Hosszú távon mindig kifizetődik a megalkuvás nélküli munka és a tiszta fejjel meghozott döntésekhez való ragaszkodás.
Kádár János valamit jól belevert a magyarok fejébe, hogy mi kicsik, jelentéktelenek, ügyetlenek és buták vagyunk, és ha jót akarunk magunknak, nem szólunk bele a világ folyásába. Arra vannak sokkal méltóbbak, nyilván a Szovjetunió, de lényegében bárki, aki nem magyar. Kádár János meghalt, de az ő igéi itt maradtak. Számos ellendrukker kifejezetten károsnak tartja a magyar kormányzat diplomáciai törekvését, azzal érvelve, hogy az EU vezetői jobban tudják, miként kell ezt a mesterséget űzni, mi inkább húzzuk meg magunkat.
Orbán Viktor pedig elmegy a pápához, hogy a békéről tárgyaljon. Nem azt mondja, hogy Magyarország kicsi és tehetségtelen, hogy nincs atomfegyvere meg tengeralattjáró-flottája. A katolikus egyház a természeténél fogva a béke híve, Magyarország pedig természetes szövetségese az Apostoli Szentszéknek.
A magyar miniszterelnök nem hallgatott Kádár János károgására, hanem diplomáciai bravúrok sorozatával elindított egy mozgalmat, amely akár működhet is.
Az országok vezetőit érdekeltté kell tenni a békében. Meg kell győzni őket arról, hogy a háború csak veszteséget hozhat, és ideje az ideológiát, az ujjal mutogatást félretenni. Ez persze nem megy egy perc alatt. Ehhez tárgyalni, egyeztetni, beszélgetni kell, különböző módokon megpuhítani a harcias vezetőket, akik természetesen soha nem őszinték. Az idén júliusban végrehajtott békemisszió – amelynek során az orosz és az ukrán elnököt, Kína első emberét és a washingtoni NATO-csúcson a katonai szövetség tagjainak vezetőit látogatta meg, utoljára pedig Donald Trump republikánus elnökjelölttel egyeztetett annak floridai birtokán – világszerte meglepetést keltett, az önmagukat mesteri diplomatáknak tartó nyugatiak azonnal elítélték, hogy valaki bekavar az ő ügyeikbe.
Aztán kiderült, hogy Orbán Viktor jobban érzi ezt a szakmát, mint az önjelölt zsenik, és Trump visszatért a Fehér Házba, rengeteg mesterdiplomata nagy meghökkenésére és bánatára. Így pedig már teljesen másként veszi ki magát a békemisszió, amelyet a magyar miniszterelnök végrehajtott.
A bravúrra a koronát nem a pápával való egyeztetés jelenti, az csak akkor kerülne oda, ha sikerülne a fegyvernyugvást elérni. De láthatóan ébredezik a békepárt, amihez az kellett, hogy Orbán Viktor minden károgás ellenére végrehajtsa a lehetetlent.
November elején pedig lényegében az egész világ Budapestre látogatott, azok is, akik oly hevesen bírálták a magyar kormányfő törekvéseit, ezzel is bizonyították, hogy nem csupán hazug és önsorsrontó a Kádár-doktrína, de akik hajtogatják, azt érdekből teszik. Mert mit képzel Magyarország, hogy nem csupán nem hajlandó végrehajtani a bölcsek határozatait, de alternatív megoldásokon gondolkodik, és úgy viselkedik minden tekintetben, mint egy független állam, nem pedig mint egy vazallus? Ha pedig ezt Magyarország meg tudja tenni, akkor más is képes rá, nyilván csak akkor, ha van egy megfelelően tehetséges és tervezni képes vezetője. Mert azért sokkal kényelmesebb azt mondani: semmit se tehetünk, beszorítanak minket az uniós határozatok, a NATO, a kötelező hűség és persze a nemzet teszetoszasága. Vagyis senki se csinál semmit, ami mindig könnyebb, mint tenni valamit.
Hosszú távon mindig kifizetődik a megalkuvás nélküli munka és a tiszta fejjel meghozott döntésekhez való ragaszkodás. Abból végül stabil szövetségi rendszer, növekvő biztonság, jobb lehetőségek születnek, valamint egyfajta bizalom is másoktól, akik látják, hogy nem, ez a nép valóban nem kicsi, hanem akar valamit. Legyen az Orbán Viktor, Szoboszlai Dominik vagy Tóth Pál tatabányai buszvezető.
Mert Kádár János hazudott.
Sitkei Levente – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
