Orbán Viktor: Nem kell nekünk birodalmakhoz kapcsolódnunk, vagy oda betagozódnunk

Orbán Viktor: Nem kell nekünk birodalmakhoz kapcsolódnunk, vagy oda betagozódnunk

 „Nincs Európában még egy olyan nép, amely ilyen hosszú idő óta kormányon lévő politikai közösségnek akkora bizalmat tudna adni, mint amit most mi kaptunk a magyaroktól. Nagyon sokat kell dolgoznunk a következő években, hogy ezt megháláljuk” – mondta Orbán Viktor a Hír TV-nek adott exkluzív interjújában. Bayer Zsolt kérdésére, hogy a Fidesz újabb győzelme visszavonhatatlanul visszaigazolta-e az elmúlt 12 év kormányzati politikáját, a kormányfő jelezte, a politikában nincs olyan, hogy visszavonhatatlan.

Azt mondta, hétfőn délben már tart egy kormányülést, reggel pedig azon gondolkodik, mi a következő teendő, de egyelőre örül, mert a Fidesz úgy nyert, ahogy senki sem gondolta.

– fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor azt mondta, az elmúlt 30 évben megtanulta, hogy a győzelemért meg kell dolgozni, ezért külön megköszönte annak a több mint százezer önkéntesnek a munkáját, aki azt segítette, hogy vasárnap amikor fölkiáltanak, akkor ne Barabás legyen a végeredmény.

A kormányfő szerint ötödik kormányzásával újabb esélyt kapott az ország:

„Azt szeretnénk, ha az unokáink büszkék lennének arra, amit mi leteszünk az asztalra, és olyan unokákat szeretnénk nevelni, akikre majd büszkék lehetnek az ő unokáik, és ez így fog menni, amíg világ a világ. Erről szólt ez a mai választás, ez volt benne a misztérium”.  

Hírdetés

A kormányfő egyetértett Bayer Zsolttal abban, hogy – az ellenzék, Brüsszel és Washington álláspontjával ellentétben – a választás azt is igazolta, hogy a jövő a nemzeti reneszánszé.

„Nem kell nekünk birodalmakhoz kapcsolódnunk, vagy oda betagozódnunk, nem jön ki abból nekünk semmi jó, és még ha valami jó ki is jönne, akkor sem éreznénk jól magunkat a bőrünkben, hiszen szabadságszerető, a független Magyarországba szerelmes magyarok vagyunk”

 – fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor szerint Európában kétségkívül nagy a vita erről, de Közép-Európa és a Fidesz győzelme reményt ad az európai patrióták számára, hogy a hazaszeretet az nem a múlthoz, hanem a jövőhöz tartozik. Szerinte azok a nemzetek, amelyek nem jöttek rá, hogy erős kormányok, erős vezetők kellenek, nem nagyon tudnak válaszolni a modern kor kihívásaira, csak bukdácsolnak.

A kormányfő nagyon fontosnak, történelmileg beágyazottnak nevezte, hogy a magyarok összetartanak, ezt várják el a vezetőiktől, a politikusoktól is, ezért akár a hibáikat is megbocsátják.

Hír TV/Mandiner.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »