Orbán Viktor megállíthatatlan

Orbán Viktor megállíthatatlan

A közösségi médiában is népszerűbb a jobboldal

A baloldal az interneten sem tudja felvenni a versenyt Orbán Viktorral, aki nemrég regisztrált a TikTokra, és rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert az oldalon. Ezzel szemben az ellenzék vezető politikusainak a közösségi oldalait vizsgálva azt láthatjuk, hogy kevesen kíváncsiak rájuk. Gyurcsány Ferencet és Karácsony Gergelyt jóval kevesebben követik, és a bejegyzéseik is kevesebb emberhez jutnak el, mint a miniszterelnök által megosztott tartalmak – írta meg a Magyar Nemzet.

Rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert Orbán Viktor TikTok-fiókja. Mint arról lapunk is beszámolt, a miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy immár a TikTokon is jelen lesz, majd egy bejegyzésében erdélyi fiatalokkal beszélgetett, akik többek között arról kérdezik, hogy miért nincs még fent az említett közösségi oldalon. A videó gyorsan végigfutott az interneten, mivel azt már 1,2 milliószor látták és csaknem 58 ezren kedvelték – írta meg a Magyar Nemzet. 

Megjegyzendő, hogy eközben már majdnem 76 ezer követője van Orbán Viktor TikTok-oldalának, és a bejegyzéseit összesen egymillióan kedvelték már.

Emlékeztettek, a miniszterelnök a TikTok mellett minden jelentősebb közösségimédia-platformon jelen van, és mindenhol rendkívüli népszerűségnek örvend, miután a Facebookon 1,2 millióan követik. Orbán Viktor profilját megtekintve az látható, hogy az utóbbi napokban a múlt heti magyar sportsikerek mellett a hagyományos pénteki Kossuth rádiós interjúhoz kapcsolódóan születtek bejegyzések, amiket rendre több ezren lájkolnak, kommentelnek, illetve százas nagyságrendben osztanak meg.

Hírdetés

A miniszterelnök a további platformokon is népszerű, miután a Twitteren 181 ezren, míg az Instagramon 175 ezren követik, a bejegyzéseire pedig az említett két oldalon is ezres nagyságrendben érkeznek reakciók a felhasználóktól.

A baloldal a közösségi médiában is a jobboldal mögött kullog a népszerűségi versenyben. Az ismertebb ellenzéki politikusok jellemzően nincsenek jelen a TikTokon, ott leginkább a pártok hivatalos fiókjaival lehet találkozni. A baloldal vezető pártja, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció TikTokja a kormánypárti politikusokhoz képest jelentős lemaradásban van, alig több mint ötezer követőjük van, a bejegyzéseiket pedig összesen csak 91 ezren kedvelték. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke saját profillal van jelen a TikTokon, ő sem örvend azonban nagy népszerűségnek, mivel csak 5412-en követik és ötvenezren kedvelték az oldalát. A többi platformon a baloldali politikusok ugyancsak a vert seregben vannak. Gyurcsány Ferencnek a Facebookon 327 ezer, az Instagramon pedig 46 ezer követője van, a bejegyzéseit pedig jellemzően csak pár százan kedvelik. 

Emellett a baloldal bukott miniszterelnöke az utóbbi másfél hétben teljes passzivitásba vonult, mivel július 19-e óta nem osztott meg semmilyen tartalmat a Facebookon, valamint az Instagramon sem. 

Karácsony Gergely aktívabb volt az elmúlt hetekben a Facebookon és az Instagramon, de összességében Gyurcsányéhoz hasonlóan vérszegény a látogatottság és az interakciók száma Budapest főpolgármesterének a közösségi oldalán. A Face­bookon 310 ezren, míg az Instagramon mindössze 45 ezren követik Karácsonyt, a bejegyzéseit pedig általában csak néhány százan lájkolják, ami messze elmarad a kormánypárti politikusok népszerűségétől. Emlékezetes volt, hogy nemrég Karácsony a TikTokra feltöltött videóban üzent Taylor Swift amerikai énekesnek, hogy Budapest egy szuper hely, ahová el kellene jönnie koncertezni, azonban a kérés süket fülekre talált. Megjegyzendő, hogy a főpolgármester már régóta jelen van a TikTokon, azonban csak 33 ezren követik, és a lájkjainak száma nagyjából fele annyi, mint a miniszterelnöknek – olvasható a portálon.

www.magyarhirlap.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »