Orbán Viktor tájékoztatta a kormánytagokat a személyi változásokról

Megtartották a választás utáni első kormányülést, amelyen információnk szerint Orbán Viktor a személyi változásokról tájékoztatta a kormánytagokat. Az ülésre érkező politikusok nem kommentálták a sajtóban megjelent találgatásokat. Egyedül Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szólalt meg, ő azt mondta, hogy tárcájánál több államtitkári poszton változtatás lehet.

Martonyi János a vasárnapi választás után megerősítette, hogy az új kormányban már nem ő lesz a külügyminiszter. Utóda Navracsics Tibor közigazgatási miniszter lehet, de az Origo szerint létezik olyan forgatókönyv is, hogy csak néhány hónapot tölt el ezen a poszton. A miniszterelnök-helyettest jelölné ugyanis a kormány az ősszel megüresedő uniós biztosi posztra. Navracsics Tibort először két éve kérte fel a külügyminiszteri posztra Orbán Viktor, akkor azonban nem vállalta, mert végig akarta vinni a megkezdett közigazgatási reformot.

Információink szerint a nemzetgazdasági tárcát továbbra is Varga Mihály irányíthatja majd, így nem lesz külön pénzügyminisztérium. De biztosnak látszik a harmadik Orbán-kormányban Pintér Sándor belügyminiszter helye is.

Hírdetés

Szintén maradna a vidékfejlesztési minisztérium élén Fazekas Sándor. Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár a Népszabadság információi szerint ugyanakkor visszatérne a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének. Ha a kormányfő így dönt, Rogán Antal lenne a miniszterelnökségi államtitkár. „Megválasztottak parlamenti képviselőnek, nekem ennél nagyobb megtiszteltetés nincsen. A munkámat pedig, amit 2010-ben meg 2012-ben kaptam, azt elvégeztem” – mondta Lázár János.

A távozók között emlegetik az elmúlt napok találgatásaiban Hende Csaba honvédelmi és Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert. „A miniszterelnök úr, jelezte már többször, megkezdi a tárgyalásokat a miniszterekkel. Mindaddig, amíg vele nem beszéltem, nem szeretnék nyilatkozni. Egy dolog bizonyos, ez abszolút az ő döntésétől függ” – mondta Németh Lászlóné.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető Balog Zoltánnak viszont már kész tervei vannak a folytatásra. A tárcavezető elmondta: csúcsminisztériumában Soltész Miklós szociális államtitkár kivételével mindenki lecserélődhet. „Bízom benne, hogy még ennél is jobb csapat lesz. Úgy illik, hogy leülök azokkal, akiket érint ez a dolog. Részben ezt már megtettem, de mégis csak úgy szebb, ha az ember személyi ügyekről dönt, akkor a személyekkel beszél először” – mondta Balog Zoltán.

Az új országgyűlésnek az alaptörvény szerint a parlamenti választástól számított harminc napon belül, vagyis május 6-áig kell megalakulnia, az új kormánynak pedig az ettől számított 40 napon belül kell hivatalba lépnie.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »