Orbán Viktor szerint a koronavírus-járvány második hullámát "megfékeztük"

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában ismét folytatta a világjárvány és saját teljesítményének különös színben való bemutatását. 

Emlékezetes, mondott ő már olyat is az állami rádióban, hogy mindenkit meggyógyítanak, aki megbetegszik – aztán utána érkezett a kínos magyarázkodás. 

Most azt rögzítette:

a koronavírus-járvány második hullámát „megfékeztük”, és most az a feladat, hogy ne tudjon elindulni egy harmadik hullám.

A kormányfő a második hullámról úgy fogalmazott,

„sikerült leszorítanunk, ha még nem is semlegesíteni, de most már földharc van, (…) levittük a birkózószőnyegre”.

Orbán Viktor nehéz kérdésnek nevezte, hogy a vakcina érkezése előtt lehet-e lazítani a korlátozásokon, mivel ha nem érkezik meg időben az oltóanyag, akkor egy újabb fertőzési hullám indulhat.

Hírdetés

„Nyitni is szeretne mindenki, nagy bennünk a vágy, hogy megszabaduljunk ettől a nyomorúságtól, ugyanakkor, ha nem jól ütemezünk, akkor még egy harmadik hullám is bekövetkezhet”

– mondta.

Nincsenek milliók

Az oltással kapcsolatban hangsúlyozta: Magyarország technikailag készen áll a koronavírus elleni oltások tömeges és gyors beadására, amennyiben nagy mennyiségben érkezne vakcina az országba.

Orbán Viktor elmondta: jelenleg 35 ezer ember beoltására alkalmas vakcina áll rendelkezésre, amelyet a kormány oltási terve alapján az orvosok és más, az egészségügyben dolgozók kapnak meg elsőként.

Kiemelte, amennyiben hirtelen több millió vakcina állna rendelkezésre, akkor azok beadása a több mint tízezer választási helyszínen történhetne meg, az állampolgároknak tehát oda kellene menniük, ahol szavazni szoktak.

Orbán Viktor megjegyezte ugyanakkor,

mostani tudásuk szerint nem várható rövid időn belül több millió vakcina,

mivel jelenleg a gyártók sem tudnak megbízható szállítási mennyiségeket és időpontokat mondani.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »