Orbán Viktor: Ősszel Magyarország ellenfelei egyszerre lépnek fel a követeléseikkel

Orbán Viktor: Ősszel Magyarország ellenfelei egyszerre lépnek fel a követeléseikkel

Nem akarunk visszamenni a Gyurcsány-korszakba!

Nem akarunk visszamenni a Gyurcsány-korszakba!

Sorosék, a brüsszeli bürokraták és az amerikai demokraták az ősszel egyszerre lépnek majd fel hazánk ellen – vetítette előre Orbán Viktor mai beszédében. A miniszterelnök a parlamentben az őszi ülésszak kezdetén beszámolt a kormány nyári munkájáról, jelezte, hogy előrelépés történt a napelemek ügyében, és ha kell, újra beavatkozik az üzemanyagárakba is. Orbán Viktor jelezte, hogy nem akarunk visszatérni a Gyurcsány-korszakba. Szerinte Magyarország politikája elég stabil, gazdasága pedig elég erős, hogy letörje az inflációt, megvédje a nyugdíjakat, a fizetéseket és a következő évben ismét jelentős gazdasági növekedést érjen el.

– Jelentem az Országgyűlésnek, hogy sikeresen megrendeztük az ország legnagyobb sporteseményét, a budapesti atlétikai világbajnokságot – fogalmazott Orbán Viktor a parlamenti őszi ülésszakának nyitó ülésén. A miniszterelnök köszönetet mondott a verseny szervezőinek, valamint az önkénteseknek, és a számokat ismertetve kijelentette, a világbajnokság a rendezés költségeinek a dupláját hozta vissza Magyarország számára bevételként. 

– Mint tudják, a nemzeti kormány egyik kiemelkedő vállalása, hogy fenntartjuk Magyarország energiabiztonságát és felépítjük a függetlenségünket garantáló rendszert – húzta alá a kormányfő. Kiemelte, hogy Brüsszel úgy döntött, leválasztják Európát az orosz energiahordozókról, ami szerinte ellentétes Európa érdekeivel, azonban csökkenteni kell a brüsszeli döntés negatív hatásait, és alkalmazkodni a kialakult helyzethez.

Jelezte, hogy délről érkezik a magyar gázellátás fele, és mostantól közvetlenül is gázt vásárolunk Törökországtól. – Láthatják, hogy a kelet és a türk világ súlya és szerepe nőni fog. A magyar kormány ennek régóta tudatában van – rögzítette.

A miniszterelnök rámutatott arra is, hogy a egész világ versenyt fut a katari földgázért, az Európai Unió vezetői egymásnak adják a kilincset Dohában, és a katari emír budapesti látogatása sokat javított az esélyeinken ebben a versenyben. 

A magyar kormány ezeknek a folyamatoknak régóta tudatában van, az orosz–ukrán konfliktus rendezése érdekében tető alá hozott minszki egyezmény törékenysége a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt számukra. 

– Láttuk, ha Ukrajna nem adja fel a NATO-hoz való csatlakozás szándékát, csak idő kérdése, hogy egy újabb konfliktussal kelljen számolnunk, amely az Oroszországból érkező energiaszállításokat is veszélybe sodorja majd, ezért közép-ázsiai kapcsolatainkat baráti szintre emeltük, így az orosz–ukrán háború és az Északi Áramlat elleni terrortámadás nem állított bennünket megoldhatatlan feladat elé az ország energiaellátásában – fogalmazott Orbán Viktor. 

– Jelentem, a kormány elvégezte a házi feladatát és feltöltötte az ország gáztárát, az éves gázfogyasztás 60 százaléka rendelkezésre áll – rögzítette a kormányfő. 

– Öles léptekkel haladunk a megújuló energiaforrások tekintetében is: átvizsgáltuk a teljes elektromos rendszerünket, körülhatároltuk azokat a területeket, ahová hálózatfejlesztés nélkül nem tudunk napelem-kapcsolódásokat és termelést befogadni – jelentette be Orbán Viktor. Mint mondta, 

az átvizsgálás eredménye biztató, az országos hálózat tekintélyes részét megnyithatjuk, be tudjuk fogadni a lakosság napenergiáját. 

Hazánk 1990 óta úgy csökkentette a szén-dioxid-kibocsátását, hogy közben növekedett a gazdaság termelése. – Paks II felépítésével, a napenergia-kapacitásokkal és a tartalék erőművek felépítésével önállóvá tesszük Magyarországot; 4-5 évvel előrébb állunk, míg más országok most nyitják tucattal szénerőműveiket – utalt Németországra a miniszterelnök. Szerinte ironikus, hogy mindez a zöld vezetésű országban történik, míg Magyarország a klímabajnokok klubjához tartozik. 

 

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy most fejeződött be Budapesten a NATO innovációs hete. 

Jelezte, hogy idén már négyezren kötöttek szerződést a honvédséggel.

– Magyarország és a brüsszeli bürokraták között súlyos összeütközés alakult ki az ukrán gabonadömping miatt. Hazánk szállítási folyosót nyitott, hogy az ukrán gabona eljuthasson Afrikába, azonban becsaptak minket – ismertette Orbán Viktor.

Mint mondta, sikerült elérni, hogy európai beszállítási tilalom lépjen érvénybe, azonban az EU ezt feloldotta, ami tönkreteszi a magyar gazdákat. 

– Arra szólítjuk fel Brüsszelt, hogy álljon ki a közép-európai tagállamok között és ne árulja el Magyarországot se – nyomatékosította.

A kormányfő elmondta, hogy az ukránok évek óta sanyargatják a kárpátaljai magyar iskolákat. – Magyarország nem támogatja Ukrajna NATO-tagságát, amíg a korábbi törvényeket vissza nem állítják – tette hozzá.

 

A miniszterelnök ezután az inflációról is beszélt, értelmezése szerint a jegybank nem tud megküzdeni az infláció elleni harccal, így azt a kormány átvette tőle, ezzel a felelősség is a kormányt terheli . – Online árfigyelőt és kötelező árcsökkentést vezettünk be – ismertette. Leszögezte, hogy 

az év végére biztos, hogy tíz százalék alatt lesz az infláció. 

Hírdetés

– Mint tudják, a jegybank komoly adósságot halmozott fel az elmúlt években, amelyet nekünk, a költségvetésnek kellene kifizetnünk. Erre a költségvetés képes is, de csak akkor, ha súlyos pénzeket vonunk el gazdasági és társadalmi élet fontos területeiről – festette le a kialakult helyzetet Orbán Viktor. 

A miniszterelnök azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy ne ezt tegyék, hanem a jegybankot

mentsék ki szorult helyzetéből egy törvénymódosítással, 

amelyet a következő időszakban a kormánypártok benyújtanak, de részleteket erről egyelőre nem árult el.

Orbán Viktor az üzemanyagárakról is beszélt. Úgy fogalmazott, hogy ha a kereskedők nem tudják vagy nem akarják kordában tartani az árakat, akkor a kormány ismét be fog avatkozni. 

– A kormány döntéseket hozott annak érdekében is, hogy érdekeltté tegyük a megtakarítással rendelkező magyarokat, hogy megtakarításaikat fektessék a állampapírba, ez hasznos a költségvetés számára és a megtakarított pénzzel rendelkezőknek is, mert a hitelekért fizetendő kamatokat nem a külföldi hitelezőknek, hanem a magyaroknak adjuk oda – magyarázta a kormány nyár közepi döntését Orbán Viktor. 

Jelenleg a magyar államadósság kétharmada magyarok kezében van. A teljes államadósság 24 százalékát pedig a magyar háztartások tartják a kezükben.

 

– Magyarország mindent megtesz a béke érdekében, de sajnos folytatódik az orosz–ukrán háború, több tízezer ember esik áldozatul – mondta a háborúval kapcsolatosan Orbán Viktor. Úgy fogalmazott, hogy kimeríthetetlen türelemmel sürgetik a háború megállítását. – A diplomatáknak vissza kell venniük az irányítást a katonák kezéből, ha nem így lesz, hiába várják haza az asszonyok a fiaikat és az édesapákat, férjeiket – jelezte Orbán. 

– Akik a háború elől ide menekültek, biztonságot kaptak, a magyar kormány az ősszel sem fogja teljesíteni az ukrán kormány kérését, senkit sem fogunk visszakényszeríteni a háborúba – rögzítette Orbán Viktor. 

A brüsszeli bürokraták és magyarok közötti vita is folytatódni fog, mélyül és szélesedik. 

Orbán Viktor kiemelte, hogy amikor csatlakoztunk az EU-hoz, a tőke szabad áramlásáról volt szó, de a szerződésben egyetlen szó sincs migránsok befogadásáról. – Egyetlen ilyet sem fogadhatunk el. Nem migránstábor meg migránsgettó kell, hanem határőrizet – szögezte le. Mint mondta, európai megoldás csak akkor lesz, ha Brüsszelben megértik, hogy csak az léphet az EU területére, akinek a kérelmét elbírálták.

Jelezte, hogy további követeléseket is megfogalmaztak Brüsszelből. – Olyan időszakban vagyunk, amikor a Brüsszellel szembeni konfliktust csak a magyarok támogatásával tudjuk megnyerni. Brüsszel nem a magyar kormánnyal, hanem a magyar emberekkel áll szemben. 

Nem fogadjuk el, hogy brüsszeli bürokraták döntsék el, mekkora legyen az energia ára Magyarországon, de azt sem fogadjuk el, hogy az extraprofitadót kivezessék

– rögzítette a kormányfő. Mint mondta, a kamatstop kivezetése csak akkor lehetséges, ha az infláció és vele a kamatok jelentősen csökkennek, azonban ennek még nem jött el az ideje.

– Megszorításokról szó sem lehet. A rezsivédelmet meg kell tartani, a nyugdíjakat emelni kell, oda kell adni a nyugdíjasoknak azt az összeget, amivel magasabb lesz az infláció a vártnál, és az év végéig egyensúlyba kell hozni a béreket az árakkal, hogy 2024-ben a gazdaság és a bérek is újra növekedésnek induljanak – húzta alá Orbán Viktor. 

Felhívta a figyelmet, hogy Brüsszelnek inkább oda kellene adnia a magyaroknak járó forrásokat ahelyett, hogy további pénzt követelnek tőlünk a kölcsönök kamataira. 

– Ősszel Magyarország ellenfelei egyszerre lépnek majd fel. A Soros-birodalom, a brüsszeli bürokraták, az amerikai demokraták csupa olyasmit akarnak tőlünk, amit mi nem tudunk és nem is akarunk megadni nekik – jelezte Orbán Viktor. 

Azt akarják, mi is szálljunk be a háborúba, szállítsunk fegyvert és adjunk, adjunk még több pénzt Ukrajnának, de legalábbis járuljunk hozzá, hogy a mi pénzünket odaadhassa nekik.

Brüsszel azt akarja, engedjük be a migránsokat, és építsünk nekik migránsgettókat. Engedjük be a szexuális propagandát az iskolákba és mondjunk le az önálló külpolitikáról, adjuk fel az egyhangú döntés jogát a külpolitikai kérdésekben. 

– Azzal fenyegetnek, ha ezt nem tesszük, visszatartják a brüsszeli pénzeket és a Soros-birodalom pénztárán keresztül fizetni fogják a magyar baloldalt, vagyis a magyar kormány belföldi ellenfeleit – ismertette a kormányfő.

Ezt a költői kérdést is feltette beszédében Orbán Viktor. Szerinte Magyarország nem tartozik a Jawohl-országok klubjába, akik ha telefont kapnak Brüsszelből, csak annyit mondanak, „Jawohl!”.  

Ahogy a kormányfő fogalmazott: Magyarország nem engedi, hogy bárki korlátozza függetlenségét és szuverenitását. – Nem csak a józan  ész és a történelmi tapasztalatok miatt, hanem azért, mert az alaptörvény nem engedi ezt, sőt határozottan tiltja – tette hozzá.

Orbán Viktor jelezte, hogy a kormány álláspontja változatlan, fenntartják a korábbi ajánlatukat, miszerint mi nem követeljük, hogy tegyék magukévá a mi nézeteinket, cserébe azt kérjük, ők se kérjék ugyanezt tőlünk.

De választhatjuk azt is a kérdésre, hogy nem fogadhatjuk el a gazdasági törekvéseiket, mert nem mehetünk vissza oda, ahova Magyarország ellenfelei terelni akarnak minket: a Gyurcsány-korszakba. 

Amikor nem itt Budapesten, hanem Brüsszelben és Washingtonban döntöttek hazánk sorsáról, amikor az IMF itt ült a nyakunkon és megszorításokat írt elő. Amikor a bankok, az energiavállalatok és a távközlés mind külföldi tulajdonban voltak, amikor a hitelezés svájci frankban zajlott, amelybe családok milliói és kis híján az egész ország belegebedt. 

– Amikor elvettek a nyugdíjasoktól egyhavi nyugdíjat, az ápolóktól, orvosoktól, tisztviselőktől elvettek egyhavi fizetést, eltörölték a családtámogatásokat és a magyar családok fizették a legmagasabb rezsit Európában. Nem kérünk ebből, elég volt egyszer is – foglalta össze röviden Orbán Viktor. Tisztázta: 

Magyarország politikailag elég stabil, gazdasága pedig elég erős, hogy letörjük az inflációt, megvédjük a nyugdíjakat, a fizetéseket, a munkahelyeket és a következő évben ismét jelentős gazdasági növekedést érjünk el.

– Kívánok eredményes ülésszakot, színvonalas, jó szándákú és a haza érdekeit szolgáló vitákat és helytállást kinek-kinek a saját őrhelyén – zárta beszédét a kormányfő.

A miniszterelnök beszédét a Facebookon és YouTube-csatornáján is vissza lehet nézni. 

www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »