Orbán Viktor: van egy nagy laboratóriumunk, úgy hívják, hogy Ausztria

Orbán Viktor: van egy nagy laboratóriumunk, úgy hívják, hogy Ausztria

Van Magyarországnak egy nagy laboratóriuma, úgy hívják, hogy Ausztria – mondta péntek reggel a Kossuth rádióban a miniszterelnök, ismertetve a kijárási korlátozások meghosszabbításának hátterét.

A kormányfő nagycsütörtökön bejelentette: korlátlan ideig meghosszabbítják a két hete életbe lépett kijárási korlátozásokat – ezt a döntést hetente vizsgálják felül -, emellett húsvét napjaira a polgármestereknek szigorító jogosítványokat adott a kezébe a kormány.

„Fontos a döntések tartalma és ütemezése is, de minden információ birtokában kell lenni” – indokolta a miniszterelnök, hogy miért vártak ilyen sokáig a kijárási korlátozások meghosszabbításának bejelentésével. Elmondta,

gondolkodtak a kabinetben még arról is, hogy még szigorúbb intézkedéseket vezetnek be,

különös tekintettel az idős emberek védelmére.

Végül úgy döntött, hogy ahol helyben indokolt, ott a polgármesterek egyedileg dönthetnek szigorúbb kijárási intézkedésekről húsvéthétfő éjfélig.

Azért sem szigorítottak, mert

„egy háromszáz fős településen” nincs olyan probléma, mint például a Margitszigeten.

„Van egy nagy laboratóriumunk, úgy hívják, mint Ausztria, oda hamarabb ért a fertőzés Olaszországból, mint ide, így mi már az osztrák intézkedések és hatásuk ismeretének birtokában tudunk döntéseket hozni.”

A Szent János Kórházban tett látogatásáról szólva elmondta, ez nem egyedi eset volt, „ha innen felállok, akkor is kórházba fogok benni”, az „ösztöne súgja ezt”, hogy így kell tennie.

Hírdetés

Figyelmeztetett, a tömeges megbetegedést egyelőre sehol sem sikerült elkerülni, úgyhogy Magyarországnak is erre kell felkészülnie: a lélegeztetőképek számát például 2000-ről 8000-re növelik, de több az ágy és a gépekhez értő egészségügyi dolgozó is.

„Én nem úgy mérem a sikert, hogy megússzuk-e, hanem hogy milyen ütemben érkezik a tömeges megbetegedés szakasza”

– szögezte le; nem akarja, hogy olyan állapotok legyenek a magyar kórházakban, mint a spanyol vagy az olasz intézményekben.

Gazdaságvédelem

A gazdaságvédelmi programról szólva elöljáróban elmondta, most nem figyel „a rejtélyes londoni elemzőkre”, és az ellenzéket is nehéz tisztelnie, amikor „még egy idősotthon üzemeltetésével sem tud megbirkózni” – utalt arra, hogy a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban végigsöpört a járvány, és többen meg is haltak már ott.

Viszont a kormány nem adhatja fel szerinte azt a célt, hogy mindenkinek munkája legyen, és meg kell védeni a 2010 óta járt út eredményeit is. „Fölhatalmazásunk van erre. Van egy tervünk, talán a magyar gazdaság történetében nem is volt ilyen. Higgyünk ebben, hogy működni fog,

néhány hónap múlva remélem, azt tudom mondani, hogy na, látják!”

– ecsetelte.

A terhek kimérésével – mint részletekbe menve elmondta – óvatosan kell bánni, ezért tesznek most nagyobb terheket a multinacionális cégekre. „Nem tud mindenki ugyanakkorát vállalni, de mindenkinek kell, a pártoknak, az önkormányzatoknak. Ha mindenki vállal valamit, ennek a tervnek meglesznek a pénzügyi alapjai. Amikor bevezettük a bankadót meg a multiadót, nagy volt a hangzavar, 2-3 év múlva pedig mindenki azt mondta, hogy megérte. Optimista vagyok, néhány hónap múlva visszatalál a gazdaság helyes ösvényre, nem lesz olyan nagy a visszaesés, mint sokan mondják, igaz, olyan optimista sem vagyok, mint a jegybank, amely 2-3 százalékos növekedést még lehetségesnek is tart” – jelezte.

A spekulánsok elkerülését kulcsfontosságúnak nevezte ebben a helyzetben:

ha jó biciklink van, akkor rendben vagyunk a támadó kutyákkal szemben

– vont hasonlatot. „Tartani kell a költségvetési hiányt, 2,7 százalékban határoztam meg, 3 százalék a vörös vonal szerintem” – fűzte hozzá.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »