Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat.
Miskolcon a digitális polgári körök rendezvényének vendége volt Orbán Viktor Fidesz-elnök, miniszterelnök.
A több ezer megjelent emberek előtt elmondta, „van itt egy szerelmi történet”, ami hosszú, hisz 37 éve tartott először itt lakossági fórumot, akkor még kommunisták irányították az országot, ez ellen agitálni érkezett akkor a borsodi városba. Ezt követően hosszan sorolta a helyi politikai vezetők neveit, köztük is Pelczné Gáll Ildikót és a néhány éve elhunyt Kriza Ákost, aki még a halálos ágyáról is a várost irányította.
Felidézte azt is, hogy Wachsler Tamás szintén miskolci illetőségűként, építészként öltöztette új ruhába az ország egykori „parkolóját”, a ma már autóktól megszabadított Kossuth teret.
Megköszönte, hogy a miskolciak soha nem hagyták cserben, ezért rá továbbra is számíthat a város, „a szerelmi történet még nem ért véget”.
Kérdések, válaszok
Ezt követően kérdés-válasz formában folytatódott az esemény.
Sok a fejlesztés a városban, ennek ellenére csökken a lélekszám, a fiatalok elvándorolnak. Mit lehet tenni ez ellen?
Első helyen minden gyerekért az anyja meg az apja felel. Olyan emberek lesznek, amilyenekké a szülők nevelik őket. Nekem négy lányom van és egy fiam, ezért sok a szerencsém, de ez politikai problémákat is okozhat, szokták mondani, a fiatalok nem támogatják a kormányt. Kérem ezért a szülőket, hogy beszéljenek a gyerekeikkel a jövőről. Úgy véli a gyerekeket legjobban a sporton keresztül lehet nevelni, a sportban ugyanis van öltözői rend és van csapatjáték is. Aki a sportot támogatja, a fiatalok nevelését támogatja. Ami pedig a kérdést illeti: Miskolc a rendszerváltás vesztese volt, úgy érezte, hogy lefelé csúszik, a presztízse egyre lejjebb megy, mint Komlóé, Tatabányáé, Kazincbarcikáé, Dunaújvárosé és Ózdé. Miskolcnak ez volt a sorsa. De mit kínálunk most a városnak? A világ legkomolyabb technológiáit működtetik a modern iparvárosban, és 43 ezer új munkahelyet hoztunk itt létre. A szegénység 30 helyett most már csak 18 százalékos, átvállaltunk több mint 30 milliárd forint adósságot. De még nagyon sok a munka. Ami vonzóvá teszi Miskolcot, hogy komoly ipari fejlődés előtt áll, az itt lakók most könnyebben juthatnak saját lakáshoz, mint korábban, vannak jó iskolák és jó a szakképzés, a szakmunkások jól keresnek, rájuk lesz a legnagyobb szükség, lesz biztos állás. És itt az egyetemváros. Hadd menjenek kalandozni, de legyen hová visszajönni! A legfontosabb pedig, hogy ne vigyék el őket katonának, a Tisza és a DK a legnagyobb háborús uszító pártok közé tartoznak Brüsszelben. Nem a békefenntartók, hanem a háborúfenntartók közé igyekeznek.
A miskolciak mikor várhatnak nagy high-tech beruházást? Jó az úthálózatunk hozzá, autópályáink vannak.
A kínaiak, a Bosch, a koreaiak is összesen sok tíz milliárdos beruházással érkeztek ide. Úgyhogy a következő döntés a miskolciaké, hogy modern ipart akarnak-e vagy egy nagy beruházást. Ha eldöntötték, állunk rendelkezésre. Autóipar tekintetében a jövő az elektromos autózásé, igaz, az átállás lassabban megy végbe. Az első döntést önök hozzák meg! Van még egy részlet: a városnak nincs főtere, vannak viszont barnamezős területei. Az aranykapu nyitva van, be lehet rajta lépni, ha a város vissza akar venni területet, megkapja hozzá a támogatást.
Közoktatás: milyen segítséget kapnak a pedagógusokat segítő munkatársak? Valamint: ismerjük az ellenfeleinket, de mutassák meg a barátainkat, szövetségeseinket! Hogy állunk színészekkel a politikában?
Amikor Ronald Reagan elnök lett, azzal kezdte, hogy két dolgot utál, a kommunistákat és az adót, kérte, ezekkel kezdjenek valamit. Továbbá: folyamatos kommunikáció kell a tanárok és az oktatásirányítás között, tanárok tudják, mit szeretnének, az oktatásirányítás pedig, hogy mit lehet. Hamarosan 900 ezer forint lesz a tanárok átlagbére, jönnek is a tanárok. Barátok: fontos szövetségeseink vannak, partnerséget építünk mindenkivel. Az oroszokat nem nevezném barátoknak, de fontos partnerek, ahogy a törökök is. Ami az unión belüli barátokat illeti, az olaszokkal mély együttműködésben vagyunk, de ők nem mondják olyan gyakran, mint mi. Ők nem a Brüsszellel szembeszálláson keresztül érnek el eredményeket, hanem nagyobb országként ügyesebben. Giorgia Melonival már akkor együttműködtünk, amikor a pártja még csak 4 százalékos volt. Az EU-n belül velünk vannak a csehek és a szlovákok is, csak ezt a Benes-dolgot rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedő magyarok pedig a magyar kormánytól fognak jogi segítséget kapni. Szó lehet egy Kassa-Miskolc kötöttpályás összeköttetésről, ha szeretnék, a mi nemzetstratégiánkba beleilleszkedik.
Lehetnek-e még nagy tervei a Fidesznek a háború árnyékában?
Házat homokra nem szabad építeni, minden nagy tervnek kell, hogy legyen szikla alapzata. Van négy alapfeltétel:
Fel akarjuk emelni 400 ezer forintra a minimálbért, és 1 millió forintra az átlagbért. Ez a következő ciklus feladata. A 14. havi nyugdíjat pedig végig akarom vinni. 2-3 éven belül pedig új agrárgazdaság lesz, ehhez értünk. A következő nagy tervem Magyarország teljes energiafüggetlensége; Paks üzemideje hosszabb lesz, és megépül az új blokk, így az energia kétharmada onnan lesz, a maradék napenergiából, amihez tárolási kapacitás kell, külön az ipari parkokba és külön a lakosságnak. Van más országokban néhány magyar tulajdonú gáz- és olajmező. Mesterséges intelligencia: nagy feladat, hogy mit okoz az intelligenciában, illetve a munkaerőpiacban, ezen dolgozik most Palkovics László. Ami pedig a legnagyobb terv: nem azért jöttem a politikába, hogy miniszterelnök legyek, hanem nagy dolgokban akartam részt venni, ezért alakítottunk ellenzéki diákköröket a nyolcvanas években, azért jöttem, hogy a magyarok legyenek újra nagyok és erősek.
Cigányügy: a jövőben milyen tervek vannak a cigánysággal kapcsolatban?
A legnehezebb mindig a legalsó társadalmi rend besegítése a középosztályba. A magyar cigánysággal való együttműködés a magyar jövő egyik legfontosabb kérdése. 2010-ben kötöttem önökkel egy megállapodást, ami érvényben van: kapsz munkát, de járj be dolgozni, a másik, hogy kapsz segítséget, de akkor járasd a gyerekedet iskolába. Nem egy egyszerű dolog, amiről beszélünk, polgárosodásról, középosztályosodásról. Egyre több roma származású tanárunk van, ami nagy segítség, el tudjuk juttatni a gyerekeket a szakmunkás végzettségig, ez lehetőséget ad. Nyitottunk felsőoktatási csatornákat, ahol a számok kétszeresére növekedtek, de ezzel nem büszkélkedek, 1-2 ezres számról van szó a felsőoktatásban. Látom, hogy vannak valódi házok, vannak autók, üdülőhelyeken cigány családok, a bekapcsolódás a magyar életbe megkezdődött, és ezt rajtunk kívül nem tartotta senki fontosnak az elmúlt 35 évben.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


