Orbán Viktorék luxusára mindig van pénz

Orbán Viktorék luxusára mindig van pénz

A kormányt és az állami szerveket is ellátó csúcsszerv, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság összesen nettó 38,2 milliárd, azaz bruttó 48,6 milliárd forint értékben kötött keretmegállapodást új autók beszerzésére – vette észre a Magyar Hang. A lap szerint a beszerzés nem uniós forrásokat használna, azaz a központi költségvetés adóbevételeit használnák erre. Az április 11-én megkötött és most kihirdetett szerződések időtartama 8 évre szól, ebből azonban két évig lehet autókat és szervizcsomagokat rendelni, a kárjavításra szóló garancia pedig hat évig tart.

Azt nem tudni, hány darab autót vesznek, és az sem derült ki, kik kapják az új járműveket, de

az alsó-közép kategóriájú, ügyintézői feladatok ellátására alkalmas személygépkocsitól a pick up terepjárókig, és a városra tervezett „emelt terepjáró képességű” járművekig mindenféle típusra szükség lesz.

Beszédes, hogy az államtitkárok és miniszterek által is használt felső-középkategóriás autóra (7-es és 8-as besorolás) bruttó 11 milliárd forintot szán a kormányzati beszerző, míg az alsó-középkategóriás kocsikból bruttó 1,1 milliárdért vásárolnak be – írja a polgári konzervatív lap.

Hírdetés

A Magyar Hang számításai szerint

a közbeszerzés zömét a Porsche-csoport cégei nyerték el bruttó 34 milliárd forint összegben,

ők 7. osztályú, felső-közép kategóriás autóként a Skoda Octavia Essence 1.5-öt, míg a 8.osztályban a Skoda Superb Essence típust ajánlották meg – előbbit darabonként nettó 19,2 millió (bruttó 24,4 millió) forintos, utóbbit nettó 23,4 millió (bruttó 29,7 millió) forintos áron.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »