Orbán Viktor munkavacsorára indul Párizsba

Orbán Viktor munkavacsorára indul Párizsba

Munkavacsorára hívta meg Párizsba Orbán Viktor miniszterelnököt Emmanuel Macron francia államfő kedd estére – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan.

A kormányfő sajtófőnöke hozzátette:

Orbán Viktor a révkomáromi szlovák–magyar–szerb migrációs csúcstalálkozóról érkezik majd Párizsba, az Élysée-palotába.

A francia elnöki hivatal közlése szerint a munkavacsora fél 9-kor kezdődik.

Előbbiről maga Orbán is kirakott egy Facebook-posztot, melyben az áll: "Együtt küzdünk az illegális migráció ellen!"

Hírdetés

Ahogy arról a 24.hu beszámolt, a francia sajtó – szintén az államfői hivatalra hivatkozva – azt írta, hogy Orbán Viktor és Emmanuel Macron megbeszélésére Magyarország soros EU-elnöksége keretében kerül sor és lehetőséget ad a következő, Budapesten rendezendő uniós csúcs, valamint az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójának előkészítésére.

A munkavacsorán a két vezető áttekinti a magyar–francia kétoldalú kapcsolatokat is, különösen az energia-, a védelempolitika és a közlekedés területén

– írták.

(Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja Emmanuel Macron francia köztársasági elnök az Elysée-palota bejáratában 2024. június 26-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »