak-Európa felé.

Hírdetés

Orbán teljesítményét pedig hatalmas sikerként könyvelte el a hétvégi EU-csúcson született megállapodás miatt. A spanyol lapok Orbán Viktor növekvő népszerűségét már a szalagcímekben hirdetik, mint írják: más országokban drámai bizonyítékot vet fel Angela Merkel és barátai sikertelensége miatt, akik most már a múltbeli katasztrofális döntéseik miatt szembesülnek.

A Spiegel szerint a „kedves Viktor”, ahogyan azt a kancellár nevezi, az elmúlt években egyre inkább magabiztos politikussá vált. „Otthon politikailag szinte vitathatatlan a fölénye, az úgynevezett visegrádi államok nem hivatalos vezetője Közép- és Kelet-Európában, egy Németországhoz szorosan kapcsolódó ország kormányfője” – jellemezték a magyar miniszterelnököt, hozzátéve, hogy Magyarország egy jó modell arra, hogyan kell felvenni a harcot az illegális migrációval szemben.

Talán az sem meglepő, hogy a Twitteren Orbán Viktorról úgy írnak, mint Európa új vezetőjéről, a felhasználók többsége a magyar miniszterelnök migrációs politikáját látja a válság megoldásaként.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »