Sikeresnek értékelte a magyar EU-elnökséget Orbán Viktor miniszterelnök, aki szombati évzáró nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta, még ellenfeleik is elismerték az elvégzett munka mennyiségét és minőségét.
Orbán Viktor a sajtótájékoztató elején együttérzését fejezte ki a németországi terrorcselekmény miatt a német népnek és az áldozatok családjainak. Hangsúlyozta: bár a politikai következtetések levonásával egy-két napot várni kell, ezek a jelenségek csak azóta vannak, amióta migrációs válság lett Európában.
Ezért Magyarország azt a tanulságot tudja levonni, hogy következetesen ki kell tartania amellett: nem szabad megengedni hazánk átalakulását egy olyan világgá, amelyben ilyesmi megtörténhet
– szögezte le.
A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de „ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam”, „itt volt a fél világ”, Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
Jelezte: a magyar elnökség politikai és nem bürokratikus megközelítést alkalmazott, mert három fontos, nyitott politikai kérdés – az orosz-ukrán háború, a schengeni övezet ügye és a versenyképesség kérdése – is az európai asztalon volt ebben az időszakban.
A háború ügyében jelezte:
a magyar elnökségnek semmilyen mozgástere nem volt, mert az Európai Unióban súlyos és mély véleménykülönbség van az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos stratégia ügyében.
Ennek ellenére úgy gondolta, hogy a helyzet súlyossága indokolja, hogy Magyarország békemissziót és békekezdeményezéseket tegyen.
Ezeket elválasztottuk az európai uniós elnökségtől, amiből ugyan fakadtak viták, de senki nem vitatja végül ma már, hogy Magyarországnak joga, szerintünk pedig kötelessége is volt békemissziókat indítani – tette hozzá.
Új realitás jön, új dolgok fognak történni – értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába.
A kormányfő azt mondta, az amerikai elnökválasztás után az európai elit semmilyen új realitásról nem vesz tudomást, pedig ha a január 20-án hivatalba lépő új elnök, Donald Trump a töredékét is megvalósítja annak, amit vállalt, a világ hatalmas változások előtt áll.
Érdemes lenne Európának rájönnie arra, hogy egy új realitásban fog élni, új dolgok fognak történni, olyanok, amelyekről korábban nem is álmodtak, legfeljebb a magyarok
– hangsúlyozta.
Orbán Viktor elmondta, ha véget ér a háború, akkor megszűnhetnek az európai gazdaságot gyötrő szankciók.
Hozzátette, Magyarország szerint a szankciókat minél hamarabb, minél szélesebb körben, ha lehet, teljesen fel kell számolni, ha ez sikerül, megszűnik az inflációs korszak és elindulhat végre a gazdasági fellendülés, visszatérhet a jólét Európában.
A nemzeti konzultációban 1 millió 252 ezer ember vett részt, ami azt mutatja, hogy a magyar közéletben, „van szufla, van érdeklődés”, ez pedig a kormánynak nagyon fontos, „ezen állunk, ez a talapzatunk, ez támaszt meg bennünket” – jelentette ki Orbán.
Orbán Viktor elmondta: a most lezárult nemzeti konzultáció középvonalában az új gazdaságpolitika, a gazdasági semlegesség, a konnektivitás stratégiája, az arra épülő gazdaságpolitika és az abból következő 21 pontos gazdasági akcióterv szerepeltek.
Kiemelte:
a nemzeti konzultáció lezárását követően olyan lépések történnek az új gazdaságpolitika jegyében, amilyenek korábban még nem voltak.
A munkaadókat segítik abban, hogy a fiataloknak támogatást nyújthassanak a lakbérek és a lakáskölcsönök fizetéséhez; a kisvállalkozások tőketámogatást kapnak, cserébe „hajlandóak voltak” elfogadni Magyarország történetének egyik legnagyobb béremelési programját, három év alatt ugyanis mintegy 40 százalékos minimálbér-emelést fognak végrehajtani – sorolta.
Az egyetemre járók mellett támogatást kapnak a munkásfiatalok is, és a következő év fontos fejleménye az is, hogy nemzetgazdasági jelentőségű mérettel rendelkező beruházásokat adnak át
közölte Orbán Viktor.
MTI
Nyitókép: Budapest, 2024. december 21. Orbán Viktor miniszterelnök évzáró nemzetközi sajtótájékoztatót tart a Karmelita kolostorban 2024. december 21-én. MTI/Máthé Zoltán
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »