Orbán Viktor válaszát nem teszi majd zsebre a Jobbik frakcióvezetője

Kisnyilasoktól nem fogadunk el erkölcsi kioktatást – mondta Orbán Viktor a Jobbik frakcióvezetőjének adott válaszában a parlamentben. A DK elnökének pedig az őszödi beszédből vett idézettel válaszolt a miniszterelnök.

Mint ismert, a hétfői parlamenti ülés sem múlt el botrányos jelenetek nélkül, a prímet kétségkívül Hadházy Ákos obszcén feliratú táblája jelentette.

Az ellenzéki padsorokból érkező hangzavarban válaszolt a felvetésekre a miniszterelnök a Parlamentben. A Jobbiknak azt mondta, tőlük nem fogad el erkölcsi kioktatást – írja az Origo.

– Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten, szeretném világossá tenni, hogy kereszténységből és erkölcsi kioktatásból bár jó tanácsokra mindig szükségünk van, kisnyilasoktól ilyet nem fogadunk el.

A kormányfő szerint a Jobbikra már csak azért is tökéletesen illik a kisnyilas jelző, mivel ha az érdekeik úgy kívánták, akkor rögtön összeálltak a kommunistákkal.

Hírdetés

A politikus egy narancsos buktát és egy tízparancsolatot hozott a kormányfőnek, amit párttársával Szilágyi Györggyel a kormányfő asztalára tettek.

Orbán Viktor minderre reagálva a magyar kisnyilasok frakciójának címezve felolvasta a Pongrácz-család közleményét, ebben felszólították a Jobbikot, hogy ne vegyék többé a szájukra Pongrácz Gergely nevét, aki forog a sírjában a Jobbik árulása miatt. A Gyurcsány Ferenccel a parlament lépcsőjén esküdöző és nemzeti ünnepünkön Dobrev Klárával egy színpadra álló Jakab Péternek és pártjának nincs többé keresnivalója a Corvin-közben. Hajrá magyarok! – zárta felszólalását a kormányfő.

Orbán Viktor a vita során a DK-nak Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéből idézett.

– Most idézem a DK elnökét. Nyilvánvalóan, hivatalban lévő miniszterelnökként, nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Második idézet, majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este. Nem tudunk önöktől morális kioktatást elfogadni – idézte Gyurcsány Ferenc elhíresült szavait a kormánnyfő.

A miniszterelnök a szíriai konfliktusról azt mondta, annak kapcsán nemzeti érdekeket kell megfontolni, hiszen Törökország és az Európai Unió között 96 ezer migráns tartózkodik, akik Magyarország fel indulhatnak.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »