Orbán Viktor: Soros György egy tehetséges magyar honfitárs – aki pedig itt szeretne élni, nem lehet antiszemita

A miniszterelnök egy osztrák lapnak adott interjút, amelyről a HVG közölt összefoglalót.

Európa csak akkor stabil és sikeres, ha Európa európai marad – mondta Orbán Viktor miniszterelnök egy osztrák híroldalnak adott interjújában. Az oe24.at oldalon vasárnap megjelent interjúban Orbán Viktor a jövő évi EP-választásokról azt mondta: az európai nemzetek most először szavaznak közösen egy közös témáról. Az egész kontinenst érintő téma a migráció, a választási kampányban mindenhol ez lesz a központi kérdés, és reméli, hogy erősebb lesz a hangja azoknak az embereknek, akik nemzeti identitásukat, csakúgy mint keresztény szokásaikat, meg szeretnék tartani és védeni.

A miniszterelnök szerint jó lenne, ha Európa egy hangon mondaná: Európa az európaiaké.

Orbán Viktor szerint, aki itt szeretne élni, annak ezt el kellene fogadnia, és nem lehet antiszemita. Úgy fogalmazott: „Ha azonban nem mondjuk meg világosan, hogy ez az elvárásunk, akkor nem fogják tisztelni a mi kultúránkat, és a kultúránk el fog pusztulni. Akkor káosz lesz.”

A miniszterelnök azt mondta, az Európai Unió, amelybe Magyarország belépett, „Helmut Kohl Európája volt”. A német kancellár nem akarta engedni, hogy Brüsszel „birodalommá változzon”. Az EU viszont azóta más útra tért. Reményét fejezte ki, hogy „visszatérünk Kohl Európájához”, mert akkor sikeresek leszünk.

Egy bók a hozzá hasonlóan zsidóseggnyaló osztrák kollégának

Sebastian Kurz osztrák kancellárról Orbán Viktor azt mondta: az osztrákok örülhetnek, hogy van egy „fiatal és mégis tapasztalt” kancellárjuk. Az uniós elnökséget olyannak látja, ahogy azt az osztrákoktól mindig megszokta: diplomatikus elegancia és sok bátorság.

Kitért arra is, hogy a migrációval kapcsolatban az osztrák és a magyar álláspont hasonló: a segítséget kell Afrikába vinni, és nem a problémákat Európába hozni. Azt is elmondta, Sebastian Kurz – még külügyminiszterként – „azonnal megértette, hogy ennek a válságnak a megoldására csak egyetlen egy lehetőség van, méghozzá a balkáni útvonal lezárása”.

Hírdetés

Mindketten ugyanahhoz a nemzethez tartoznak

Orbán Viktor az interjúban azt mondta: olyan ember szeretne lenni, akinek a döntéseit a magyarok támogatják és tisztelik. „Ha mellesleg még jó ember is vagyok, akkor jó, de nálam első helyen a Magyarország iránti felelősség áll” – közölte a miniszterelnök.

Orbán Viktor az interjúban azt mondta: Soros György (George Sorosról van szó – a szerk.) egy „tehetséges magyar honfitárs”, de megjegyezte: nincs jó véleményük egymásról. Ugyanakkor mindketten ugyanahhoz a nemzethez tartoznak, és „mi, magyarok senkit nem diszkriminálunk a vallása miatt” – tette hozzá arra a felvetésre reagálva, hogy a Soros-kampány kritikájával kapcsolatban „még az antiszemitizmus vádját is hallani lehetett”.

A miniszterelnök azt mondta: Sorossal békés vitáik voltak addig, amíg szervezetei nem kezdték el finanszírozni a migránsokat, arra bátorítva őket, hogy jogellenesen lépjék át a magyar határt.

A CEU Bécsbe költözésével összefüggésben a miniszterelnök kiemelte: a CEU-nak csak teljesítenie kell az összes törvényi rendelkezést, mint minden más egyetemnek Magyarországon. Orbán Viktor szerint Soros György (még az osztrák eredetiben is hibás a név – a szerk.) budapesti egyetemén folytatódni fog az oktatás, és diplomákat fognak ott osztani. „Ismerem Sorost”, ő nem az az ember, aki csak úgy elhagyja Budapestet – jegyezte meg Orbán Viktor. Ezzel együtt Soros Györgyöt tehetséges, de „veszélyes” embernek is nevezte.

Az interjúban a miniszterelnök azt is elmondta: a karácsonyt mindig családjával tölti. Úgy fogalmazott: Magyarországon a család az első.

Azt nem tette hozzá, bár sejthető, melyik családról beszélt.

(HVG nyomán)

Orbán: "Evidens, hogy Magyarország bűnös"

George Sorosnak minden pénzt megért a Fidesz – még az SZDSZ-nél is többet

Zsidó származásáról beszélt Orbán Viktor egy francia lapnak – a "magyar" sajtó persze elhallgatja


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »